Az Eucharisztia ünneplése 150.

Nézőpont – 2023. április 9., vasárnap | 12:00

Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.

Az úrnapi zsolozsma reggeli dicséretének első zsoltárát (Zsolt 62,2–9) az alábbi antifóna keretezi:

Az angyalok eledelével tápláltad népedet, mennyei kenyeret adtál neki, alleluja.”

– „Népedet viszont angyalok eledelével tápláltad, és fáradság nélkül készült kenyeret adtál nekik az égből, amely minden gyönyörűséggel teljes, és minden íz édessége.” (Bölcs 16,20)

Zsoltárunk a fogság utáni időkben keletkezett királyi bizalomének. Felirata Dávid király élettörténetéhez csatolja, viszont imádságként leginkább annak benső lelki megmozdulásait tükrözi (vö. 1Sám 22,5; 23,14; 24,2). Az üldözői elől menekülő felkent az Úr templomában keres menedéket, és ott mély és bensőséges istenélményben van része.

A költemény határozottan mély és bensőséges képekkel és vonásokkal juttatja kifejezésre Isten viszonyulását felkentjéhez és a felkent hittel teli bizalmát Isten iránt. Az Istentől érzett távolság és a hozzá való közelség kifejezése egyaránt nagyon intenzív: pirkadat – virrasztok; puszta, úttalan, víztelen – szomjazom, sóvárgok.

A zaklatott lélek az Úr templomában egyensúlyba kerül: Isten megtapasztalható önajándékozó szeretete még a földi életnél is több. Ilyen értelemben az Eucharisztia éppen ez a szeretet, a földi élet értéke nem mérhető hozzá; az eucharisztikus étkezés az egész földi élet értékét felülmúlja: „Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” (Róm 8,38–39) 

Olyan bensőségesen meghitt viszonyról van szó, amely a szeretet forrásának oldaláról nézve fölbonthatatlan; olyan odaadás, önközlés, kinyilatkoztatás, amely nem tud megszakadni, szétválni (vö. Ter 2,24b);

Isten oltalmazó szárnyai – a templom legszentebb helyén álló kerubok kiterjesztett szárnyai – nemcsak a szövetség ládájára borulnak védelmező módon, hanem magára az üldözött felkentre is (vö. Kiv 25,18–20; 1Kir 8,6). Aki az angyalok kenyerével táplálkozik, azt Isten oltalmazó szárnyai borítják be: élő tabernákulummá válik.

Fotó: Wikipédia – Vicente Juan Masip: Az utolsó vacsora (1562 körül)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria