Erdő Péter bíboros Ferenc pápa látogatásáról: Minden magyart várunk a Szentatyával való találkozásra

Nézőpont – 2023. február 28., kedd | 20:49

Az Apostoli Szentszék, Novák Katalin köztársasági elnök és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tegnap délben egyszerre jelentette be Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatását, melyre 2023. április 28–30. között Budapesten kerül sor. Erdő Péter bíborossal, prímással beszélgettünk a Szentatya látogatásáról.

– Bíboros atya Ferenc pápa megválasztásakor, bíborosi konzisztóriumok alkalmával és egyéb vatikáni eseményeken többször találkozott a Szentatyával. Ha a pápa szavaira utalunk, miszerint csíksomlyói látogatására a magyarsággal való találkozásként tekint, mi, magyarok immáron harmadik alkalommal láthatjuk vendégül. Hogyan fogadta a hírt?

– Nagy örömmel, egy ideje várakozással, hiszen korábban Novák Katalin köztársasági elnök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, de jómagam is meghívtuk őt Magyarországra, hiszen az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus után, a repülőgép fedélzetén pont a Magyar Kurír főszerkesztői kérdésére a Szentatya kifejezte, hogy szívesen visszajönne hozzánk.

– Véleménye szerint miért nyilatkozott így a Szentatya?

– Azt hiszem,

megérezte, hogy mi, magyarok szeretettel fogadtuk őt.

És ezt valamiképpen viszonozni akarta. Érezte azt, hogy a romániai és szlovákiai apostoli útja lelkipásztori volt, és mind a két helyen mi, magyarok is jelen voltunk és üdvözöltük őt.

– A csíksomlyói szentmise fontos helyet foglal el ezen az úton…

– Igen, hiszen a Szentatya különös szeretettel említette a csíksomlyói szentmisét, mint ahol velünk, magyarokkal találkozhatott és ünnepelt szentmisét. Az eseményen jelen voltunk Magyarországról, mind zarándokok, hívek, mind az egész püspöki konferencia. Így ott is megérezte, hogy a magyarság szeretettel fordul felé.

– Ferenc pápa áprilisban három napot is velünk lesz, korára tekintettel a találkozásokra budapesti helyszíneken kerül sor. Milyen eseményeket emelne ki a programból?

– Nehéz egyet-egyet kiemelni, hiszen mindegyik találkozónak megvan a sajátossága. Az apostoli út elején találkozik Magyarország vezetőivel, Novák Katalin köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd pedig az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel. Ez is mutatja, hogy ez alkalommal nem egyetlen nemzetközi egyházi eseményre érkezik, hanem hivatalos út során Magyarországot látogatja meg. A másik fontos dolog, hogy a Szent István-bazilikában találkozik a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal. A helyszín azért is kiemelt, hiszen itt őrizzük a Szent Jobbot. Annak a királyunknak, Szent Istvánnak a jobbja ez, aki a történelemben először ajánlotta fel koronáját és országát a Szűzanyának.

Az ukrajnai háború kitörése után Ferenc pápa felajánlotta a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szívének Ukrajnát és Oroszországot, és ugyanerre hívta az egész Egyházat. Magam is csatlakoztam, és a Szent István-bazilikában a Szent Jobb jelenlétében tettem meg a felajánlást. Ide érkezik most a Szentatya, és

bízom benne, hogy együtt tudjuk erősíteni imádságunkat a békéért.

– Milyen további eseményekre készülhetünk?

– Nagy esemény lesz másnap a találkozó a fiatalokkal a Papp László Sportarénában. De előtte, délelőtt a szegényekkel, hajléktalanokkal, menekültekkel is találkozik Ferenc pápa, hol másutt, mint az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban, a Rózsák terén.

Szent Erzsébet a segítő szeretet szentje az egész Egyházban és a világon. Ennek a szeretetnek a jegyében szervezzük meg a találkozót.

Utolsó nap, vasárnap a Kossuth téren lesz a pápa vezetésével bemutatva az ünnepi szentmise, amire mindenkit hívunk. Ez lesz az az esemény, amelyre széleskörűen mindenkit várunk: családosokat, fiatalokat, egyedülállókat, időseket. Fontos hangsúlyoznom, hogy még délután a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán a Szentatya találkozik az egyetemi és kulturális élet képviselőivel.

– Hogyan emlékezik vissza Ferenc pápa legutóbbi budapesti látogatására, a Statio Orbis szentmisére és az ott megfogalmazott pápai üzenetre?

– Meggyőződésem, hogy az akkori érzéseim megfeleltek a résztvevők tapasztalatának, hogy a közösen ünnepelt szentmise Szent Péter utódának vezetésével a kegyelem pillanata volt. Krisztus földi helytartója vezetett bennünket a szentmisében, ott voltunk az oltár körül vele, az Eucharisztiában jelen lévő Jézus Krisztussal a középpontban. Nyolcvanhárom országból voltunk jelen az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén.

Bízom benne, hogy Ferenc pápa vezetésével Egyházunknak ezt az egységét és Jézus megtapasztalt jelenlétét különös erővel élhetjük újra át a mostani apostoli út során.

– Tegnap kiadott egy közleményt, amelyben a hazai és a határon túli papokat és hívőket, zarándokokat szeretettel hívja a pápával való találkozásra.

– Fontosnak tartottam hangsúlyozni, hogy amikor a Szentatya a határainkon túl tett látogatást, mi mindig igyekeztünk, hogy részt vegyünk és együtt ünnepeljünk. Ahogy már említettem, a csíksomlyói szentmisén jelen volt az egész magyar püspöki konferencia. Hiszem azt, hogy ennek üzenetértéke volt, és most is együtt tudunk találkozni Budapesten Ferenc pápával.

– Pont két hónap van a Szentatyával való találkozásig, hogyan készüljünk rá?

– Mindenekelőtt imádsággal. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ma kiadott egy imaszöveget, amelyet közösen fogalmaztunk meg, és arra kérünk mindenkit, hogy minden szentmise után mondjuk el együtt.

Hiszem azt, hogy ez a közösen mondott imádság segít abban, hogy így valóban lelki megújulásunkra szolgáljon Ferenc pápa magyarországi apostoli útja.

Szerző: Kuzmányi István

Fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye; Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria