Házasság a tündérmesén túl – Egy volt pázmányos, Benke Zsuzsa hitről és gyermekvállalásról

Egy házasság igaz története ritkán tündérmese. Persze vannak, akik az egymásra találástól a boldog családi életig szinte észrevétlenül gyorsan, a nehézségeket könnyen átvészelve jutnak el. Sokakat azonban megpróbál az élet, valahogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt korábban elképzelték. Ha nem sikerül a problémákra közös megoldást találni, ha azokkal valamely fél magára marad, az bizony mindkettőjük és a kapcsolat számára is komoly erőpróbát jelenthet. Zsuzsa és Tibor története – bár az évek alatt sok szomorúság és elkeseredettség szegélyezte az útjukat – összességében egy boldog és kiteljesedett családi élet lenyomata. Hitben, szeretetben és reménységben mindvégig egymás igaz társai maradtak. Ha az egyikük megingott, a másik szerető karja óvta meg az összeomlástól. Szép és reményt adó a történetük, hiszen lassanként két gyermek szüleiként mostanra kerek az életük. S hogy idáig eljutottak, abban mindkettőjük hite, kitartása és az egymás iránti szeretete egyaránt elengedhetetlen volt.

– Mikor és hogyan ismerkedtetek meg?

– A tanulmányaimat 2007 őszén kezdtem meg a Pázmány bölcsészkarán, történelem szakon. Egy csoporttársammal, Miklóssal már régóta ismertük egymást, egy környékről származtunk. Mindkettőnket érdekelt akkoriban a közélet, így erkölcsi kötelességünknek éreztük, hogy részt vegyünk október 17-én a hallgatói önkormányzatok tandíjellenes tüntetésén, Budapesten. Ezen az eseményen Miklós bemutatta kollégiumi barátját, Tibit, aki politológia szakon tanult. Azonnal kiderült közös érdeklődésünk, a Katolikus Egyház története.

A második találkozásunkkor kiderült, hogy Tibi Kunszentmártonból származik, ahol a ’90-es években nagyapám öccse, Keller Lőrinc Juvenál atya vezette a kármelita rendházat. Tibi a nagybátyámhoz járt hittanra, sőt ministrálni is nála tanult. Amikor nem sokkal a halála előtt közösen is meglátogattuk Lőrinc bácsit, érdeklődött is, egy pár vagyunk-e már.

– Milyen szerepet töltött be az életetekben a Pázmány?

– Életem legszebb, legbékésebb időszakaként tudok visszagondolni az egyetemi éveimre. Különc ember vagyok, aki nehezen találta meg a helyét a középiskolában, ezért félve léptem át a piliscsabai campus küszöbét. Meglepetésemre gyógyító, befogadó közösségre találtam, ahol nemcsak jó barátokat, hanem még a későbbi házastársamat is megismerhettem. Különös szeretettel gondolok vissza kollégiumi szobatársaimra, akik – bár egyidősek voltunk, de szinte anyai szeretettel vettek körül. (…)

– Közös életeteket milyen erőforrás táplálja?

– A férjem, Tibi hívő katolikus, egészen kicsi kora óta részt vesz az Egyház életében. Értelemszerűen neki a legfontosabb erőforrás a hit. Tizenegy évesen csontdaganatot élt túl, a gyógyulásban nagy szerepe volt családtagjai imáinak is. Mivel ennyire fiatalon megérintette a múlandóság szele, egy idős ember bölcsességével képes felülről szemlélni az élet dolgait.

Sajnos az én hitem gyengébb lábakon áll: vannak testi-lelki problémáim, amik mind a mai napig bizonytalanná tesznek. Diplomaosztónkat követően, 2012 nyarán kötöttünk házasságot, s bár a kezdetektől fogva vágytunk gyermekre, nem érkezett. Először arra gondoltunk, talán férjem korábbi betegsége állhat a háttérben, hiszen sugárkezelést és kemoterápiát is kapott. Hamarosan kiderült, teljesen egészséges, a meddő fél én vagyok. Ebben az időben sokan próbáltak azzal vigasztalni, Istennek célja van azzal, hogy engem terméketlennek teremtett. Én azonban nem tudtam elfogadni ezt a tézist: Isten az élet szerzője, a Katolikus Egyház eszményi ideálja pedig a minél több gyermeket nevelő család, hogyan férhet meg ezzel együtt, hogy egyes emberek ki vannak zárva az élet továbbadásából? (…)

Nemsokára kiderült, mi állt a sorozatos kudarcok hátterében: örökletes véralvadászavarom van, amely a magzatok érképződését gátolja. Ha nem szedek vérhígítót, a megfogant babák már azelőtt elhalnak a méhemben, hogy megtudnám, várandós vagyok. Laci fiunk 2020-ban született, s bár néhány héten belül érkezik öccse, Nándi is, az állandó bizonytalanság, bizalmatlanság rányomja a bélyegét nemcsak a házasságunkra, hanem a gyermekeimhez való viszonyra, a várandósság megélésére is. (…)

– Melyek azok az „alapkövek”, amelyek házasságotok alapjait adják?

– Ha részemről a mindennapi vívódások meg is nehezítik a dolgokat, Tibi hite mellett a családtagjaink, a barátaink és a kollégáink támogatására mindig számíthatunk. Különösen is anyósomra, aki maga is sok küzdelmet átélt ember, valamint legjobb barátnőmre, Juditra, aki látássérültsége ellenére is teljes életet él.

– Mi szolgálhat fogódzóként a házasság rosszabb napjaiban?

– Amikor neheztelek a férjemre, azzal próbálom oldani a feszültséget, hogy Tibi egy olyan helyzetben tartott ki mellettem, ami más pároknál már válóok. Túlélt egy majdnem halálos betegséget, termékeny maradt, mégis vállalt engem, és vállalta volna az örökbefogadást is – csak közben az orvosok meggyógyítottak. (…)

– Milyen jövőbeli terveitek vannak?

– Szeretném épen, egészségesen és élve megszülni Nándi fiamat, és mivel telhetetlen vagyok, szeretném látni felnőni a gyermekeimet. Egy törékeny egészségű ember óvatosan tekint a jövőbe.

A teljes interjút ITT olvashatják.

Forrás és fotó: Pazmanyonline.blog.hu

Magyar Kurír