Isten utánunk jön a rejtekbe is – Martos Levente Balázs adventi konferenciabeszéde (1.)

Adventus Domini, azaz Úrjövet – az egyházi évnek ez az első négy hete Krisztus, az Úr eljövetelére figyelmeztet, illetve vigasztal bennünket. Ő az, aki eljön ítélni élőket és holtakat. És egyben Ő az, aki „a megtört nádszálat nem töri össze, és a pislákoló mécsbelet nem oltja ki” (Iz 42,3) – kezdte beszédét a szónok.

A hegyi beszéd szakértője, Eberhard Schockenhoff német katolikus pap és moralteológus jegyzi meg, hogy Jézus korából számos államférfi, tudós, művész, filozófus arcképét ismerjük, ugyanakkor Jézusról nincs egykorú ábrázolás. Szellemének, jellemének körvonalait mégis őrzik az evangéliumok.

Aki közel akar kerülni Jézushoz, annak ma is érdemes az evangéliumokat megismernie, olvasnia, megértenie.

Az evangéliumi hagyománynak szép, de nehéz, ugyanakkor szívet-lelket megindító része a hegyi beszéd, amelyet Szent Máté evangéliumának 5., 6. és 7. fejezetében olvasunk.

Idén azt szeretném nektek adventi gyakorlatul kínálni, kedves testvérek, hogy olvassuk együtt a hegyi beszéd részleteit. Keressük ebben Jézust magát, az ő vonásait, és talán mindeközben mi magunk is átalakulunk.

Ennek a három fejezetnek Szent Ágoston adott saját nevet: hegyi beszéd. A Máté evangéliumának ötödik fejezetében olvasható bevezetés szerint Jézus felment a hegyre, tanítványai köréje gyűltek, ő pedig tanítani kezdte őket sok mindenre. Mózes is felment a Sínai-hegyre, onnan hirdette ki a törvény tanítását, most pedig Jézus új törvénye jelenik meg hallgatói számára. A hegyi beszédben adott tanítás jelentős részben feltételezi, bár több ponton kétségtelenül meg is haladja az ószövetségi törvényt. Joseph Ratzinger, XVI. Benedek pápa A Názáreti Jézus című könyvében említ egy történetet. Egy rabbi elképzeli, milyen lett volna Jézust hallgatni. Amikor felkeresi tanítóját, az megkérdezi tőle: „Na és miről beszélt? A törvényről. És mit hagyott el belőle? Semmit. És mit tett hozzá? Saját magát.”

Ez a beszéd azért őrzi különleges erővel Jézus jellemét és személyének titkát, mert megmutatja, hogyan teszi cselekvésének alapjává az Atya szeretetét, az Atyával való benső egységét. Hiba lenne, ha a hegyi beszéd mondásait csak tételes törvényként igyekeznénk megérteni. De az sem jó, ha úgy látjuk, Jézus nem hív közvetlen cselekvésre.

Jézus „úgy tanította őket, mint akinek hatalma van” (Mt 7,29). A hegyi beszéd bevezetése a nyolc boldogság, a szöveg befejezése a hetedik fejezet nagyobb része. A nagyobb egységek számbavétele ebben a három fejezetben azért is fontos lehet, mert rámutat, hogyan váltakozik az eszkatológia: a végidő közvetlenségéből levezetett cselekvési szabály és a bölcsesség, vagyis az emberi, vallásos tapasztalat hagyománya és ereje.

Ennél azonban talán még érdekesebb – emelte ki a püspök –, hogy a hegyi beszéd középpontjában a Miatyánk szövegét találjuk.

Ha Jézus az, akit tanítványai Fiúnak ismertek meg, aki az Istenbe mint Atyába vetett bizalmat élte a végsőkig, akkor a hegyi beszéd intései valójában olyan utat jelölnek ki, amelyen az ember eljut Jézus szívéhez, az Atyával való kapcsolatához.

Jézus feltétlen radikalizmussal tanít. E beszédében is bőven találunk olyan mondásokat, amelyek kihívás elé állítanak bennünket. Kereszténynek lenni többek között azt is jelenti, hogy ezeket a kihívásokat befogadjuk a saját életünkbe.

A tanítványságnak ára van. Ugyanakkor ennek a tanítványságnak gyümölcse, vigasza, békéje is van.

Jézus az alamizsnára, az imádságra és a böjtre utal, s mindhárom alkalommal elhangzik egy jól ismert zárómondat: „Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz téged” (Mt 6,4).

Ne az emberek tetszését keresd! Legyen valami az életedben, amit csak Isten kedvéért teszel. Isten előtt azok vagyunk, akik valóban vagyunk.

– hangsúlyozta Martos Levente Balázs püspök. Sok értelmező azzal kezdte a mondatait, hogy természetesen mindez nem igaz a közös és nyilvános istentiszteletre. Valóban nem igaz. De vajon tudjuk-e helyesen megélni közös imádságunkat?

A rejtek az ógörög bibliai szövegben ταμεῖον (tameion), ami eredetileg tárolóhelyet jelentett. Ez volt az a helyiség a házban, ahova másnak nem volt bejárása. Ez saját személyiségünk magvára utal. A középkori filozófia szerint az ember rationalis naturae incommunicabilis existentia, vagyis kimondhatatlan, közölhetetlen, értelmes természet. Még magamnak is titok vagyok, mondja Pál apostol, de Isten előtt nem. Erre számtalan ószövetségi párhuzamot is találhatunk.

Vajon ma érdemes-e jobban elrejtőznünk, mint más korokban? Vajon ma, amikor újra meg újra kiberbiztonságról, gyerekek internetes zaklatásáról, vagy éppen internetes csalásokról van szó, hogyan tudunk a rejtőzködő Istenre a rejtekben rátalálni, önmagunkkal és vele egyszerre találkozni? És mit jelent a nyilvánossággal helyesen élni? Aki a rejtekben rátalál önmagára, és újra meg újra azonosságának forrásával, Istennel találkozik, nem tagadhatja le, hogy közös nyilvánosságunk azt tükrözi, ahogyan egyenként döntünk a mindennapi életünk minőségéről.

Szükségünk van a nyilvános és közös cselekvésre, nem lehet mindvégig a rejtekhelyen megmaradni

– mutatott rá a szónok.

Az adventi gyakorlatok azonban először is arra hívnak, hogy ennek a rejtekhelynek az értékét fedezzük fel, és hogy innen igyekezzünk újra enyhíteni azt a „fázó plakátmagányt”, amelybe gyakran önmagunkat kényszerítjük. Hogyan tudunk a bizalomnak tereket teremteni? Ki vagyok én Isten színe előtt? Mi az, amit csak és kizárólag Isten kedvéért teszek? Hol élem át, hogy Isten felkínálta nekem önmagát, hogy benne magam lehessek?

A püspök ezt követően elmesélt egy történetet. Egy fiatalember egy ismerős leányzóval bújócskázott, és elbújt a kert végében. Várta, hogy rátaláljanak. Egészen estig ott volt, ám végül elfáradt, és bement a házba. Egyszer csak rádöbbent, hogy már nem keresik. E történet különbséget tesz a között, hogy valakit tisztelnek vagy szeretnek. Őt tisztelték, mert ilyen sokáig kibírta, de nem szerették, mert nem mentek utána, hogy megkeressék.

Amikor arra biztatlak benneteket, hogy húzódjunk vissza a rejtekbe, akkor abból az alapvető tapasztalatból indulok ki, hogy Isten utánunk jön, amikor Ádám módjára elrejtőzünk előle. Sőt, Isten kinyilatkoztatta önmagát, hogy őbenne felismerhessük igazi emberi méltóságunkat is.

– zárta konferenciabeszédét a püspök.

Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök második beszédét nem vasárnap, hanem szombaton, december 6-án az esti 18.30-as szentmise után tartja meg.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír