Jézus felment az Olajfák hegyére

Nézőpont – 2023. április 6., csütörtök | 20:20

Horváth Zoltán István protonotárius kanonok, esperes, a budapest-terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa írását olvashatják.

Többször olvashatjuk az evangéliumokban e címadó mondatot. Talán leginkább imádkozni ment Jézus az Olajfák hegyére, ahogyan Galileában is, ahol a hegyen „az egész éjszakát imádságban töltötte” (vö. Lk 6,12).

A hegy és az egyedüllét azt jelenti: közel az Atyához, aki „odafönt” van, és aki a csendben, a szívünk mélyén van, ahonnan megszólít minket. 

Az Olajfák hegye ilyen hely. Itt található a templom, amely annak emlékére épült, hogy az apostolok megkérték Jézust: „Uram, taníts meg minket imádkozni” (Lk 11,1), és Jézus a Miatyánk imádságot tanította nekik. A Pater noster-templom udvarán számtalan nyelven olvasható a Miatyánk, ott láthatjuk felírva héberül, de arámi nyelven is, ahogyan Jézus beszélt. A karmelita templomban pedig, amely a 4. századi templom helyén áll, ott olvashatjuk magyarul is. 

Jézus imádkozott itt más alkalommal is. Amikor az Olajfák hegyének túloldalán található Betániából – Mária és Márta házából testvérük, Lázár feltámasztása után ­– elindult a jeruzsálemi Templom-hegy felé, meglátta a Szent Várost, és megsiratta, tudván, hogy el fog pusztulni, mivel nem fogadta be a Messiást (vö. Lk 19,28–48). A 20. században a bizánci romok fölé épült, könnycsepp alakú templom, a Dominus flevit (az Úr sírt) őrzi ennek emlékét. Az építész gyönyörűen megalkotta: az oltár mögött lévő „oltárkép” egy üvegablak, azaz nem más, mint Jeruzsálem élő városának képe, amely az üvegen át látható.

A jeruzsálemi Templom-hegyen azonban ma valóban nem találjuk ott az egyetlen Isten egyetlen templomát, csupán két hatalmas mecsetet: a hegy közepén álló Sziklamecsetet és az al-Aksza mecsetet. Krisztus után 72-ben a Római Birodalom valóban lerombolta a Szent Várost, ahol „kő kövön nem maradt”, és egy új várost alapított a helyében, az Aelia Capitolinát. Azóta sincs templom és áldozati oltár… Jézus innen, az Olajfák hegyéről mindezt előre látta. A közelmúltban ott, az Olajfák hegyén állva, és saját szemünkkel látva a várost, talán mi, egyszerű budapesti zarándokok is előre láttuk, mi történik velünk akkor, ha nem fogadjuk be a Messiást életünk városába, a szívünkbe. E prófétai előrelátása után Jézus felült a szamárcsikóra, és úgy vonult be apostolaival Jeruzsálembe, a Templom hegyére, mint a Messiás. Ma úgy is nevezik ezt az utat: Virágvasárnap útja. Diadalmas, hozsannázó, pálmaágakkal és virágzó ágakkal ünneplő közösség köszöntötte őt.  

Jézus a húsvéti ünnepekre ment föl Jeruzsálembe, mint megannyi zarándok abban az időben. Elgondolkodtam azon,

vajon megint „nem kapott helyet a szálláson”, mint annak idején Betlehemben, hogy az Olajfák hegyének lábánál, a Getszemáni- (arámiul: olajprés) kertben a szabad ég alatt vagy egy barlangban kellett megszállnia?

Nem tudni. Mindenesetre az utolsó vacsorát követően idejött tanítványaival, a Getszemáni-kertbe, s a szenvedéstől, a haláltól való félelme és az isteni akarat teljesítésének, az emberiség üdvözítésének vágya közötti küzdelmében vérrel verítékezett. Ennek emlékére épült a Nemzetek temploma – más néven Agónia-bazilika – az első világháború után, közadakozásból. Mindenki azt hitte, hogy ilyen világraszóló szenvedés és pusztítás nem lesz többé, ezért hálából épült ez a templom. S bár Magyarország a háború után a trianoni békediktátum nyomán elveszítette területének kétharmadát, mégis a legnagyobb adományt adta, a főoltár fölötti apszisban található mozaikképet, amelynek jobb sarkában ott látható a magyar címer. Ha egy vesztes háború után mi, magyarok így tudtunk hálát adni azért, hogy véget ért az öldöklés, és eljött a várva-várt béke, akkor büszkék lehetünk arra, hogy ebben a hazában születhettünk és élhetünk. Ahogyan büszkék voltunk mi, budapest-terézvárosi szentföldi zarándokok is, és ott, ahol Jézus vérrel verítékezett, letérdeltünk, kezünket a sziklára tettük, melyre Jézus vére hullott, s elénekeltük a magyar Himnuszt: „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt!” 

A kert kétezer éves olajfái őrzik, sőt a fülünkbe, szívünkbe súgják Jézus imáját:

„Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Mt 26,39). S e szavak összecsengenek azzal az imádsággal, aminek a közeli Miatyánk-templom állít emléket: „legyen meg a te akaratod”.

Talán éppen ezért van e két idézet felírva az Agónia-bazilika kupolájában – az arany mozaikborítás miatt egyedül itt van ragyogó fény az egyébként kék mozaikokkal díszített templomban, ahová az alabástrom ablakokon keresztül csak szűrt fény jut be. Bár mindannyiunk életében, lelkében jelen van több-kevesebb szenvedés, talán mégis ki tudtuk mondani őszintén és hittel: legyen meg a te akaratod! 

De ugyanebben a kertben történik az árulás is, Júdás ide hozza a katonákat, hogy Jézust elfoghassák. Belépve a Getszemáni-kertből az árulás barlangjába, az oltár alatt ott vannak az alvó apostolok szobrai, s közelükben a kép, a Júdás csókja, és máris hallod szívedben a mélységes fájdalmat kifejező mondatot az imént még remegve vérrel verejtékező Jézustól: „Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?” (Mt 26,48) A szeretet egyik legkifejezőbb jele, amikor valakit átölelek, arcom az arcához ér, befogadom őt az életembe, a szívembe – s ugyanez a gesztus itt a pénzért való elárulás jelévé lesz. Leírhatatlan fájdalom ez Jézusnak, talán még az ezután következő testi gyötrelmeinél is fájdalmasabb. Ez tényleg a sötétség és a mélység pillanata, s valóban, a hely is a legmélyebben van az Olajfák hegye alatt.

De kiülhettünk a hegy csúcsára is, ahonnan a zarándok végigtekinthet Jeruzsálem négy részre osztott (zsidó, keresztény, muszlim és örmény) mai Óvárosán, amely magában foglalja a Templom-hegyet és a passióból ismert sok helyszínt, többek között a Via dolorosát, a Golgotát, a Szent Sír-bazilikát.

Ez volna a világ közepe? Igen, mert alattunk, az Olajfák hegyének oldalában ott a temető a sírokkal, mind várják a feltámadást. Mert Krisztus ebben a Szent Városban győzte le feltámadásával a halált. 

S ahogy ott ültünk csendben, imádkozva, egyszer csak megszólalt a müezzin, és mögöttünk felhangzott az esti harangszó egy, az Olajfák hegyének tetején álló hatalmas toronyból, s a lemenő nap fényében a csúcsán szikrázva tündökölt a kereszt. Ez a torony felhívja a figyelmet arra, hogy a halált az élet, a feltámadást a mennybemenetel követi, az átlépés oda, ahová Jézus már előrement, és ahol örök lakóhelyet készít nekünk, ha elfogadjuk, ha befogadjuk őt az életünkbe mint Megváltónkat.

Fotó: Topor Márta; Fábián Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. április 9–16-i ünnepi számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria