Korzenszky Richárd: Kellenek-e egyáltalán templomok?

Nézőpont – 2020. szeptember 16., szerda | 20:14

Szeptember 13-án emlékeztek a tihanyi apátsági templom felszentelési évfordulójára, mely alkalomból Korzenszky Richárd emeritus tihanyi perjel a templomról írt jegyzetet, amit ezúton közreadunk.

Templomunk felszentelésének évfordulója van. Ünnep ez a nap. Tizenkét gyertya ég a templom falain, ahol a szentelő főpap a kereszt jelét rajzolta krizmával a templom falára.

Tizenkét gyertya, tizenkét kereszt, tizenkét fénylő láng…

A tizenkét apostolt idézi, a kereszt vállalására figyelmeztet, az igaz világosságra irányítja tekintetünket.

Miért építenek az emberek ősidők óta templomot? Szükséges, hogy legyenek szent helyek, amelyek elkülönülnek a profán, az evilági, szekuláris világtól. Az ember egész lénye sóvárog a szent után. Az időbe, térbe beszorított ember ösztönösen is keresi a teljességet. Ki akar vonulni a mindennapok szűkösségéből, és be szeretne lépni a szent valóságába.

A templomok olyan helyek, amelyek egybegyűjtik a sok különböző embert, akik azonban megegyeznek abban a vágyban, hogy szeretnének kiszakadni a hétköznapi világból, és szeretnének találkozni az Istennel.

A templom ugyanakkor az időből való kiszakadásnak is a helye. Ahol megtapasztalhatom, mit jelent találkozni a titokkal, az ésszel föl nem érhetővel. Ahol az ünneplésben, az évről évre visszatérő megemlékezésben, a múlt nagy történéseinek fölelevenítésével, jelenvalóvá tételével egybe sűrítve titokzatos módon érzékelhetővé válik a hívő ember számára a létezés nagy titka.

Zakeusnak, a vámszedőnek a történetét olvassuk az evangéliumból (Lk 19,1–10). Egy „rangja van, becsülete nincs” emberről van szó. A vámosok elöljárója. Akinek a kezéhez bizonyára jogtalanul pénz tapadt. Mindenki ismeri, tud róla. Könnyen ítélünk.

Ez az alacsony termetű ember meghallja, hogy Jézus megy arrafelé. Látni szeretné. Hogy miért akarja látni? Ez az ő titka. De ez a vágy annyira erős benne, hogy nem törődik emberi tekintetekkel. Fölmászik az út menti fügefára, hogy láthassa Jézust.

Amikor Jézus odaér, találkozik a tekintetük. Aki emberi tekintetekkel, megjegyzésekkel nem törődve látni akarja Jézust, azt Jézus a tömeg tolongása ellenére is észreveszi. Elképzelem, miféle megjegyzések hangzanak el: odanézz, ki van ott! Mit keres ez a vámos, ez a bűnös ember éppen itt, amikor Jézus jár erre? (Zárójelben jegyzem meg: hányszor hallottam megjegyzéseket a templom előtt, buzgó, rendszeres templomba járóktól: „Ha tudná az atya, hogy miféle emberek jönnek ide!” Csak annyit szoktam mondani: „Sejtem…”)

Mi, akik templomot építünk, valamennyien esendő, bűnös emberek vagyunk. Nekünk van szükségünk arra, hogy találkozzunk az Úrral.

Ha valóban látni akarjuk Jézust, ha nem számítanak emberi tekintetek, ha mindent megteszünk, ami tőlünk telik, akkor Jézus nekünk is azt mondja: „Ma a te házadba akarok betérni.”

A templom a találkozások helye. Találkozik itt az ég a földdel. A barokk templomok mennyezetfreskói át akarják törni a lezárt falakat, ki akarják nyitni az égre a boltozatot, fel akarják emelni a tekintetünket az odafönn valókra.

Találkozik itt szegény és gazdag, esendő és bűnös, mindenféle ember, akiben ugyanaz az olthatatlan vágy él.

Találkozik itt a liturgia mélységében, a szentségek kegyelmi valóságában az esendő ember és a végtelen Isten.

Kellenek-e egyáltalán templomok? – kérdik egyre gyakrabban és egyre többen, mert eltorzult emberképpel élünk ma a világban. A templomok leképezik a kozmikus rendet, jelképrendszerükkel figyelmeztetnek a teremtés rendjére.

Ahol az ember helyezi magát az Isten helyére, összezavarodik a világ, elmosódik a különbség a jó és a rossz, a szent és a profán között.

A történelem folyamán sokszor megpróbálták profanizálni a templomokat. Egy olyan világban, ahol semmi sem szent, valóban nem igényli a világ a szent helyeket. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk a küldetésről: menjetek az egész világra, tegyétek tanítványaimmá a népeket…

A templomnak üzenete van a külvilág számára. Templomunk, a tihanyi kéttornyú apátsági templom messziről látszik, igazodási pont a Balatonon hajózók számára. De üzenete van a templomnak a turisták számára is, akik egyszerűen érdekességet, látványosságot keresnek. A gazdagon díszített templombelső önmagában semmire sem való, nincs gazdasági haszna, nem lehet eladni, nem lehet árucikké formálni. Figyelmeztető jel: voltak emberek, akik pénzt, fáradságot nem kímélve építettek, és látták el művészi alkotásokkal ezeket a helyeket, elsősorban nem emberi tekinteteknek, hanem az élő Isten tiszteletére, aki hitünk szerint ura életnek és halálnak.

Nagy kihívás mindannyiunk számára: a templomaink maradjanak templomok, s ne a profán világ hatoljon be a falaik közé! S templomaink legyenek igazi fényt sugárzó helyek, amelyek meg tudják szentelni az egyre sivárabb, egyre profánabb világot, amelyben sokak szerint semmi helye nincs az Istennek.

Templomunk kettős tornya az égre mutat. Tornyaiban megszólaló harangjaink hangja messzire eljut. De

minden kőből épített templomnál fontosabb az élő kövekből felépülő szentegyház, a Jézust valóban látni akarók közössége, akiknek élete – ha valóban találkoztunk az Úrral, megváltozik, mint a Jézussal találkozó Zakeus élete is megváltozott.

S ha megtapasztalják az emberek azt a békességet, amely a Jézussal való találkozásból fakad, akkor bizonyára egyre többen lesznek, akik élete megszenteli ezt a profán világot. S nem másutt keresik az élet értelmét, mert meggyőződéssel ki tudják majd mondani: „Uram, hová menjünk? Az örök élet Igéi tenálad vannak.” (Jn 6,68)

Vajda Sámuel apát fejezte be a templom belső kialakítását, és szenteltette fel a templomot. A templomszentelés szertartását Bajzáth József veszprémi püspök végezte 1778. szeptember 13-án.

Forrás: Korzenszky Richárd OSB közösségi oldala

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria