Teremtésvédelmi kalendárium – Ahová lépünk, ott fű nem nő…

2017. november 10. péntek 16:00

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal az erdei és betonutak közti hatalmas különbség nyomába eredünk.

„Az ember kényelmes utat épít,
A vadállat ösvényt tapos az erdőn.
És nézd a fát, hogy szétfeszül rajt a mélység
és magasság, és minden égtáj!
Út ő maga, mindenfelé!”
(Weöres Sándor)

A vízparton álló fák látványa, tükröződésük talán azért olyan varázslatos, mert szemléletes képben állítja elénk az erdő teljes lényét. Ahol mi járunk, a szilárd talaj a növényeknek nem határ, a föld, a gyökerek világa a fáknak éppen olyan otthonos közegük, mint a felfelé nyújtózó ágakon keresztül a levegő, hiszen a keringés, a víz, az ásványok, a tápanyagok áramlása bejárja az egész élőlényt. Lent, a számunkra idegen sötétségben gombák szövedékével, baktériumokkal, apró állatokkal társul, és ide kell hogy lejusson tavaszra mindaz, ami az avarból még fontos, lebontható, újra tápanyaggá alakítható. A természet számára az avar gazdag kincsesbánya, apró, szemmel sokszor láthatatlan élőlények milliárdjai bontják le újra a szerves anyagot, ami nyáron a levelek zöld műhelyében épült fel, és a földben újra tápláló humusszá alakítják. A fa koronája alatti teljes terület hozzá tartozik. Tavasszal, nyáron a növény fatestében áramlik felfelé a víz és az ásványi anyagok, a háncsban visszafelé a levelek műhelyében készülő szerves vegyületek, de ősszel, ahogy a zöld levelekből a növény visszavonja a nehezen megszerzett fontos elemeket, és a lehulló lombbal együtt kiválasztja az átmenetileg felesleges vagy mérgező vegyületeket, az anyagforgalom kilép a növény testéből. A talajból a giliszták kinyújtózkodnak a levelekért, összesodorva húzzák be a földbe, a lassú korhadás, bomlás finom erdőillata tölti be a levegőt, a gyerekek – ha hagyjuk őket – örömmel gázolnak az avarban, gyönyörködnek a ragyogó színekben, a száradó levelek zörgésében.

Tudatosítanunk kell, hogy amit szilárd burkolattal lezárunk, az megszakítja ezt az élő kapcsolatot. A lehullott levelek értékes szerves anyaga csupán eltakarításra váró hulladék, ha az ember által már leburkolt utakra hullik. Talán már nem égetik el, komposztálják valahol, de az összegyűjtés, szállítás megint csak környezeti terhelést jelent, és nem csak a levél tűnik el a föld felszínéről, de a lebontó gombák, mikroszervezetek, állatok gazdag életközössége is. Végletesen szegényedik a fajok sokféleségében, csökken az életgazdagság, a biodiverzitás az ilyen módon „tisztára söpört” területeken.

De miért is növekszik a beépített, leburkolt felületek nagysága ilyen mértékben? Mindennapi életünk helyszínei egyre távolabbra kerülnek egymástól, sokszor éppen azért, hogy legyen hely körülöttük, alattuk, közöttük a parkoló autóknak. Mennyi termőföldet takartunk már le véglegesen, helyrehozhatatlanul az utóbbi évtizedekben! Ott már nem nőnek növények, nem keletkezik szerves anyag, nem szabadul fel oxigén az asszimiláció során, nincs párolgás, megváltoznak a légáramlások, az időjárás, és a talaj humusztartalma sem képződik újra folyamatosan, mint az erdők, rétek szabad világában.

„Ha körbenézünk a világban, észrevehetjük, hogy az ilyen mértékű emberi beavatkozásnak, mely gyakran a pénzvilág és a fogyasztás szolgálatában áll, az a következménye, hogy a föld, ahol élünk, valójában egyre kevésbé gazdag és szép, egyre szűkösebb és szürkébb, míg a technika és a fogyasztási kínálat korlátlanul halad előre. Ekképpen úgy tűnik, mintha azon lennénk, hogy egy pótolhatatlan és helyrehozhatatlan szépséget egy másik, általunk készített szépséggel helyettesítsünk.”  (Ferenc pápa: Laudato si’ 38.)

A leburkolt utakon suhanó autókban valójában apró robbanások során olyan energiát használunk el, amit valamikor az ősi időkben háborítatlanul szaporodó, burjánzó élővilág épített bele testébe a Nap melegéből. Nyilvánvaló a végzetes aránytalanság a felhasználás és a keletkezés sebessége között. Ezt a felelősséget kell a tudatunkban hordoznunk, az őszi avar illatát, kedves látványát pedig a szívünkben őriznünk, valahányszor új, széles, kényelmes, biztonságos utakon száguldunk el a fogyatkozó erdők mellett…

Fotó: Lechner Judit

Lechner Judit/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-ha-kivesszuk-jezust-mi-marad-karacsonybol
Ferenc pápa: Ha kivesszük Jézust, mi marad a karácsonyból?

December 17-én, advent harmadik vasárnapján a déli Mária-imádság elimádkozásakor a Szentatya arra biztatta a hívőket, hogy örömmel, imával és hálaadással készüljenek karácsonyra. Ferenc pápa beszédét teljes terjedelmében közöljük.

2017. december 17. vasárnap
unnepi-szentmise-es-hangverseny-vaci-szekesegyhazban-kodaly-zoltan-tiszteletere
Ünnepi szentmise és hangverseny a váci székesegyházban Kodály Zoltán tiszteletére

Kodály Zoltán születésének 135. évfordulóján, december 16-án este püspöki szentmisével és a Magyar Kórusok Napja központi rendezvényével ünnepeltek a váci székesegyházban.

2017. december 17. vasárnap