„A barátaim vagytok!” – Raniero Cantalamessa nagyböjti egyperces elmélkedései

Kevés olyan szó van, amelyek egy percben meg tudják tölteni a napunkat, sőt az életünket is – Jézus szavai ilyenek. A Pápai Ház szónoka ezekből gyűjtött egy csokorral, minden napra valami ízlelni, „megrágni valót”.

Raniero Cantalamessa bíboros február 22-én, csütörtökön közzétett negyedik elmélkedésében János evangéliumából merít, amikor Jézus egy házasságtörő asszonnyal találkozik, akit meg akarnak kövezni tette miatt.

Amikor vádlói kérdésére azt válaszolja, az vesse rá az első követ, aki maga is bűntelen, eloldalognak. Ekkor Jézus az asszonyhoz fordult: „Asszony, hova lettek? Senki nem ítélt el?” – „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” (Jn 8,10–11)

Menj, de többé ne vétkezzél!

Ha most valamennyien önvizsgálatot tartunk, észre fogjuk venni, hogy a sok elkövetett bűn között van egy, ami más, mint a többi. Arról a bűnről van szó, amelyhez titkon kicsit ragaszkodunk, meggyónjuk, de anélkül, hogy valóban ki akarnánk mondani: elég volt!

Szent Ágoston a Vallomásokban leírja, miként küzdött, hogy megszabaduljon az érzékiség bűnétől. Volt olyan pillanat, amikor így imádkozott Istenhez: „Adj nekem tisztaságot és önmegtartóztatást!” Aztán egy kis hang hozzátette: „De ne rögtön, Uram!” Majd eljött a pillanat, amikor magára förmedt: „Miért holnap?” A holnap latinul cras. „Miért károgja azt ez a varjú, hogy cras – holnap? Miért nem most?” Elég volt annyi, hogy kimondja: „elég” – és máris szabadnak érezte magát.

Mit kell tennünk konkrétan? Álljunk egy pillanatra Isten színe elé, és mondjuk neki: „Uram, te jól ismered esendőségemet. Ezért hát csak a kegyelmedben bízva mondom neked, hogy ezentúl megálljt akarok parancsolni annak az örömforrásnak, annak a szabadságnak, annak a barátságnak, annak a neheztelésnek, annak a pénzügyi mismásolásnak… szóval elég volt abból a bűnből, amit te és én jól ismerünk.

Eljövök, hogy megkapjam tőled a bűnbocsánat szentségét.”

Vissza is eshetsz... Vissza is eshetünk később, de Isten számára valami megváltozott: a szabadságod mellé állt. Már ketten vagytok, hogy harcoljatok ugyanazzal az ellenséggel szemben. Meg fogod látni, mennyivel szebb az élet, ha megszabadulsz a bűn szolgaságától, békében Istennel és önmagaddal! – zárta csütörtöki villámelmélkedését a Pápai Ház szónoka.

*

Február 23-án, pénteken közzétett ötödik elmélkedésében Raniero Cantalamessa bíboros Zakeus történetét elevenítette fel. A választott mondat az, amelyet Jézus Zakeushoz intéz, aki felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt. Amikor odaér, Jézus felemeli tekintetét, és így szól hozzá – nem megszidva, hanem kérő hangon:

„Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom” (Lk 19,5)

Én vagyok Zakeus, aki beszélek, és te is, aki hallgatsz.

A házadba akarok jönni” – mondja nekünk, ami azt jelenti: Be akarok lépni a benső életedbe. Nem elégszem meg azzal, hogy a tömegben találkozunk a téren vagy a templomban.

Idézzük föl Ferenc pápa felhívását, amelyet az Evangelii gaudium (Az evangélium öröme) – kezdetű apostoli buzdítása elején intéz:

„Meghívok minden keresztényt – éljen bárhol és bármilyen helyzetben –, hogy még ma újítsa meg személyes találkozását Jézus Krisztussal, vagy legalábbis döntsön úgy: engedi, hogy ő találkozzon vele, hogy mindennap szünet nélkül keresi őt.” (EG 3)

Miben áll ez a híres „személyes találkozás” Krisztussal? Olyan, mint amikor élőben találkozunk valakivel, akit évekig csak fényképről ismertünk. Segít megérteni a különbséget az, ami az emberi közegben történik, amikor elkezdünk beleszeretni abba a személybe, akit megismertünk. Ha fiatal vagy, akkor mindenki másnál jobban érted, miről van szó. A szerelem tényleg megváltoztatja az életet, legyen az a természetes vagy a spirituális életünk. Jézus pedig olyan szerelmes, aki sosem okoz csalódást! – zárta ötödik egyperces elmélkedését a Pápai Ház szónoka.

*

Raniero Cantalamessa bíboros február 24-én, szombaton közzétett hatodik elmélkedésében arra emlékeztetett, hogy Jézus a barátainak hívott minket.

A szó, amit ma ízlelgetésre kínálok nektek, olyan édes, mint a méz. Örülök, hogy ezzel zárok, mert remélem, hogy még sokáig visszhangzik majd bennetek – kezdte utolsó elmélkedését a Pápai Ház szónoka.

Jézus, mielőtt búcsút vett tanítványaitól, ezt a szót bízta rájuk – de mint minden szava, ez is minden idők minden tanítványainak szól: „…a barátaim vagytok. Nem nevezlek többé szolgának benneteket... Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek ”(Jn 15,14).

A barátaim vagytok!”

El akarok árulni ezzel kapcsolatban valamit nektek. Sok évvel ezelőtt egy imatalálkozón egy asszony kinyitotta a Bibliát, és felolvasta János evangéliumából azt a részt, ahol ez a szó van. Én már ki tudja, hányszor hallottam előtte, de abban a pillanatban a barát szó „felrobbant” bennem (nem találok jobb kifejezést erre). Ez a Szentírás szavaival történik meg, csakis velük. És mindig ugyanaz a személy gyújtja meg a kanócot: a Szentlélek.

Elkezdtem ismételgetni magamban: „Barát?!”

A názáreti Jézus, az én Uram, a Mindenható, aki meghalt értem, barátjának hívott engem, ő pedig soha nem mond üres szavakat.

Szóval tényleg a barátja vagyok, egy kedves személy számára! Amikor visszamentem a találkozó után a kolostorba, úgy éreztem, hogy ezzel a bizonyossággal repkedni lehet a város tetői fölött, ahogy néhány Chagall-képen látjuk.

Adja az ég, hogy ez a „barát” szó fellobbanjon benned is, aki hallgatsz engem, és megvilágítsa egész életed!

Jó nagyböjtöt, és már mostantól áldott húsvétot! – búcsúzott Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír