Ujházi Lóránd: Garancia és küldetés – a Katolikus Egyház és Magyarország helye az európai békében

Egyes nemzetközi jogászok az Apostoli Szentszéket és a Katolikus Egyházat kifejezetten a modern nemzetközi szervezetek előfutárának nevezik. Már évszázadokkal az ismert nemzetközi szervezetek – az ENSZ, az EBESZ, a NATO vagy az Európai Unió – megalakulása előtt igyekeztek a különböző nyelvű, kultúrájú és érdekű népeket egy közös misszió és elköteleződés köré szervezni. Ez a történelmi párhuzam Magyarország tekintetében is fontos, amely a kereszténység felvételével a honfoglalás után bekerült a nyugati keresztény egyházak vérkeringésébe, és majd egy évezreddel később, 1999-ben a NATO-hoz, 2004-ben pedig az Európai Unióhoz csatlakozott. Mindkét esetben szabad, demokratikus döntés eredményeként, népszavazással megerősítve csatlakozott a nyugati világ értékközösségét kifejező szervezetekhez.

Ezek a tagságok nem csupán geopolitikai választások, hanem alapvető garanciális elemek, ami a kollektív biztonság és a jogállamiságon alapuló együttműködés intézményes kereteit illeti.

Nem véletlenül hangsúlyozzák a huszadik század történészei, hogy ezek a szervezetek gyökeresen különböznek a Szovjetunió által a hidegháború idején erőltetett struktúráktól – a Varsói Szerződéstől és a KGST-től –, amelyek nem a tagállamok szabad akaratán, hanem Moszkva politikai és katonai kényszerén alapultak. Az EU és a NATO ezzel szemben a tagállamok egyenrangú részvételére, demokratikus párbeszédre és közösen vállalt értékekre épül.

Az emberi jogok védelmét célzó modern multilaterális szervezetek ezért a Szentszéknek természetesen szövetségesei. A multilaterális diplomácia irányába történő elmozdulás teológiai alapkövét a Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúció fektette le: a zsinati atyák kifejezték, hogy az Egyház nem kötődik kizárólagosan egyetlen politikai rendszerhez vagy kultúrához sem, hanem szolidáris az egész emberi családdal. A zsinati tanítás szerint

az Egyház küldetése kiterjed a társadalmi igazságosság és a béke globális szintű előmozdítására – ez lett a „hit- vagy teológiai alapú diplomácia" alapja a huszadik században.

Ezért a Szentszék megfigyelőként jelen van az ENSZ-ben, az UNESCO-ban, az Afrikai Unióban, a Kereskedelmi Világszervezetben és tucatnyi más fórumon; tagja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek és az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának. A Szentszék számára a nemzetközi szervezetek a párbeszéd kiemelt fórumai.

VI. Pál pápa 1965-ben az ENSZ közgyűlése előtt mondott beszédében „a népek iskolájának" nevezte a szervezetet, úgy vélve, hogy a multilateralizmus e fontos pillére valóban a nemzetközi béke alapja lehet. Azóta II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápa bár kritikákat is megfogalmazott az ENSZ – és különösen a Biztonsági Tanács – működésével kapcsolatban, de a Szentszék mindmáig a nemzetközi béke letéteményesének tekinti a szervezetet. Ezt szemléltette XIV. Leó, amikor elutasította, hogy a Szentszék bármilyen formában részt vegyen Donald Trump által szervezett Béketanács munkájában. 

Külön hangsúlyt érdemel a Szentszék és az Európai Unió kapcsolata. A legtöbb európai integrációtörténeti könyv nem említi, hogy az Európai Gazdasági Közösséget megalapító szerződést 1957. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján írták alá. XII. Piusz pápa a szerződés aláírása kapcsán azt mondta „ez a legjelentősebb esemény, amelyre a modern történelem folyamán az örök város falai között sor került.”

Az európai integráció elválaszthatatlan a keresztény és a katolikus értékektől. Elég csak arra gondolni, hogy az alapító atyák – Robert Schuman, Alcide De Gasperi és Konrad Adenauer – katolikusoként jól ismerték az egyház társadalmi tanítását.

A II. világháború borzalmai után a keresztény szociális tanítás alapjaira (szubszidiaritás, szolidaritás, közjó) építették fel az új Európát. A pápák az integráció szervezeteiben, majd konkrétan az Európai Unióban ezért olyan sajátos szervezetet láttak, amely képes megújulni és kezelni az aktuális társadalmi és biztonsági kihívásokat. Az Unió és a Szentszék közötti kapcsolat részben informális, részben formális vonalon fejlődött. Ami az informális területet illeti, számos beszéd, üzenetváltás, látogatás és diplomáciai gesztus említhető. Ezek közül is kiemelkedő a pápák Európai Parlamentben mondott beszédei, vagy az Európai Néppárt tagjainak rendszeres részvétele a pápai kihallgatáson.

Fotó: Vatican Media

Utóbbin legutoljára magyar részről a hamarosan kormányra kerülő Tisza Párt delegációja vett részt. A néppárt képviselőinek mondott éves beszédek mindig lehetőséget is kínálnak a pápáknak, hogy a közös kulturális és értékrendbeli gyökerekre figyelmeztessék az unió döntéshozóit. A teljesség igénye nélkül említhető az emberi méltóság, a család védelme, a vallás és közélet, illetve a vallásszabadság, a szegénység, a bevándorlás, vagy újabban a teremtésvédelem.

Kelet és Közép-Európai szempontból óriási jelentősége volt, hogy II. János Pál 1988-ban éppen Európai Parlamentben Strasbourgban fejtette ki az egész kontinens egységének vízióját, illetve hogy ebbe az egységbe Kelet-Európát is be kell vonni. II. János Pál elköteleződése az európai integráció mellett, pozitívan hatott a kelet-európai egyházakra. 1998-ban például a lengyel papság 84%-a támogatta az EU-csatlakozást, amíg az országos átlag csak 64%- volt. Bár a Lengyel Püspöki Konferencia nem szólított fel a híveket kifejezetten, hogy a csatlakozási népszavazáson igennel szavazzanak, de az egyház pozitív hozzáállása az unióhoz érezhető volt.

A lengyel katolikusok mellett meg lehet említeni a cseh, szlovák vagy a magyar püspöki konferenciákat is, amelyek alapvetően szintén pozitívan viszonyultak az európai integrációs folyamathoz.

A pápai üzenetekből – különösen a Néppártnak rendszeres beszédekből, ma is nyilvánvaló, hogy az Európai Unió és a Katolikus Egyház alapvetően közös értékeket vall, legyen szó a békéről és biztonságról, az emberi jogokról, a multilateriariltásról, az emberi személy méltóságáról, szolidaritásról, szociális kérdésekről. Ez nem jelenti, hogy esetenként az egyes konkrét kérdésekben ne lehetnének eltérések.

A két entitás azonban alapvetően kapcsolatát az egymás iránti tisztelet és az értékalapú párbeszéd jellemzi. Az informális kapcsolatok mellett, a két fél magas szintű diplomáciai kapcsolatot is fentart egymással.

Amellett, hogy magát az integrációt a Szentszék a kezdetektől támogatta, a hivatalos diplomáciai kapcsolatokat az akkori Európai Közösség és a Szentszék 1970-ben vette fel. Ekkor akkreditálták az első apostoli nunciust az európai intézmények mellé – Igino Eugenio Cardinale érsek személyében. Cardinale akkor már nagyköveti rangban képviselte a pápát igaz egyszerre a belga kormány és az EK irányába. Azóta már külön követ képviseli az Apostoli Szentszéket az EU felé. A képviselet pedig kulcsszerepet játszik abban, hogy a katolikus értékrend megjelenjen az európai jogalkotási és közpolitikai diskurzusban. A kapcsolat kölcsönösségét jelzi, hogy az Európai Unió is kiépítette a saját közvetlen diplomáciai képviseletét a Szentszék felé. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság akkori elnökének vatikáni látogatását követően, 2006-ban akkreditálták az első hivatalos uniós nagykövetet a Szentszékhez Luis Ritto személyében. Az EU római delegációja azóta is folyamatosan elemzi a szentszéki politikát, és összehangolja a tagállamok Szentszékkel kapcsolatos lépéseit. A felek közötti együttműködés 2015-ben szintet lépett a külpolitikai és globális kérdésekről szóló, magas szintű „strukturált párbeszéd" intézményesítésével. Ez a fórum lehetővé teszi, hogy az EU és a Szentszék közösen lépjen fel a béketeremtés, a multilateralizmus megerősítése, a migráció humanitárius kezelése, a szegénység és a korrupció elleni küzdelem, valamint a klímaváltozás kérdéseiben.

A szoros partnerség szimbolikus pontja volt, amikor 2026-ban az Európai Parlament az újonnan alapított Európai Érdemrendet (Tiszteletbeli Tag fokozat) Pietro Parolin bíboros-államtitkárnak ítélték oda. Ezzel elismerték az Egyház határokon átívelő, a modern Európa békéjét építő diplomáciai erőfeszítéseit. Nagyon fontos szervezet ezen túl az EU intézményei és a Szentszék közötti párbeszédben a COMECE (az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Tanácsa), amely koordinálja, hogy az egyház szempontjai megjelenjenek az uniós jogalkotásban.

Ami a Szentszék nemzetközi szerepvállalását illeti, meg kell említeni még a NATO kapcsolatokat is. A béke és háború katolikus értékelése gyakran képezi félreértések forrását. A katolikus erkölcsteológia és a „igazságos háború” (bellum iustum) hagyománya pedig szilárd támpontokat ad.

Az Egyház tanítása soha nem volt naivan pacifista, mégha az egyes háborúk kapcsán kritikai szempontokat fogalmazott is meg. A katolikus társadalmi tanítás elismeri a nemzetek jogát a legitim önvédelemhez.

Ez a jog nemcsak az egyénre, hanem a politikai közösségre is vonatkozik. XII. Piusz pápa már a NATO alapításakor hangsúlyozta, hogy a béke nem pusztán a fegyverek hallgatása, hanem a jog és az igazságosság rendje. A védelmi szövetségek, mint a NATO, teológiai szempontból a szolidaritás elvének intézményesült formái. Ha egy agresszor megtámad egy szuverén államot, a nemzetközi közösségnek nemcsak joga, hanem kötelessége is segítséget nyújtani a gyengébbnek.

A modern teológiai érvelés a NATO bővítését (például az 1989 utáni keleti nyitást) a nemzetek önrendelkezési jogának és a szolidaritás etikájának fényében értékelte. A szuverén népeknek joguk van megválasztani, mely szövetségi rendszerben kívánják garantálni saját biztonságukat. Az Ukrajna elleni orosz agresszió világított rá arra, hogy a NATO-tagság nem provokáció, hanem a fizikai biztonság és az emberi méltóság védelmének fontos garanciája. Ez különösen igaz olyan egyébként kisebb gazdasági és katonai képességekkel rendelkező országok esetében, mint Magyarország.

A fegyveres konfliktusok kapcsán érdemes megjegyezni, hogy az egyház álláspontja szerint a szolidaritás nem állhat meg a szép szavaknál: ha egy nép léte fenyegetett, a nemzetközi közösségnek – a jogos védelem keretein belül – eszközöket kell biztosítania a megmaradáshoz.

A magyar történelem során többször megtapasztaltuk, milyen következményekkel jár, ha egy nemzet elszigetelődik vagy kiszolgáltatottá válik a nagyhatalmi érdekeknek.

A NATO és az EU a magyar nép és a magyar egyház számára is védelmet és értékközösséget jelent.

A magyar katolikus közösség az EU és a NATO-tagság révén egy olyan politikai és védelmi közösség része, amely garantálja a vallásgyakorlás szabadságát és az intézmények biztonságát. Ezentúl az Európai Unióban való részvétel lehetővé teszi, hogy szellem és kultúra ne csak befogadója, hanem aktív alakítója is legyen az európai közjónak. Az Európai Unió és a NATO a keresztény ember számára olyan nemzetközi eszközök, amelyek – bár nem tökéletesek és állandó finomításra szorulnak – a béke, az igazságosság és a szolidaritás megvalósítását szolgálják a világban. A magyar katolikusok számára e rendszerek stabilitása nem csupán politikai prioritás, hanem erkölcsi és teológiai parancs is: őrizni a békét és védeni az emberi személyt, bármilyen fenyegetéssel szemben.

Fotó: Lambert Attila (archív)

Magyar Kurír