Leó pápa ugyanaz a megközelíthető testvér, mint 1991-ben – Régi barát írt könyvet a Szentatyáról

De Roberto a León (Robertótól/Roberttől Leóig) című könyvében Armando Lovera többek között elmeséli azt a történetet, amikor a trujillói (Peru) hívek azt hitték, padre Roberto halt meg egy buszbalesetben. „Valójában egy, a rendbe felvételét kérő fiatalember volt az, aki a balesetben életét vesztette, amikor Limába utazott az év végén” – magyarázta Lovera az ACI Prensának, a Catholic News Agency spanyol nyelvű testvérlapjának adott interjúban. A fiatalember szülei, akik Trujillo közelében falun éltek, nem tudták hogy elhozni a fiuk holttestét, és Roberto atyától kértek segítséget.

„2000 kilométert vezetett le oda-vissza, hogy segítsen nekik” – folytatta az iquitosi (Peru) származású szerző. Azonban amikor az ügyeket intézték, valahogy összekeveredtek a nevek, és Roberto atyát írták rá az áldozatok listájára. Az pedig megjelent a trujillói lapban, és a hívek, különösen a plébánia legszegényebb hívei, kétségbeesve mentek az ágostonos rendházhoz, kezükben az újsággal, hogy részvétet nyilvánítsanak a többieknek – amikor is, legnagyobb döbbenetükre, maga Roberto atya nyitott nekik ajtót.

„Ami legjobban megérint engem ebben a történetben az az, hogy mindig a barátai rendelkezésére állt, másrészt pedig az, hogy mennyire szerették az emberek” – tette hozzá Armando Lovera.

Élénken emlékszik arra, amikor 1991-ben Kolumbiában először találkozott Robert Prevosttal. „Akkoriban a plébániánkon mi, fiatalok eléggé lázadók és lazák voltunk, és amikor mondták, hogy egy kánonjogászt helyeznek hozzánk, azt gondoltam: jön egy nagyon formális, szabálykövető úriember. De amint bemutatkozott és beszédbe elegyedtünk, lefegyverzett minket. Minden előítéletünk eltűnt rögtön, mert nagyon is megközelíthető volt” – mesélte Armando Lovera.

Következő évben, 1992-ben beköltözött az ágostonos tanulmányi házba Trujillóban, amelynek Robert Prevost volt a vezetője. Hét éven át a közösségi élet és a pasztorális tapasztalatok is összekötötték őket, amiből mély barátság nőtt ki, amely kiállta az idő és a távolság próbáját.

„Elbűvölő melegséget lehetett érezni benne. Attól a naptól fogva egyszerűen Robertónak hívtam, vagy Roberto atyának” – emlékezett vissza Lovera.

Robert Prevost 1992 és 1998 között volt a trujillói Montserrati Miasszonyunk-templom plébánosa. Lovera élénken emlékszik a közösség kezdeteire: „A feleségem ahhoz a plébániához tartozott. Tanúi voltunk [az építkezésnek], amikor még csak homokos terület volt, és vasárnaponként vittük magunkkal a saját székeinket a misére, az oltár is nagyon egyszerű volt.”

Több fegyveres csoport is jelen volt azokban a régiókban, ahol Robert Prevost és a többi misszionárius szolgált a 90-es években. „Azt tanácsolták nekik, hogy menjenek el, de ő is és a közössége is úgy döntött, hogy maradnak. És ez a tanúságtétel mély hatást tett rám. Megindító volt a bátorsága, a missziós tudata – magyarázta Armando Lovera. – Amellett pedig: matematikus. És nagyon szeretem a matematikát. Ez is összehozott minket.”

A zene szintén közös pont volt, közös szenvedély. „Roberto nagyon szereti a zenét. Elkezdtünk perui dalokat énekelni együtt, meg ágostonos himnuszokat. Nagyon jó hangja van, és szeretett együtt énekelni velünk”.

Leó pápa zeneszeretének családi gyökerei is vannak: a könyvben olvashatunk arról, hogy Robert Prevost édesanyja, Mildred, orgonán játszott, és kiváló alt volt, részt vett az 1941-es Chicagoland Music Festival elnevezésű eseményen is. A vasárnapi szentmiséken is odaadással énekelte az Ave Mariát.

Sok évvel később – meséli Armando Lovera –, Mildred elektromos orgonája végül abba az ágostonos tanulmányi házba került, amelyet Robert atya alapított Trujillóban. „Amikor meghallottam, nagy hatást tett rám. Valami az édesanyjából, az ő hitéből továbbélt, továbbrezonált ott. Mintha az imái ott maradtak volna velünk.”

Amikor Robert Prevostot 1999-ben Chicagóba helyezték, a barátságuk folytatódhatott a technikai újításoknak köszönhetően. „E-maileket váltottunk. Nagyon barátságos ember. Az a régi otthonosság mindig megmaradt” – számolt be Lovera.

Az évek múlásával megértette, hogy Robert atya egyszerűsége mögött a szolgálat iránti mély elkötelezettség rejlik. „Soha nem akart pozíciókat az Egyházban. Ez nagyon megérintett engem. Sokszor mondtam róla: ez az ember Istent fedi fel előttem. Kiemelkedő volt a nagylelkűsége, a rátermettsége és a nyelvtudása.”

Tréfálkozva idézte fel saját reakcióját, amikor barátját pápává választották: „Őszintén szólva, én annak örültem volna, ha püspök marad, hogy ne veszítsük el a kapcsolatot. Amikor 2021-ben barátaim azt mondták, hogy Roberto atya lehet a következő pápa, azt gondoltam, túloznak.”

Aztán amikor a konklávé előtt Robert Prevost neve megjelent a médiában a lehetséges jelöltek között, Armando Lovera is elgondolkodott ezen az eshetőségen. „Azt gondoltam, ha rájönnek, hogy milyen ember valójában, megválasztják. És ez is történt” – magyarázta Lovera, aki mostanában a Loyola Communication Group számára szerkeszt vallásos szövegeket, a Leó pápáról szóló kötet is ott látott napvilágot. Az angol fordítást Liturgical Press kiadó fogja megjelentetni.

„A könyvvel az a célom, hogy bemutassak az olvasóknak egy barátot, aki felajánlja a saját barátságát, és azzal együtt annak a barátságát, aki értelmet ad az életünknek: Jézusét. Roberto mindig is azt akarta, hogy az egyházmegye kapui mindenki előtt nyitva álljanak. Soha nem viselkedett távolságtartó uralkodóként vagy bürokrataként. Mindig testvérként viselkedett a testvérek között, aki felelős az irányításért és a döntésekért, de abban mindig következetes és észszerű.” Armando Lovera szerint ez jellemző a jelenlegi pápára: „XIV. Leó pápa nem változott meg lényegét tekintve. Ugyanaz a megközelíthető, derűs és testvéri pap, akit megismertem 1991-ben. Csak most ez a barátságosság hordozza az egész Egyház vezetésének a súlyát és kegyelmét is.”

Forrás: Catholic News Agency

Fotó: Vatican News 

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír