A Szentatya már azóta a rajongója az énekesnőnek, amióta 1993-ban először szerepelt a Sanremói Dalfesztiválon – akkor megnyerte az új előadók kategória első díját –, bár „a legnagyobb rajongója, ha nem is a világon, de legalábbis Latin-Amerikában” a személyi titkára, Edgard Rimaycuna Inga atya. Ezt maga XIV. Leó mondta az énekesnőnek a november 12-i magánkihallgatás elején, amelyre a szerdai általános kihallgatás előtt került sor a VI. Pál teremhez kapcsolódó egyik kisteremben.
„Szuper áldottnak érzem magam” – kiáltotta rendkívül meghatottan Pausini. Mosolyok, viccelődés, néhány mondat spanyolul – amit a számos világturnéja során tanult meg, és amelyen ma már folyékonyan beszél –, így zajlott a pápa és az 51 éves énekeső közötti találkozás. Laura Pausini felidézte első, 25 éves korában történt perui fellépését is.
Az énekesnő egy eddig kiadatlan, ebben az egy példányban létező felvételt vitt ajándékba a pápának, amelyen a Fratello Sole Sorella Luna (Nap fivér, Hold nővér) című dalt adja elő, amely Szent Ferenc Naphimnuszán, vagyis A teremtmények dicséretén alapul. A béke és szeretet a teremtett világ felé, ez a dal üzenete – tette hozzá az énekesnő –, különösen annak fényében, hogy október 4-ét, Assisi Szent Ferenc, Olaszország védőszentje ünnepét ismét nemzeti ünneppé nyilvánították.
„Remélem, tetszeni fog!” – mondta Leó pápának, aki pedig emlékeztette arra, hogy jövő év januárjától egy teljes jubileumi évet Szent Ferencnek szentelünk, halálának 800. évfordulója alkalmából, amely során kiállítják majd ereklyéit is. „Ezért választottam pont ezt” – mondta Pausini. „Valóban gondviselésszerű” – válaszolta Leó pápa.
A Billboard Italia, az ismert zenei magazin olasz kiadásának képviselői is jelen voltak Laura Pausinivel együtt az audiencián. Tommaso Perna zenei menedzser Silvia Danielli társigazgatóval együtt átadott a pápának egy plakettet a magazin Women in Music kezdeményezéséről. Ez egy olyan rendezvény, amelyet minden évben megszerveznek annak érdekében, „hogy a nők hangját megbecsüljék a zene világában –, legyenek előadók vagy a zeneiparban dolgozók” – magyarázta Danielli. Laura Pausinit is kitüntették a Global Icon Award díjjal, mert „sikerült nőként hallatnia a hangját”.
Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria


