Leó pápa homíliája: A kórus az úton lévő, Istent dicsérő, másoknak segítő kezet nyújtó Egyház jele

Az alábbiakban közzétesszük XIV. Leó pápa homíliájának magyar fordítását.

Kedves testvéreim!

A válaszos zsoltárban ezt énekeltük: „Örömmel induljunk az Úr házába” (vö. 121. zsoltár). A mai liturgia tehát arra hív bennünket, hogy dicséretet zengve és örömmel járuljunk együtt az Úr Jézus Krisztus, a világmindenség királya elé, aki szelíd és alázatos uralkodó, mindenek kezdete és vége. Az ő hatalma a szeretet, trónusa a kereszt, és a kereszten át országa beragyogja a világot. „Ő a keresztről uralkodik” (vö. Vexilla Regis himnusz), mint

a béke fejedelme és az igazságosság királya, aki kínszenvedésével feltárja a világnak Isten szívének végtelen irgalmát.

Ez a szeretet a ti éneketek forrása és ihletője is.

Kedves kórustagok és zenészek, ma tartjátok jubileumotokat, és hálát adtok az Úrnak azért, hogy megkaptátok tőle azt az ajándékot és kegyelmet, hogy szolgálhassátok őt hangotokkal és tehetségetekkel az ő dicsőségére és testvéreitek lelki épülésére (vö. II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum Concilium konstitúció, 120). Feladatotok az, hogy mindenkit bevonjatok Isten dicsőítésébe, és segítsétek őket, hogy az ének által még inkább részesei legyenek a liturgikus cselekménynek. Ma teljes mértékben kifejezitek „iubilum”-otokat, a kegyelem örömétől eltelt szív ujjongását.

A nagy civilizációk azért ajándékozták nekünk a zenét, hogy közölni tudjuk mindazt, amit szívünk mélyén hordozunk, és amit a szavak nem mindig képesek kifejezni. A valósággal való élő kapcsolatból fakadó érzelmek és érzések mind a zenében kaphatnak hangot. Kivált az ének az ember természetes és teljes önkifejeződése: az értelem, az érzelmek, a test és a lélek egyesülnek benne, hogy az élet nagy dolgait közöljék. Amint Szent Ágoston emlékeztet: „Cantare amantis est” (vö. Háromszázharminchatodik beszéd, 1), vagyis „az énekel, aki szeret”:

aki énekel, az kifejezi a szívében lakó szeretetet, fájdalmat, gyengédséget és vágyakozást, ugyanakkor szereti azt, akinek énekel

(vö. Zsoltármagyarázatok, 72,1).

Isten népe számára az ének könyörgést és a dicséretet fejezi ki; ez az az „új ének”, amelyet a feltámadt Krisztus az Atyához intéz, és amelybe minden megkereszteltet bevon, mint a Lélek új élete által eltelt egyetlen testet. Krisztusban a kegyelem énekesei leszünk, az Egyház gyermekei, akik a feltámadt Úrban találják meg dicséretük okát. A liturgikus zene így rendkívül értékes eszközzé válik, amely által dicsőítjük Istent, és kifejezzük az új élet örömét Krisztusban.

Szent Ágoston továbbá arra buzdít bennünket, hogy énekelve járjunk, mint azok a fáradt vándorok, akik az énekben elővételezik azt az örömöt, amelyet akkor éreznek majd, amikor célba érnek. „Énekelj, de menj, […] haladj előre a jó útján” (Kettőszázötvenhatodik beszéd, 3). Kórustagnak lenni tehát azt jelenti, hogy együtt haladunk, kézen fogva testvéreinket, segítjük őket, hogy velünk együtt járjanak, és velük együtt énekeljük Isten dicséretét, vigasztalva őket szenvedéseikben, bátorítva, amikor a fáradtság erőt venni látszik rajtuk, és lelkesítve őket, amikor hajlamosak elcsüggedni.

Az éneklés emlékeztet bennünket arra, hogy úton lévő Egyház vagyunk, valódi szinodális valóság, amely képes mindenkivel megosztani a dicséret és az öröm hivatását, a szeretet és a remény zarándokútján.

Antiochiai Szent Ignác is találó szavakkal kapcsolja össze a kórus énekét az Egyház egységével: „Egyetértésetek és harmonikus szeretetközösségetek ad alkalmat Jézus Krisztus dicséretére. Mindannyian kórusba tömörüljetek, hogy az egyetértésben összhangban legyetek, az egységben Isten hangszínét véve fel, egy hangon énekeljetek az Atyának Jézus Krisztus által, hogy meghallgasson titeket, jó cselekedeteitek által felismerje, hogy Fiának tagjai vagytok” (Antiochiai Szent Ignác: Levél az efezusiaknak, IV.).

A kórus különböző hangjai összhangba rendeződnek, és egyetlen dicséretet hoznak létre, az Egyház ragyogó jelképét, amely a szeretetben mindenkit egyetlen csodás dallamban egyesít.

Ti olyan kórusokhoz tartoztok, amelyek elsősorban liturgikus szolgálatot végeznek. Valódi szolgálat a tiétek, amely felkészülést, hűséget, kölcsönös megértést és mindenekelőtt mély lelki életet kíván; mert ha ti énekelve imádkoztok, mindenkit segítetek az imádságban. Ez a szolgálat fegyelmezettséget és szolgálatkészséget igényel, különösen akkor, amikor ünnepi misére vagy közösségeitek számára fontos eseményre kell készülnötök. A kórus kis család, különböző emberekből áll, akiket a zene szeretete és a vállalt szolgálat köt össze. Ne feledjétek azonban, hogy a közösség a ti nagy családotok: nem előtte álltok, hanem részei vagytok, és az a feladatotok, hogy inspirálva és bevonva még egységesebbé tegyétek. Mint minden családban, itt is kialakulhatnak feszültségek vagy kisebb félreértések, ami természetes is, amikor együtt, egy közös célért dolgozunk. Mondhatjuk, hogy a kórus bizonyos értelemben az Egyház jelképe, amely célja felé tartva a történelemben halad és dicsőíti Istent. Noha ezen az úton időnként nehézségekkel és próbatételekkel találkozunk, s az örömteli pillanatokat fáradságosak váltják fel, az ének megkönnyíti az utat, enyhülést és vigaszt nyújt.

Törekedjetek tehát arra, hogy kórusaitokat mindinkább a harmónia és a szépség csodájává formáljátok, és egyre inkább az Úr dicséretét zengő Egyház ragyogó képmásává váljatok! Figyelmesen tanulmányozzátok az Egyház tanítását, mely a zsinati dokumentumokban útmutatást ad szolgálatotok legjobb végzéséhez! Mindenekelőtt pedig legyetek képesek bevonni Isten népét, ne engedjetek annak a kísértésnek, hogy az éneklés bemutatóvá váljon, mely kizárja a misére egybegyűlt közösség aktív részvételét! Legyetek ebben az Egyház imádságának ékesszóló jelei, mely a zene szépségén keresztül fejezi ki Isten iránti szeretetét! Őrködjetek afölött, hogy lelki életetek mindig méltó legyen a szolgálathoz, amelyet végeztek, hogy hitelesen közvetíthesse a liturgia kegyelmét!

Mindnyájatokat Szent Cecíliának, annak a szűznek és vértanúnak az oltalmába ajánllak, aki itt, Rómában életével a legszebb szereteténeket énekelte az Úrnak, egészen odaadva magát Krisztusnak, és ragyogó tanúságot téve hitéből és szeretetéből az Egyház számára. Haladjunk tovább énekelve, és kövessük a mai liturgia válaszos zsoltárának felhívását: „Örömmel induljunk az Úr házába!”

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír