XIV. Leó pápa katekézise: A föld valóban hasonlíthat a mennyre – ez a szentév örömüzenete

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A szentév reménye Isten meglepetéseiből fakad. Isten nem olyan, mint amilyennek általában magunkat tapasztaljuk. A jubileumi év arra késztet bennünket, hogy felismerjük ezt a különbséget, és ezentúl ennek fényében éljük mindennapi életünket.

A szentév ezért kegyelmi esztendő: változtathatunk!

Mindig ezt kérjük, amikor a Miatyánkot imádkozzuk: „Amint a mennyben, úgy a földön is.”

Szent Pál, amikor a korintusi keresztényeknek ír, arra buzdítja őket, hogy vegyék észre: közöttük a föld már elkezdett a mennyhez hasonlítani. Azt mondja nekik, hogy gondoljanak meghívásukra, és lássák meg, miként hozott össze Isten olyan embereket, akik máskülönben sosem találkoztak volna. Aki egyszerűbb és nemigen tehetős, most értékessé és fontossá vált (vö. 1Kor 1,26–27). Isten értékelési szempontjai, aki mindig az utolsókkal kezdi, már Korintusban olyan „földrengést” okoztak, amely nem lerombolja, hanem felébreszti a világot. Pál tanúságot tesz a keresztről, és

a kereszt igéje felrázza az emberek lelkiismeretét és mindenkit ráébreszt az emberi méltóságra.

Kedves testvéreim, remélni annyi, mint tanúságot tenni: tanúságot tenni arról, hogy már minden megváltozott, és semmi sem ugyanaz, mint korábban. Ezért ma a keresztény remény egyik afrikai tanúságtevőjéről szeretnék beszélni nektek. Úgy hívják: Isidore Bakanja. 1994 óta tiszteljük a boldogok sorában, a kongói világi hívők mennyei oltalmazója.

1885-ben született, amikor hazája belga gyarmat volt. Nem járt iskolába, mert lakóhelyén nem volt iskola. Ezért kőművesinas lett. Barátságot kötött a katolikus misszionáriusokkal, a trappista szerzetesekkel: ők beszéltek neki Jézusról, és ő elfogadta a keresztény tanítást, majd húszéves kora körül megkeresztelkedett. Attól kezdve egyre ragyogóbb tanúságot tett hitéről. Remélni annyi, mint tanúságot tenni:

amikor az új élet tanúi leszünk, a fény a nehézségek között is növekszik.

Isidore ugyanis egy gátlástalan európai földbirtokosnál dolgozott mezőgazdasági munkásként, aki nem bírta elviselni a hitét és hitből fakadó következetes életét. A gazda gyűlölte a kereszténységet és a misszionáriusokat, akik védelmezték az őslakosokat a gyarmatosítók visszaéléseivel szemben.

Isidore azonban a végsőkig viselte nyakában a Szűz Mária képével ellátott skapulárét, minden bántalmazás és kínzás ellenére, anélkül, hogy reményét vesztette volna.

Remélni annyi, mint tanúságot tenni! Halála előtt Isidore elmondta a trappista atyáknak, hogy nem táplál haragot, sőt megígéri, hogy a túlvilágon is imádkozni fog azokért, akik így bántak vele.

Kedves testvéreim, ez a kereszt igéje.

Megélt ige, mely megtöri a rossz láncolatát. Újfajta erő, mely összezavarja a gőgösöket és letaszítja trónjukról a hatalmasokat.

Így ébred fel a remény. Az északi világ régi egyházai sokszor kapnak a fiatal egyházaktól ilyen tanúságtételt, mely arra késztet, hogy együtt járjuk az utat Isten országa felé, mely az igazságosság és a béke országa. Különösen is Afrika hív erre a megtérésre, mégpedig azzal, hogy számos fiatal hitvallót ajándékoz nekünk.

Remélni annyi, mint tanúságot tenni arról, hogy a föld valóban hasonlíthat a mennyre.

Ez a szentév örömüzenete.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír