XIV. Leó pápa a papnövendékekhez: Egy nyitott, misszionárius Egyháznak a szolgái legyetek!

Beszédében arra biztatta őket, hogy törődjenek belső világukkal, emberi, érzelmi érettségükkel, legyenek „a remény tanúi”, a „megmentő Ige szelíd és erős hirdetői”, tegyék magukévá Krisztus szívének érzelmeit, hallják meg a kicsinyek kiáltását, és tegyék életüket „szeretetajándékká”.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Köszönöm, köszönöm mindenkinek!

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Béke veletek!

Eminenciás urak, excellenciás urak, szemináriumi elöljárók és különösen ti, mindannyian, papnövendékek, jó napot kívánok mindenkinek!

Nagyon örülök, hogy találkozhatom veletek, és köszönetet mondok mindannyiatoknak, papnövendékeknek és szemináriumi elöljáróknak, lelkes jelenlétetekért.

Mindenekelőtt örömötöket és lelkesedéseteket köszönöm. Köszönöm, mert kirobbanó erőtökkel tápláljátok a remény lángját az Egyház életében!

Ma nemcsak zarándokok vagytok, hanem a remény tanúi is: tanúságot tesztek előttem és mindenki előtt, mert engedtétek magatokat bevonni a papi hivatás lenyűgöző kalandjába egy nem könnyű időszakban.

Elfogadtátok a meghívást arra, hogy a megmentő Ige szelíd és erős hirdetői legyetek, hogy egy nyitott Egyháznak, egy kifelé forduló, misszionárius Egyháznak a szolgái legyetek.

[Spanyolul] Spanyolul is hadd szóljak: Köszönöm, hogy bátran elfogadtátok az Úr meghívását arra, hogy kövessétek, hogy tanítványai legyetek, hogy szemináriumba lépjetek. Bátraknak kell lennetek, és ne féljetek!

[Olaszul folytatja.] Alázatosan és bátran igent mondotok a titeket hívó Krisztusnak; és ez a neki kimondott „itt vagyok”, az a „jelen” az Egyház életének keretében születik meg, s a megkülönböztetés és a képzés szükséges útja kíséri.

Jézus, mint tudjátok, mindenekelőtt arra hív benneteket, hogy baráti kapcsolatot éljetek meg vele és társaitokkal (vö. Mk 3,13); s ennek az élet minden területét átfogó tapasztalatnak a felszentelés után is állandóan növekednie kell.

Nincs ugyanis semmi olyan bennetek, amit el kellene utasítanotok, hanem mindent fel kell vállalni és át kell alakítani a búzaszem logikája szerint,

hogy boldog emberré és pappá váljatok, hogy a Krisztussal való találkozáshoz „híddá” és ne akadállyá mindazok számára, akik hozzátok fordulnak. Igen, neki növekednie kell, nekünk pedig kisebbednünk, hogy szíve szerinti pásztorok lehessünk. [1]

Ha már Jézus Krisztus szívét említettem, hogyan ne gondolnánk a Dilexit nos enciklikára, amelyet szeretett Ferenc pápánk adott nekünk? [2] Éppen ebben az életszakaszban, amelyben vagytok, vagyis a képzés és a hivatástisztázás időszakában, fontos, hogy figyelmeteket a középpontra, egész utatok „motorjára”, a szívre irányítsátok!

A szemináriumnak – bárhogyan gondoljuk is el – az érzelmek iskolájának kellene lennie. Különösen ma, egy olyan társadalmi és kulturális helyzetben, amelyet konfliktus és narcizmus jellemez, meg kell tanulnunk szeretni, mégpedig úgy, ahogyan Jézus szeret. [3]

Ahogyan Krisztus emberi szívvel szeretett,[4] úgy nektek is Krisztus szívével kell szeretnetek! [Spanyolul megismétli a mondatot: Krisztus szívével kell szeretnetek!] De ahhoz, hogy megtanuljátok ennek művészetét, dolgoznotok kell belső világotokon, ahol Isten hallatja hangját, és ahonnan a legmélyebb döntések indulnak; de amely feszültségek és küzdelmek helye is (vö. Mk 7,14–23), melynek meg kell változnia, hogy egész emberségetek evangéliumi illatot árasszon.

Az első munkát tehát lelki világotokban kell elvégezni. Jól jegyezzétek meg Szent Ágoston tanácsát:

térjünk vissza a szívünkbe, mert ott találjuk Isten nyomait.

Előfordulhat, hogy a szívünkbe való leereszkedés megijeszt bennünket, mert a sebeink is ott vannak. Ne féljetek gondjaitokba venni őket, hagyjátok, hogy segítsünk, mert éppen azokból a sebekből születik meg annak képessége, hogy közel legyetek a szenvedőkhöz. Belső élet nélkül lelki élet sem lehetséges, mert Isten pontosan ott, a szívünkben szól hozzánk. [Spanyolul mond egy mondatot: Isten a szívünkben szól hozzánk, tudnunk kell meghallani.]

Ennek a belső munkának része annak gyakorlása is, hogy megtanuljuk felismerni a szív mozgásait: nemcsak a gyors és könnyen észrevehető érzelmeket, melyek a fiatalok lelkét jellemzik, hanem mindenekelőtt azokat az érzéseinket, amelyek segítenek felfedezni életünk irányát. Ha megtanuljátok megismerni szíveteket, akkor egyre hitelesebbek lesztek, és nem kell álarcot öltenetek. És a belső világunkhoz vezető a kiváltságos út az imádság: egy olyan korban, amikor hihetetlen mértékben kapcsolódva vagyunk, egyre nehezebb megtapasztalni a csendet és megélni a magányt.

Az Úrral való találkozás nélkül önmagunkat sem ismerhetjük meg igazán.

Arra biztatlak benneteket, hogy gyakran hívjátok segítségül a Szentlelket, hogy tanulékony szívet formáljon bennetek, mely képes megragadni Isten jelenlétét, miközben a természetnek és a művészetnek, a költészetnek, az irodalomnak [5], a zenének vagy a humán tudományoknak [6] a hangját hallgatjátok. A teológiai tanulmányok szigorú végzése mellett tudjátok nyitott elmével és szívvel hallgatni a kultúra hangjait is, például a mesterséges intelligencia és a közösségi média mostani kihívásait. [7] Mindenekelőtt pedig Jézushoz hasonlóan tudjátok meghallani a kicsinyeknek, a szegényeknek és az elnyomottaknak a gyakran néma kiáltását, továbbá azon sok emberét, különösen a fiatalokét, akik életük értelmét keresik.

Ha gondot viseltek a szívetekre – a csend, az elmélkedés és az imádság mindennapi alkalmaival –, elsajátíthatjátok a megkülönböztetés művészetét. Ez is fontos feladat: megtanulni megkülönböztetni. Amikor fiatalok vagyunk, sok vágyat, sok álmot és törekvést hordozunk magunkban. A szívünk gyakran zsúfolt, és zűrzavart érzünk magunkban. Belső világunknak ezzel szemben – Szűz Mária példájára – képessé kell válnia a megőrzésre és az elmélkedésre. Képesnek kell lennie összerakni (szünballó) – ahogy Lukács evangélista írja (2,19.51) –, összerakni a darabokat, egymáshoz illeszteni töredékeket. [8]

Óvakodjatok a felszínességtől, és rakjátok össze életetek darabjait az imádságban és az elmélkedésben, azt kérdezve magatoktól: mit tanít nekem az, amit megélek? Mit mond az utammal kapcsolatban? Hová vezet az Úr?

Szeretteim, legyen szívetek szelíd és alázatos, mint Jézusé (vö. Mt11,29). Pál apostol példáját követve (vö. Fil 2,5 és köv.), vegyétek át Krisztus érzelmeit, hogy növekedjetek emberi érettségben, különösen érzelmi és kapcsolati érettségben. Fontos, sőt szükséges, hogy a szeminárium idejétől kezdve sokat foglalkozzunk az emberi érettséggel, elutasítva minden álarcöltést és képmutatást. Szemünket Jézuson tartva meg kell tanulnunk nevet és hangot adni a szomorúságnak, a félelemnek, a szorongásnak, a felháborodásnak is, mindent bevive az Istennel való kapcsolatunkba. A válságokat, korlátokat, gyarlóságokat nem szabad elrejteni, ezek valójában a kegyelem és a húsvét megtapasztalásának alkalmai.

Egy olyan világban, ahol gyakori a hálátlanság és a hatalomvágy, ahol időnként a leselejtezés logikája látszik felülkerekedni,

ti arra kaptatok meghívást, hogy Krisztus hálájáról és önzetlenségéről, szívének ujjongásáról, öröméről, gyengédségéről és irgalmasságáról tegyetek tanúságot, hogy a befogadás, a közelség, a nagylelkű és önzetlen szolgálat stílusát gyakoroljátok, engedve, hogy a Szentlélek már a felszentelés előtt „felkenje” emberségeteket.

Krisztus szívét mérhetetlen együttérzés vezérli: ő az emberiség irgalmas szamaritánusa, és azt mondja nekünk: „Menj, és tégy te is hasonlóképpen” (Lk 10,37). Ez az együttérzés készteti arra, hogy megtörje a tömegek számára az ige és az osztozás kenyerét (vö. Mk6,30–44), előrevetítve az utolsó vacsora termének és a keresztnek a gesztusát, amikor majd önmagát adja ételül, és azt mondja nekünk: „Ti adjatok nekik enni” (Mk6,37), vagyis tegyétek életeteket szeretetajándékká.

Kedves papnövendékek, a Szentlélek támogatását élvező Anyaszentegyház bölcsessége az idők folyamán mindig keresi a legmegfelelőbb módot a felszentelt szolgálattevők képzésére, az egyes helyek szükségleteinek megfelelően. Ebben a törekvésben mi a ti feladatotok? Az, hogy sose shortoljatok, ne üljetek a babérjaitokon, ne csak passzív befogadók legyetek, hanem

szenvedéllyel éljétek meg papi életeteket, prófétai szívvel éljétek meg a jelent és tekintsetek a jövőbe.

Remélem, hogy ez a találkozó mindannyiatoknak segít elmélyíteni személyes párbeszédeteket az Úrral, amelyben azt kéritek, hogy egyre jobban elsajátíthassátok szívének érzéseit, mely szeretettől dobog értetek és az egész emberiségért.

Jó utat! Áldásommal kísérlek benneteket.

Kedves szeminaristák!

Örülök, hogy kísérhetlek benneteket ma délelőtt, jubileumotok alkalmából, együtt azokkal a papokkal, akik képzésetek során kísérnek benneteket. Különböző egyházakból jöttök a világ minden tájáról, és nagyon különböző élettapasztalatokkal rendelkeztek, de az Úrban mindannyian egy testet alkotunk. Hiszen egyetlen reményre, hivatásotok reményére vagytok elhíva (vö. Ef 4,4). Ma, Péter apostol sírjánál, velem, az ő utódával együtt, ünnepélyesen újítsátok meg a keresztségkor kapott hiteteket.

Ez a hit legyen az a gyökér, amelyből az „itt vagyok”, a „jelen” szó sarjad, melyet örömmel fogtok kimondani papszentelésetek napján. Isten, aki megkezdte bennetek művét, fejezze is be azt!

[Elmondják a hitvallást latinul.]

Könyörögjünk! Atyánk, ebben a jubileumi évben nyisd meg Egyházad előtt az üdvösség útját, fogadd el jó elhatározásainkat, és teljesítsd azt a vágyunkat, hogy életünket hozzád fordítsuk, hogy az evangélium hiteles tanúi legyünk! A Szentlélek kegyelmével vezesd lépteinket azon boldog remény felé, hogy megláthassuk arcodat a mennyei Jeruzsálemben, ahol országod eléri tökéletes beteljesedését, és minden megvalósul Krisztusban, a te Fiadban, aki él és uralkodik veled és a Szentlélekkel együtt, örökkön örökké!

[Áldás.]

Minden jót kívánok mindannyiatoknak, és jó reményzarándoklatot!

JEGYZETEK

[1] Vö. Szent II. János Pál pápa: Pastores dabo vobis apostoli buzdítás a papképzésről korunk körülményei között (1992. március 25.), 43.

[2] Ferenc pápa: Dilexit nos enciklika Jézus Krisztus szívének emberi és isteni szeretetéről (2024. október 24.).

[3] Vö. uo. 17.

[4] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció az Egyházról a mai világban (1965. december 7.), 22.

[5] Vö. Ferenc pápa: Levél az irodalom szerepéről a képzésben (2024. július 17.).

[6] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció az Egyházról a mai világban (1965. december 7.), 62.

[7] Klérus Kongregációja: A papi hivatás ajándéka. Ratio Fundamentalis Institutionis Sacerdotalis[A papképzés alapszabályzata](2016. december 8.), 97.

[8] Vö. Ferenc pápa: Dilexit nos enciklika Jézus Krisztus szívének emberi és isteni szeretetéről (2024. október 24.), 19.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír