XIV. Leó pápa szerda délelőtt: A fogvatartottak teli torokból énekeltek háladalt Istennek

Több nyelven is összefoglalta beszédét, majd üdvözölte a jelen lévő hívőket. Az általános kihallgatás a Miatyánk elimádkozásával és az apostoli áldással zárult.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!

Ma az április 13. és 23. közötti apostoli utamról szeretnék beszélni. Négy afrikai országot látogattam meg: Algériát, Kamerunt, Angolát és Egyenlítői-Guineát.

Pápaságom kezdetétől fogva gondoltam egy afrikai útra. Hálát adok az Úrnak, hogy megengedte ennek megvalósítását, hogy pásztorként találkozzam Isten népével, bátorítsam a hívőket, s azért is, hogy ezzel az úttal a béke üzenetét vigyem egy olyan történelmi időszakban, amelyet háborúk, valamint a nemzetközi jog súlyos és gyakori megsértései jellemeznek. Hálás köszönetemet fejezem ki a püspököknek és a polgári hatóságoknak is, akik fogadtak, továbbá mindazoknak, akik közreműködtek a szervezésben.

Az isteni Gondviselés úgy akarta, hogy utam első állomása éppen az az ország legyen, ahol a Szent Ágostonhoz köthető helyek találhatók, vagyis Algéria. Így egyfelől lelki identitásom gyökereihez tértem vissza, másfelől pedig

olyan hidakon mehettem át, olyan hidakat erősíthettem meg, amelyek rendkívül fontosak a mai világ és az Egyház számára: az egyházatyák rendkívül termékeny korszaka felé vezető hidat; az iszlám világ felé vezető hidat; az afrikai földrész felé vezető hidat.

Algériában nemcsak tiszteletteljes, hanem szívélyes fogadtatásban részesültem, és kézzelfogható módon megtapasztalhattuk, és a világnak is megmutathattuk, hogy

még ha különböző vallásokhoz tartozunk is, lehetséges testvérként együtt élni, ha ugyanazon irgalmas Atya gyermekeiként ismerjük fel egymást.

Ezenkívül kiváló alkalom volt ez arra is, hogy belépjünk Szent Ágoston iskolájába: élettapasztalatával, írásaival és lelkiségével ő az isten- és igazságkeresés mestere. Tanúságtétele ma különösen is fontos a keresztények és minden ember számára.

A további három országban, melyeket felkerestem, a lakosság túlnyomó többsége keresztény, ezért a hit ünnepének és a meleg fogadtatásnak a légköre vett körül, melyet az afrikai emberek jellegzetes vonásai is elősegítettek. Elődeimhez hasonlóan én magam is megtapasztaltam valamit abból, ami Jézussal történt a galileai népsokaság körében: ő azt látta, hogy szomjazzák és éhezik az igazságosságot, és azt hirdette nekik: „Boldogok a szegények, boldogok a szelídek, boldogok a békességszerzők…”, és hitüket elismerve így szólt: „Ti vagytok a föld sója és a világ világossága” (vö. Mt 5,1–16).

A kameruni látogatás lehetővé tette számomra, hogy megerősítsem a felhívást:

közösen kell elköteleződniük a kiengesztelődés és a béke mellett,

sajnálatos módon ugyanis ez az ország is feszültségektől és erőszaktól szenved. Örülök, hogy eljuthattam Bamendába, az angol nyelvű térségbe, ahol arra biztattam az embereket, hogy együtt dolgozzanak a békéért. Kamerunt „Afrika kicsinyített másának” nevezik, természeti gazdagságára és erőforrásainak sokféleségére utalva, de ezt a kifejezést úgy is érthetjük, hogy a teljes földrész nagy szükségletei ott is megjelennek: a javak igazságos elosztása; az endemikus korrupció leküzdése, és így a fiatalok számára valódi lehetőségek biztosítása; az átfogó és fenntartható fejlődés előmozdítása távlatosan gondolkodó nemzetközi együttműködéssel, szembeszállva a neokolonializmus különféle formáival. Köszönetet mondok a kameruni egyháznak és az egész kameruni népnek, mely nagy szeretettel fogadott, és imádkozom, hogy az egységnek az a szelleme, amely látogatásom során megnyilvánult, élő maradjon, és irányítsa a jövőbeli döntéseket és tetteket.

Utam harmadik állomása az Egyenlítőtől délre fekvő nagy ország, Angola volt, melynek a portugál gyarmatosításhoz köthető, több évszázados keresztény hagyománya van.

Mint sok afrikai ország, Angola is a függetlenség elnyerése után nehéz időszakon ment keresztül, amely Angola esetében hosszú belső háborúval járt együtt. Isten vezette és megtisztította az egyházat e történelmi folyamat kohójában, hogy egyre jobban az evangéliumot, az emberi haladást, a kiengesztelődést és a békét szolgálja. Szabad Egyház szabad népért! A Mama Muxima Mária-kegyhelyen – melynek neve azt jelenti: „a szív anyja” – az angolai nép szívét éreztem dobogni. A találkozások során örömmel láttam sok szerzetesnőt és szerzetest minden korosztályból, akik a mennyek országának prófétai jeleként élnek az emberek között; láttam a hitoktatókat, akik teljesen a közösségek javának szentelik magukat; láttam az idős emberek arcát, melyet a fáradság és a szenvedés formált, mégis átragyog rajta az evangélium öröme; láttam olyan nőket és férfiakat, akik a feltámadt Úr dicséretére énekelt dalok ritmusára táncoltak, ő az az alapja annak a reménynek, amely ellenáll az ideológiák és a hatalmasok üres ígéretei által okozott csalódásoknak.

Ez a remény konkrét elköteleződést kíván, és

az Egyháznak vállalnia kell annak felelősségét, hogy tanúságtételével és Isten igéjének bátor hirdetésével elismerje mindenki jogait és előmozdítsa azok tényleges tiszteletben tartását.

Amikor Angola – és a többi ország – világi hatóságaival találkoztam, megerősíthettem a Katolikus Egyház azon szándékát, hogy továbbra is hozzájáruljon ehhez, különösen az egészségügy és az oktatás területén.

Az utolsó ország, melyet meglátogattam, Egyenlítői-Guinea volt, az ország első evangelizációjának 170. évfordulóján. A guineai nép a hagyomány bölcsességével és Krisztus világosságával járta végig történelmének útjait, az elmúlt napokban pedig, a pápa jelenlétében, nagy lelkesedéssel újította meg azon szándékát, hogy összefogva haladjon a reményt adó jövő felé.

Nem felejthetem el, ami a batai börtönben történt, Egyenlítői-Guineában: a fogvatartottak teli torokból énekeltek háladalt Istennek és a pápának, és kérték, hogy imádkozzunk „bűneikért és szabadságukért”. Soha nem láttam ehhez hasonlót.

Majd velem együtt imádkozták a Miatyánkot szakadó esőben. Igazi jele Isten országának! És még az esőben kezdődött el a fiatalokkal való nagy találkozó a batai stadionban. A keresztény öröm ünnepe volt, megható tanúságtételekkel olyan fiataloktól, akik az evangéliumban találták meg a szabad és felelős növekedés útját. Ez az ünnep a másnapi eucharisztikus ünneplésben érte el csúcspontját, mely méltó módon koronázta meg az Egyenlítői-Guineában tett látogatást, sőt az egész apostoli utat.

Kedves testvéreim, a pápa látogatása az afrikai népek számára alkalom volt arra, hogy hallassák hangjukat, kifejezhessék örömüket, amiért Isten népéhez tartoznak, és kifejezhessék reményüket egy jobb, mindenki számára méltóságot biztosító jövőben. Örülök, hogy megadhattam nekik ezt a lehetőséget, és köszönetet mondok az Úrnak mindazért, amit ők adtak nekem: ez felbecsülhetetlen érték szívem és szolgálatom számára.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír