„Több női vezetés egy jobb világért” – Ferenc pápa a nők különleges szerepéről a társadalomban

Ferenc pápa – 2023. március 14., kedd | 18:40

A Centesimus Annus Pro Pontifice Alapítvány és a Katolikus Kutatóegyetemek Stratégiai Szövetsége (SACRU) közös szervezésében tartott találkozó résztvevőit fogadta Ferenc pápa március 11-én, szombaton a Vatikánban. A Szentatya beszédében a nők különleges szerepét méltatta és elítélte az ellenük irányuló erőszakot.

 Az alábbiakban a pápa beszédét közöljük teljes egészében.

Kedves barátaim, jó napot kívánok, üdvözöllek benneteket!

Köszönöm Anna Maria Tarantola és Franco Anelli professzorok kedves szavait, és üdvözlöm a Centesimus Annus Pro Pontifice Alapítvány és a Katolikus Kutatóegyetemek Stratégiai Szövetségének tagjait.

Találkozónkra a Több női vezetés egy jobb világért. A gondoskodás, mint közös otthonunk hajtóereje című kötet bemutatása alkalmából kerül sor. Ez a téma – a gondoskodás fontossága – nagyon közel áll a szívemhez. Ez volt az első üzenetek egyike, amelyet pápaságom kezdetétől fogva át akartam adni az Egyháznak, amikor felidéztem Szent József példáját, a Megváltó gyengéd védelmezőjét. [1] A gyengéd védelmező, aki gondoskodik.

Mielőtt röviden kitérnék a munka néhány sajátos aspektusára, szeretnék kiemelni egy általánosabb jellegűt. Mint hallottuk, a jelen kötet figyelemre méltó, sokféle hozzájárulás eredménye, amelyet a világ számos katolikus egyeteme és a teljes egészében laikusokból álló vatikáni alapítvány tagjainak eddig példa nélküli együttműködésével gyűjtöttek össze és dolgoztak ki. Ez egy új és jelentős folyamatot jelent, amelynek gazdag tartalma a tapasztalatok, kompetenciák, az odafigyelés változatos és egymást kiegészítő módszereinek és szemléletmódjainak hozzájárulásából származik. A kötet példázza a multidiszciplináris és multikulturális erőfeszítést, a különböző érzésvilágok megosztását: ezek az értékek nemcsak egy könyv, hanem egy jobb világ szempontjából is fontosak.

Ennek fényében szeretném kiemelni a gondoskodás három aspektusát, mint a nők által nyújtott olyan tényezőket, amelyekkel hozzájárulnak a nagyobb fokú inkluzivitáshoz, a mások iránti nagyobb tisztelethez és az új kihívásokkal való újszerű szembenézéshez.

Először is, nagyobb fokú inkluzivitás. A kötet a nők és a társadalom más kiszolgáltatott csoportjai által gyakran tapasztalt hátrányos megkülönböztetés problémáját tárgyalja. Gyakran hangsúlyoztam, hogy a sokszínűség soha nem vezethet egyenlőtlenséghez, hanem a kölcsönös elfogadáshoz. Az igazi bölcsesség sokrétű; a közös út során tanuljuk meg és éljük meg; csak így válik a béke „mozgatórugójává”. Az Önök kutatása tehát a nőknek köszönhetően és a nők nevében felhívás arra, hogy

ne diszkrimináljunk, hanem integráljunk mindenkit, különösen a legkiszolgáltatottabbakat, gazdasági, kulturális, faji és nemi szinten. Senkit sem szabad kizárni: ez egy szent alapelv.

Valóban, a teremtő Isten terve „lényegében befogadó” terv, mindig kifejezetten azokra összpontosítva, „akik az egzisztenciális perifériákon élnek”. [2] Ez a terv egy anyához hasonlítható, aki a gyermekeit keze különböző ujjainak tekinti: mindig inkluzív.

A második hozzájárulás: a mások iránti nagyobb tisztelet.

Minden személyt tiszteletben kell tartani méltóságában és alapvető jogaiban: az oktatásban, a foglalkoztatásban, a véleménynyilvánítás szabadságában és így tovább. Ez különösen igaz a nőkre, akik könnyebben ki vannak téve az erőszaknak és a bántalmazásnak.

Egyszer hallottam egy történészt arról beszélni, hogy miért kezdtek a nők ékszereket viselni – a nők szeretnek ékszereket viselni, de most már a férfiak is. Volt egy civilizáció, ahol az volt a szokás, hogy a férj – akinek sok felesége volt –, amikor hazaérkezett, ha valamelyik nem tetszett neki, azt mondta annak az asszonynak: „Menj el, takarodj innen!”. Az asszonynak el kellett mennie bármit is viselt és nem mehetett vissza a holmijáért: „Nem, te most elmész”. Ez az oka annak, hogy – a történet szerint – a nők aranyat kezdtek hordani; és ez adott alapot az ékszerek viselésére. Lehet, hogy legenda, de érdekes. Már régóta a nők az első anyag, amit kidobnak. Ez rettenetes! Minden ember jogait tiszteletben kell tartani.

Nem maradhatunk csendben korunk e csapása előtt. A nők ki vannak használva. Igen, itt a városban! Kevesebbet fizetnek neked: nos, te nő vagy. Jaj neked, ha gyermeket vársz, mert ha látják, hogy terhes vagy, nem adják neked a munkát. Sőt, ha ez akkor történik, amikor éppen munkába állsz, akkor hazaküldenek. Ez az egyik módszer, amit ma a nagyvárosokban alkalmaznak: kiselejtezik a nőket az anyaságuk miatt. Nagyon fontos, hogy meglássuk ezt a valóságot, ez egy csapás. Hallassuk a bántalmazás és kizsákmányolás, a marginalizáció és az indokolatlan nyomásgyakorlás áldozatául esett nők hangját, mint amilyeneket a munkával kapcsolatban is említettem. Váljunk fájdalmuk hangjává, és határozottan ítéljük el azokat az igazságtalanságokat, amelyeknek ki vannak téve, gyakran olyan helyzetekben, amelyek megfosztják őket a védekezés és a megmentés minden lehetőségétől. Adjunk teret tevékenységeiknek is, amely természeténél fogva és egyben fokozottan érzékenyek, és az élet megóvására irányulnak minden állapotban, korban és állapotban.

Elérkeztünk a harmadik ponthoz: új kihívásokkal való újszerű szembenézés. A kreativitás. Tagadhatatlan, hogy a nők a maguk egyedülálló módján járulnak hozzá a közjóhoz. Ezt már a Szentírásban is látjuk, ahol a nők gyakran kritikus szerepet játszanak az üdvtörténet döntő pillanataiban. Gondoljunk csak Sára, Rebeka, Judit, Zsuzsanna és Rút esetére, majd Máriára és az asszonyokra, akik Jézust egészen a keresztig követték, ahol – ne felejtsük el – az egyetlen férfi, aki ottmaradt, János volt – a többiek mind elmentek. Csak a bátrak voltak ott: a nők. Aztán az Egyház történetében is gondolhatunk olyan nőkre, mint Sziénai Szent Katalin, Bakhita Szent Jozefina, Edith Stein, Kalkuttai Szent Teréz, valamint a „szomszéd nőkre”, akikről tudjuk, hogy hősiesen viselik a nehéz házasságaikat, a problémákkal küzdő gyermekeket… Ez a nők hősiessége. Eltekintve a hagiográfia bizonyos műfajának közhelyeitől,

ezek a nők lenyűgöző elszántsággal, bátorsággal, hűséggel rendelkeztek, figyelemre méltóan képesek voltak kitartani még a szenvedés közepette is, és örömöt, integritást, alázatot és szilárd elszántságot közvetíteni.

Buenos Airesben busszal jártam egy északnyugati körzetbe, ahol sok plébánia volt. Ez a busz mindig a börtön közelében haladt el, ahol mindig egy sor ember állt, akik a foglyokat mentek meglátogatni: 90 százalékban nők és anyák voltak – anyák, akik soha nem hagyják el gyermekeiket. Anyák. És ez a nő ereje: csendes erő, de hosszantartó. Történelmünk bővelkedik az ilyen nőkben, akár híresek, akár névtelenek – bár nem Istennek! – akik inspirálták és támogatták a családok, a társadalmak és az Egyház útjait; néha problémás, rosszindulatú férjekkel… a gyermekek továbblépnek... Ezt látjuk még itt a Vatikánban is, ahol hála Istennek ma már sok a keményen dolgozó nő, akik nagy felelősséggel járó feladatokat is ellátnak. Például attól a pillanattól kezdve, hogy egy nő lett a kormányzóhelyettes, a dolgok jobban működnek itt, sokkal jobban. És más helyeken, ahol nők vannak, titkárnők, a Gazdasági Tanácsban például hat bíboros és hat világi volt, mind férfiak. Két évvel ezelőtt megújult, és a laikusok között egy férfi és öt nő lett, és máris elkezdett működni, mert más képességekkel rendelkeznek: a cselekvés lehetőségével és a türelem erejével. Egyszer egy menedzser elmesélt egy történetet egy munkásról, aki a szakszervezet feje lett, és nagy tekintéllyel rendelkezett. A munkásnak nem volt apja, csak egy nagyon szegény anyja, aki házaknál dolgozott. Egy kis házban éltek: ott volt az anya hálószobája, aztán egy kis szoba, ahol enni lehetett, a 22-23 éves fiatal férfi abban a kis szobában aludt. Gyakran részeg volt éjszaka. Azt mondta, hogy amikor az anyja reggel elment dolgozni, hogy házakat takarítson, megállt, és ránézett: ő ébren volt, de úgy tett, mintha aludna; az anyja ránézett, majd elment. „És anyám állhatatossága, ahogy szemrehányás nélkül nézett rám és eltűrt engem, egy nap megváltoztatta a szívemet, és így jutottam el oda, ahol vagyok.” Csak egy nő képes erre, az apa kipenderítette volna. Meg kell néznünk, hogyan viselkednek a nők: ez egy nagyszerű dolog.

A korszakváltások korában élünk, amelyek megfelelő és hiteles válaszokat igényelnek. Elismerve a nők hozzájárulását ezekhez a folyamatokhoz, szeretném felhívni a figyelmet egy konkrét folyamatra, nevezetesen a mesterséges intelligencia különböző formáinak fokozatos fejlesztésére és használatára, valamint az új és kiszámíthatatlan hatalmi dinamikák növekedésének összetett kérdésére. Ez nagyrészt feltérképezetlen terület, ezért előrejelzéseink csak feltételezések és közelítő jellegűek lehetnek. Ezen a területen azonban a nőknek sok mondanivalójuk van.

Ők ugyanis egyedülálló módon képesek arra, hogy cselekvésükben három különböző nyelvet szintetizáljanak: az elme nyelvét, a szív nyelvét és a kezek nyelvét. De szimfonikus értelemben. Egy nő, ha érett, azt gondolja, amit érez és tesz; azt érzi, amit tesz és gondol; azt teszi, amit érez és gondol: ez egy harmónia.

Ez a nő zsenialitása, és erre tanítja a férfiakat, de a nő az, aki először jut el a kifejezésnek, a három nyelven való gondolkodásnak ehhez a harmóniájához. Ez a szintézis határozottan emberi, és a nők csodálatos módon testesítik meg – nem kizárólagosan, de csodálatos módon és elsődlegesen –, jobban, mint bármely gép, mert egyetlen gép sem képes érezni a méhben dobogó gyermek szívét, vagy kimerülten, de boldogan összeesni egy gyermek ágya mellett, vagy szomorúan, vagy boldogan sírni egy szeretett személy bánatában és örömeiben osztozva. A férj dolgozik, alszik és... továbblép. Ezeket a dolgokat a nők teszik, természetesen, egyedülálló módon, pontosan azért, mert képesek gondoskodni. Ezért mondhatjuk, ahogy azt a II. Vatikáni Zsinat atyái írták: „(…) hogy ebben a korban, amikor az emberiség ilyen mélyreható átalakuláson megy keresztül, a nők sokat segíthetnek az emberiség hanyatlásának megakadályozásában”. [3]

Ezzel a meggyőződéssel és Szent II. János Pál Mulieris Dignitatem apostoli levelében írt szavaival szeretném zárni találkozónkat: „Az Egyház tehát hálát ad az összes és minden egyes asszonyért: az édesanyákért, a leányokért, a feleségekért, az Istennek szentelt szüzekért; (…) az asszonyokért, akik hivatásukat teljesítik; (…) Hálát ad azért, hogy Isten szívéből nőiességük teljes szépségében és gazdagságában erednek”. [4]

Köszönöm, drága barátaim! Nagyra becsülöm ezt a fontos kutatást, és sok sikert kívánok a munkájukhoz. Megáldalak titeket és kérlek benneteket, imádkozzatok értem. Köszönöm.

[1] Vö. Ferenc pápa székfoglalásakor elmondott homíliája, 2013. március 13.

[2] Vö. Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek 108. világnapjára, 2022. május 9.

[3] II. Vatikáni Zsinat lezárása, VI. Pál pápa üzenete a nőkhöz, 1965. december 8.

[4] Szent II. János Pál pápa Mulieris Dignitatem, 31., 1988. augusztus 15.

Fordította: Hollósi Judit

Forrás: vatican.va

Fotó: Vatican News; vatican.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria