A pápa egy római plébánián: A pletykálkodó közösség nem jó tanúságtevő

Ferenc pápa – 2017. január 16., hétfő | 17:51

Ferenc pápa január 15-én, vasárnap Róma város püspökeként felkereste az olasz főváros északi részén, a Guidonia Setteville környékén fekvő Szűz Mária-plébániát.

A szentatya a közel négyórás látogatás során találkozott a plébániaközösség különféle csoportjaival, majd szentmisét mutatott be, amelyen Keresztelő Szent János tanúságtételéről beszélt, amit minden kereszténynek követnie kell, méghozzá pletykálkodás nélkül.  

A pápát Luigi Tedoldi plébános fogadta. A papság iránti közelsége jegyében Ferenc pápa először don Giuseppe Berardinót, a templom ötvenéves, két éve súlyos csontritkulással küzdő káplánját kereste fel, akit a plébániaépületben ápolnak. A szentatya az immár magatehetetlen beteg lelkipásztor ágya mellé ült, és a mintegy tízperces látogatás során próbálta megerősíteni papját, akinek feladta a betegek kenetét. Ezt követően a pápa találkozott a különféle plébániai csoportokkal, és külön-külön elbeszélgetett tagjaikkal. Kezdte a plébánia főként idős betegeivel, és találkozott három Down-kóros gyermekkel is.

A legnagyobb létszámú csoport, mely Ferenc pápára várt, a hittanosok közössége volt, köztük a bérmálás utáni haladó csoporttal, akikhez szólva püspökük, Ferenc pápa hangsúlyozta a család alapvető szerepét a hit átadásában. A cserkészek köszöntése után a szentatya örömmel állapította meg, hogy több mint százan vannak azok a plébániai önkéntesek, akik plébánosuk és beteg káplánjuk munkáját segítik, illetve pótolják. Velük beszélgetve a pápa a misszió fontosságát hangsúlyozta, méghozzá egészen konkrét lelkipásztori tanácsokkal. A szentatya köszöntötte az összegyűlt papságot és a plébánia öt szeminarista kispapját, majd a sekrestyében gyóntatott néhány hívőt. Igazi lelkipásztori látogatás volt ez a pár óra, melyet végül a szentmise koronázott meg az évközi időszak második vasárnapján. A szentmise után a búcsúzó pápát a templom előtt ezrek várták, akik kivetítőkön követték a szertartást.

A szentmise homíliájában Ferenc pápa a vasárnapi evangéliumból indult ki, amelyben Keresztelő János tanúságot tesz Jézusról, az Isten Bárányáról, a jelenlévők, köztük saját tanítványai előtt is.

Miért követték a Keresztelő tanítványai Jézust? – tette fel a kérdést a pápa. – Azért, mert volt egy ember, éppen a mesterük, aki tanúságot tett Jézusról. Igen ám, de mi tesz bennünket tanítvánnyá? Az, hogy keresztények vagyunk, jó, és kell is, de lehet ezt úgy is élni, mintha egy futballcsapat szurkolói lennénk! Vagy mintha a hitünk valamiféle filozófia lenne!

Túl azon, hogy megtartjuk a parancsolatokat, ami persze hasznos és jó, kereszténnyé elsősorban a tanúságtétel tesz bennünket. Keresztény ember mindenekelőtt az, aki tanúságot tesz Jézusról, miként az apostolok tették. Az apostolok tanúságot tettek Jézusról, és a kereszténység így terjedt el az egész világon. A tanúságtétel és a vértanúság ugyanaz – tette hozzá a szentatya.

Tanúságot tenni a kicsiben és aztán a nagy dologban is, odaadni az életünket, mint apostolok – jelölte ki a célt ezután a pápa. – Az apostolok megérezték a Szentlelket a szívükben, és követték a sugallatait. Ebben hűségesek voltak. De ugyanakkor a tizenkét apostol közül valamennyi bűnös ember volt, nemcsak Júdás! Vele pedig nem tudjuk, hogy mi történt a halála után, amikor ott volt Isten irgalmassága! A többi apostol is mind bűnös volt: irigykedtek, féltékenykedtek, az első helyet keresték. Még el is árulták Jézust, hiszen mindnyájan elmenekültek és cserbenhagyták, amint elfogták. Péter, tudván, hogy ő az apostolok főnöke, igaz, közeledett Jézushoz, de amikor felismerték, ő, az első pápa, megtagadta Jézust.

Tanúságtevőnek lenni nem azt jelenti, hogy szentek vagyunk, hanem azt, hogy szegény emberként azt mondjuk: „Igen, én bűnös vagyok, de Jézus az én Uram, és én tanúságot teszek róla, és arra törekszem, hogy jót tegyek mindennap, hogy megjavítsam az életemet és az igaz úton járjak” – hangsúlyozta Ferenc pápa, majd rámutatott, az apostolok ugyan bűnös emberek voltak, de egyben nem vétkeztek: nem fecsegtek, nem pletykálkodtak, nem beszélték ki a másikat. Ebben nagyon derék emberek voltak! Ezzel ellentétben sok közösségben kibeszélik egymást, ráhúzzák egymásra a vizes lepedőt, leszedik egymásról a keresztvizet. A plébániai közösségekben is előfordulnak ilyen problémák, de az a közösség, amelyben kibeszélik egymást, képtelen a tanúságtételre.

Akartok tehát tökéletes plébánia lenni? – kérdezte a hívektől Ferenc pápa. – Akkor ne pletykáljatok! Ha mégis van valami gondod valakivel, menj oda hozzá, mondd meg neki szemtől szembe, aztán mondd meg a plébánosodnak is. Ez azt mutatja, hogy a Szentlélek él a plébánián.

Az Úr adjon nektek ehhez erőt! – zárta vizitációs homíliáját a pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria