Ferenc pápa a bangui főmecsetben: Mondjunk együtt nemet a gyűlölködésre, a bosszúra

Ferenc pápa – 2015. november 30., hétfő | 11:29

A Szentatya november 30-án délelőtt a Közép-afrikai Köztársaság fővárosának központi mecsetébe látogatott, ahol a muszlim közösséggel és annak vezetőivel találkozott. A polgár- és vallásháborúba sodródott ország iszlámhitű közössége előtt a pápa hangsúlyozta: Isten a béke!


A pápát a kapuban imámok fogadták, akik elkísérték a mecsetben felállított pódiumra, az imádságra fenntartott helyre. Miután Tidiani Moussa Naibi, a bangui főmecset imámja köszöntötte őt, Ferenc pápa a következő beszédet mondta el, melyet az alábbiakban teljes terjedelmében közreadunk.


„Kedves barátaim, muszlim vezetők és hívők!

Nagy öröm számomra, hogy találkozhatok veletek és kifejezhetem hálámat a meleg fogadtatásért. Mindenekelőtt köszönetet mondok Tidiani Moussa Naibi imámnak kedves szavaiért, amelyekkel fogadott engem. A Közép-afrikai Köztársaságban tett lelkipásztori látogatásom nem lenne teljes anélkül, hogy találkoznék a muszlim közösséggel is.

A keresztények és a muszlimok testvérek. Ezért így kell egymásra tekintenünk, és eszerint kell viselkednünk. Tudjuk jól, hogy az utóbbi események és az az erőszak, amely megrázta a ti országotokat, valójában nem vallási okokból fakadtak. Aki azt állítja, hogy hisz Istenben, annak a béke emberének kell lennie. A keresztények, a muszlimok és a hagyományos vallások hívei békésen éltek egymás mellett sok éven keresztül. Egyeknek kell tehát maradnunk, hogy véget lehessen vetni minden olyan cselekedetnek, amely, bármely részről eredvén, elfedi Isten arcát, és alapvetően csak azt a célt szolgálja, hogy részérdekeket védelmezzen bármilyen eszközzel, a közjó rovására. Mondjunk ezért együtt nemet a gyűlölködésre, a bosszúra, az erőszakra, különösen arra, amelyet egy vallás vagy Isten nevében követnek el. Isten a béke, szalam.


Ezekben a drámai időkben a keresztény és a muszlim vallási vezetők szándéka az volt, hogy felülemelkedjenek minden pillanatnyi ellentéten. Fontos szerepük volt abban, hogy helyreállt a békés együttélés és a testvériség az emberek között. Szeretném kifejezni nekik hálámat és nagyrabecsülésemet. És emlékezhetünk a szolidaritás számos gesztusára is, amely keresztények és muszlimok részéről is megnyilvánult más vallású honfitársaik iránt, akiket befogadtak és védelmeztek a legutóbbi válságos időszakban a ti országotokban, de a világ más tájain is.

Csak azt kívánhatjuk, hogy a soron következő választások során országotok élére olyan vezetők kerüljenek, akik a közép-afrikaiakat egyesíteni tudják, és képesek lesznek nem csupán egy-egy pártnak, hanem a nemzet egységének a jelképévé válni. Ha így lesz, a Közép-afrikai Köztársaság, amely a földrész szívében található, valamennyi fiának összefogása révén lendületet adhat ebben az irányban az egész kontinensnek. Országotok ezáltal pozitívan befolyásolhatja egész Afrikát, segíthet felszámolni a feszültség tűzfészkeit, amelyek még jelen vannak; ezek gátolják az afrikaiakat, hogy élvezzék a haladás gyümölcseit, amelyeket megérdemelnek és amelyekre joguk van.


Kedves barátaim, arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok és dolgozzatok a kiengesztelődésért, a testvériségért és a szolidaritásért minden ember között, nem feledve azokat, akik a legtöbbet szenvedtek a közelmúltbeli események során.

Isten áldjon meg és védelmezzen benneteket!”


Fordította: Domokos György

Forrás: Vatikáni Sajtóközpont

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria