Ferenc pápa: Ez az evangélium hirdetésének az ideje, nem a pogányság elleni harcnak!

„Eljön majd a Paraklétosz, akit én küldök az Atyától” (Jn 15,26). Ezekkel a szavakkal ígéri meg Jézus a tanítványoknak a Szentlelket, a végső ajándékot, az ajándékok ajándékát. Erről egy különleges, titokzatos kifejezéssel beszél: Paraklétosz. Fogadjuk be ma ezt a szót, melyet nem könnyű lefordítani, mert több jelentést foglal magában. A Paraklétosz lényegében két dolgot jelent: vigasztaló és ügyvéd.

A Paraklétosz a Vigasztaló. Mindannyian, különösen az olyan nehéz időszakban, mint amilyen a mostani is a világjárvány miatt, vigaszt keresünk.

De gyakran csak földi vigaszokhoz folyamodunk, amelyek hamar elenyésznek, mert pillanatnyi vigasztalást nyújtanak. Jézus ma a Menny vigaszát, a Lelket, a „Tökéletes Vigasztalót” (Szekvencia) kínálja fel nekünk. Mi a különbség?

A világ vigaszai olyanok, mint az érzéstelenítők: pillanatnyi enyhülést adnak, de nem gyógyítják a magunkban hordott nagyobb bajt. Kizökkentenek, kiszakítanak, de nem hoznak gyökeres gyógyulást. A felszínen, az érzékek szintjén hatnak, és nehezen a szív szintjén. Mert csak az ad békét szívünknek, aki úgy szeret minket, ahogy vagyunk. A Szentlélek, Isten szeretete ezt teszi: leszáll belénk, és mint Lélek cselekszik lelkünkben. Meglátogatja „szívünk mélyét”, mint „a lélek édes vendége” (ugyanott). Ő Isten gyengédsége, aki nem hagy magunkra bennünket; mert már az vigasztalás, ha valaki az egyedül lévővel van.

Testvérem, ha rád borul a sötét magány, ha reményt elfojtó terhet hordozol magadban, ha égő seb van szívedben, ha nem találsz kiutat, nyílj meg a Lélek előtt!

Szent Bonaventura azt írta, hogy a Lélek „oda nagyobb vigaszt hoz, ahol nagyobb a szenvedés, nem úgy, mint a világ, amely a jólétben vigasztal és hízeleg, de a bajban kigúnyol és lemond rólad” (Prédikáció mennybemenetel ünnepének nyolcadában). Ezt teszi a világ, ezt teszi mindenekelőtt az ellenséges lélek, az ördög: először hízeleg nekünk, és azt érezteti velünk, hogy legyőzhetetlenek vagyunk – az ördög önhittségünket növelő hízelgései! –, de aztán padlóra küld bennünket, és azt érezteti velünk, hogy tévedtünk: szórakozik velünk! Mindent megtesz, hogy lenyomjon minket, míg a Feltámadott Lelke felemelni akar bennünket.

Nézzünk az apostolokra: egyedül voltak azon a reggelen, egyedül voltak és elveszettnek érezték magukat, félelmükben bezárkóztak, riadtak voltak, a szemük előtt állt minden gyarlóságuk, kudarcuk, bűnük: megtagadták Jézus Krisztust. A Jézussal töltött évek nem változtatták meg őket, ugyanazok maradtak. Aztán megkapják a Lelket, és minden megváltozik: a nehézségek és a fogyatékosságok ugyanazok maradnak, de már nem félnek tőlük, és azoktól az emberektől sem félnek, akik ártani akarnak nekik. Úgy érzik, megvigasztalódtak szívükben, és kifelé is meg akarják osztani Isten vigasztalását.

Korábban féltek, de most már csak attól félnek, hogy nem tesznek tanúságot a kapott szeretetről. Jézus megjövendölte: a Lélek „tanúságot tesz rólam, és ti is tanúságot tesztek” (Jn 15,26–27).

Lépjünk egyet előre! Mi is arra kaptunk meghívást, hogy tanúságot tegyünk a Szentlélekben, hogy paraklétoszok, vagyis vigasztalók legyünk. Igen, a Lélek arra kér, hogy legyünk közvetítői az ő vigasztalásának. Hogyan tehetjük ezt? Nem nagy szónoklatokkal, hanem azzal, hogy felebaráttá válunk; nem üres frázisokkal, hanem imádsággal és közelséggel. Ne felejtsük el, hogy Istennek mindig a közelség, az együttérzés és a gyengédség a stílusa!

A Paraklétosz azt mondja az Egyháznak, hogy ma a vigasztalás ideje köszöntött ránk.

Ez az evangélium örömteli hirdetésének, nem pedig a pogányság elleni harcnak az ideje. Annak az ideje, hogy elvigyük a Feltámadott örömét, nem pedig annak, hogy a szekularizáció drámája miatt panaszkodjunk. Annak az ideje, hogy szeretetet árasszunk a világra anélkül, hogy elfogadnánk a világiasságot. Annak az ideje, hogy tanúságot tegyünk az irgalmasságról, nem pedig annak, hogy szabályokat és előírásokat sulykoljunk az emberek fejébe. Ez a Paraklétosz ideje! A szív szabadságának ideje a Paraklétoszban!

Azután a Paraklétosz az Ügyvéd. A történeti Jézus korában az ügyvéd nem úgy látta el feladatát, mint manapság: nem a vádlott helyett beszélt, hanem általában mellette állt, és a fülébe súgta, milyen érvekkel védekezzen. Így tesz a Paraklétosz, „az igazság Lelke” (Jn 15,26) is. Ő nem foglalja el a helyünket, hanem gondolatok és érzések inspirálásával megvéd bennünket a gonosz hazugságaitól.

Ezt finoman teszi, anélkül, hogy kényszerítene bennünket: javaslatot tesz, de nem erőlteti ránk magát.

A hazugság lelke, a gonoszlélek ennek az ellenkezőjét teszi: megpróbál kényszeríteni bennünket, el akarja hitetni velünk, hogy mindig kénytelenek vagyunk engedni a bűnös sugallatoknak, a bűnre vivő ösztönzéseknek. Próbáljunk meg tehát befogadni a Paraklétoszra, a mi pártfogónkra jellemző három javaslatot. Ez három alapvető ellenszer a ma olyannyira elterjedt kísértésekkel szemben.

A Szentlélek első tanácsa: „Élj a jelenben!” A jelenben, nem a múltban vagy a jövőben. A Paraklétosz megerősíti a ma elsőbbségét az ellen a kísértés ellen, hogy hagyjuk magunkat megbénítani a múlt keserűségeitől és a múlt utáni vágyakozástól, vagy hogy a holnap bizonytalanságaira összpontosítsunk, és hagyjuk, hogy a jövővel kapcsolatos félelmek gyötörjenek. A Lélek emlékeztet a jelen kegyelmére.

Nincs jobb időpont számunkra, mint a most, ott, ahol vagyunk, ez az egyetlen és megismételhetetlen pillanat arra, hogy jót tegyünk, hogy az életünkből ajándékot készítsünk. Éljünk a jelenben!

Aztán a Paraklétosz azt tanácsolja: „Keresd az egészet!” Az egészet, nem a részt. A Lélek nem zárt egyéneket formál, hanem a karizmák színes változatosságában élő Egyházként épít bennünket, olyan egységben, amely sosem egyformaság. A Paraklétosz megerősíti az egész elsőbbségét. Az egészben, a közösségben szeret a Lélek cselekedni és újdonságot hozni. Nézzük csak az apostolokat! Nagyon különbözőek voltak: közöttük volt például Máté, a rómaiakkal együttműködő vámszedő, és a zelótának hívott Simon, aki meg szembeszállt velük. Ezek ellentétes politikai elképzelések, eltérő világnézetek voltak. De amikor az apostolok megkapták a Lelket, megtanulták, hogy ne emberi nézőpontjaiknak adjanak elsőbbséget, hanem Isten egészének. Ma, ha a Lélekre hallgatunk, nem fogunk konzervatívokban és progresszívekben, tradicionalistákban és újítókban, jobboldaliakban és baloldaliakban gondolkodni: ha ugyanis ezek a kritériumok, az azt jelenti, hogy az Egyházban megfeledkeztünk a Lélekről. A Paraklétosz az egységet, az egyetértést, a különbözőségek összhangját szorgalmazza. Egyazon Test részeit, testvéreinket láttatja velünk. Az egészet keressük! Az ellenség azt akarja, hogy a sokszínűség szembenállássá változzon, és ezért ideológiává alakítja. Mondjunk nemet az ideológiákra, és igent az egészre!

Végül a harmadik nagyszerű tanács: „Tedd Istent előbbre önmagadnál!” Ez a döntő lépés a lelki életben, amely nem saját érdemeink és cselekedeteink gyűjteménye, hanem Isten alázatos befogadása. A Paraklétosz megerősíti a kegyelem elsőbbségét.

Csak akkor hagyunk helyet az Úrnak, ha kiüresítjük önmagunkat; csak akkor találunk újra önmagunkra, ha őrá bízzuk magunkat; csak akkor válunk gazdaggá a Szentlélekben, ha lélekben szegények vagyunk.

Ez az Egyházra is érvényes. Senkit, még magunkat sem mentjük meg saját erőnkből. Ha első helyre projektjeinket, struktúráinkat és reformterveinket tesszük, akkor funkcionalizmusba, efficientizmusba, horizontalizmusba esünk, és nem fogunk gyümölcsöt teremni. Az „izmusok” megosztó, elkülönítő ideológiák. Az Egyház nem emberi szervezet, emberi, de nemcsak emberi szervezet, hanem a Szentlélek temploma. Jézus a Lélek tüzét hozta a földre, és az Egyház a kegyelem kenetével, a kegyelem ingyenességével, az imádság erejével, a küldetés örömével, a szegénység lefegyverző szépségével reformálódhat meg.

Tegyük Istent az első helyre!

Szentlélek, Paraklétosz Lélek, vigasztald meg szívünket! Tégy minket vigasztalásod misszionáriusaivá, az irgalmasság paraklétoszaivá a világ felé! Szószólónk, lelkünk édes sugalmazója, tégy minket Isten mai napjának tanúivá, az Egyház és az emberiség egységének prófétáivá, mindent teremtő és mindent megújító kegyelmedre építő apostolokká. Ámen.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír