Ferenc pápa katekézise: A párbeszéd és a barátság az evangéliumhirdetés hiteles útja

Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ezekben a katekézisekben továbbra is az apostoli buzgóságról beszélünk, vagyis arról, ami eltölti a keresztény hívőt, hogy hirdesse Jézus Krisztust. Ma az apostoli buzgóság egy másik példaszerű alakját szeretném bemutatni: beszéltünk már Xavéri Szent Ferencről, Szent Pálról, lelkes evangéliumhirdetők apostoli buzgóságáról; ma egy olasz emberről szeretnék szólni, aki Kínába ment, ő Matteo Ricci.

A Marche tartománybeli Maceratában született. Miután jezsuita iskolákban tanult, és belépett a Jézus Társaságába, a misszionáriusok beszámolóitól fellelkesedve – akiket hallgatott –, sok más fiatalemberhez hasonlóan kérte, hogy küldjék a távol-keleti missziókba. Xavéri Ferenc próbálkozása után huszonöt további jezsuita is sikertelenül próbálkozott Kínába bejutni. Ricci és egyik rendtársa azonban nagyon jól felkészült, alaposan tanulmányozták a kínai nyelvet és szokásokat, s végül sikerült letelepedniük az ország déli részén. Tizennyolc évbe telt, négy különböző városban töltött időszakon keresztül, mire megérkeztek Pekingbe, az ország központjába. Matteo Ricci kitartóan és türelmesen, rendíthetetlen hittől vezérelve le tudta győzni a nehézségeket, a veszélyeket, az emberek bizalmatlanságát és ellenállását. Gondoljunk csak arra, mit jelentett abban a korban gyalog vagy lóháton megtenni hatalmas távolságokat… és ő kitartóan ment előre. Mi volt Matteo Ricci titka? Milyen úton vezette őt buzgósága?

Mindig a párbeszéd és a barátság útját követte minden emberrel, akivel csak találkozott, és ez sok ajtót megnyitott előtte a keresztény hit hirdetésére. Első kínai nyelvű műve – egy értekezés – éppen A barátságról szólt, mely nagy visszhangot keltett. Hogy beilleszkedjen a kínai kultúrába és életbe, eleinte az ország szokásai szerint úgy öltözött, mint a buddhista boncok, de aztán rájött, hogy az a legjobb, ha az író emberek életmódját és öltözködését követi – ahogy az egyetemi tanárok, a literátusok öltözködnek: ő is így öltözködött. Alaposan tanulmányozta klasszikus szövegeiket, hogy a kereszténységet pozitív párbeszédben tudja bemutatni a konfuciánus bölcsességgel és a kínai társadalom szokásaival. Ezt nevezik inkulturációs magatartásnak. Ez a misszionárius képes volt a keresztény hitet párbeszédben „inkulturálni”, mint az ókori atyák párbeszédben a görög kultúrával.

Kiváló tudományos felkészültsége felkeltette a művelt emberek érdeklődését, kiváltotta csodálatukat, kezdve híres világtérképével, az egész akkor ismert világ térképével, a különböző földrészekkel, amely először tárta fel a kínaiak előtt a Kínán kívüli valóságot, mely sokkal nagyobb volt, mint azt valaha gondolták. Megmutatta nekik, hogy a világ nagyobb, mint Kína, és ők megértették, mert értelmesek voltak. De Riccinek és misszionárius követőinek matematikai és csillagászati ismeretei is hozzájárultak ahhoz, hogy a Nyugat és a Kelet kultúrája és tudománya gyümölcsözően találkozzon egymással. A keleti kultúra az egyik legboldogabb korszakát élhette akkortájt, a párbeszéd és a barátság jegyében. Matteo Ricci nagyszerű munkássága ugyanis sosem lett volna lehetséges nagy kínai barátainak, például a híres „Pál doktornak” (Hszü Kuang-csi) és „Leó doktornak” (Li Csicao) az együttműködése nélkül.

Riccinek mint tudósnak a hírneve azonban nem fedheti el minden erőfeszítésének legmélyebb indítékát: az evangélium hirdetését. Tudományos párbeszédet folytatott, párbeszédben állt a tudósokkal, de közben tanúságot tett saját hitéről, az evangéliumról. A tudományos párbeszéd által szerzett hitelesség tekintéllyel ruházta fel arra, hogy megismertesse a hit és a keresztény erkölcs igazságát, melyről mélyenszántóan beszél főbb kínai műveiben, például Az Ég Urának igaz jelentése című könyvében. A tanítás mellett ott volt tanúságtétele a vallásos életről, az erényekről, az imádságról: ezek a misszionáriusok imádkoztak. Mentek prédikálni, politikai lépéseket tettek, mindenfélét csináltak: de imádkoztak.

Az imádság táplálja a misszionáriusok életét, a tevékeny szeretetet.

Matteo Ricci segített másokon, alázatosan élt, egyáltalán nem érdekelték a rangok és az anyagiak, ami sok kínai tanítványát és barátját késztette a katolikus hit felvételére. Mert láttak egy igen értelmes, igen bölcs, igen – a szó jó értelmében – dörzsölt embert, aki képes volt előrevinni a dolgokat, s ráadásul mélyen hívő, és azt mondták: „Igaz, amit hirdet, mert olyan ember mondja, aki tanúságot tesz: saját életével tesz tanúságot arról, amit hirdet.” Az evangéliumhirdetők koherens életviteléről van szó. Ez mindannyiunkra vonatkozik, akik keresztények s ezért evangéliumhirdetők vagyunk. Kívülről fújhatod a hiszekegyet, sorolhatod az összes hittételt, de ha életed nem áll összhangban azzal, amit vallasz, akkor az semmit sem ér.

Ami az embereket vonzza, az a koherens tanúságtétel: nekünk, keresztényeknek meg kell élnünk azt, amit mondunk,

és nem szabad úgy tennünk, mintha keresztényként élnénk, de valójában világiasan élünk. Nézzetek ezekre a nagy misszionáriusokra – például Matteo Riccire, aki olasz –, és látni fogjátok, hogy a legnagyobb erősségük a koherencia: koherensek!

Élete utolsó napjaiban a hozzá legközelebb állóknak, akik megkérdezték tőle, hogy érzi magát, Matteo Ricci „azt válaszolta, hogy épp azon gondolkodik, vajon az öröm nagyobb-e, amely eltöltötte arra a gondolatra, hogy közel van elmeneteléhez és Isten megízleléséhez, vagy a szomorúság, amit az okoz neki, hogy el kell hagynia társait a misszióban, melyet annyira szeretett, és fel kell hagynia a szolgálattal, melyet még tehetne a mi Urunk, Istenünknek ebben a misszióban” (Sabatino De Ursis: Relazione su M. Ricci, Archivio Storico Romano S.I.). Ez ugyanaz a magatartás, mint Pál apostolé (vö. Fil 1,22–24), aki az Úrhoz akart menni, találkozni akart az Úrral, de azt mondta: „Maradok, hogy szolgáljalak benneteket.”

Matteo Ricci 1610-ben, ötvenhét éves korában halt meg Pekingben. Olyan ember volt, aki egész életét a missziónak szentelte. Matteo Ricci misszionárius lelkülete ma is élő példa. A kínai nép iránti szeretete példaértékű. Az általa mutatott, ma is időszerű út pedig a koherens életvitel, keresztény életének tanúságtétele. Ő vitte el a kereszténységet Kínába. Nagy ember, igen, mert nagy tudós; nagy ember, mert bátor; nagy ember, mert sok könyvet írt, de

mindenekelőtt azért nagy, mert koherensen élte hivatását, koherens volt ahhoz a vágyához, hogy Jézus Krisztust kövesse.

Testvéreim, ma mi is tegyük fel magunknak a kérdést: „Én koherensen élek-e, vagy csak úgy-ahogy?”

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír