Ferenc pápa videoüzenetet küldött a Családok X. Világtalálkozójára

Ferenc pápa – 2021. július 7., szerda | 13:20

2022. június 22–26. között lesz Rómában a Családok Világtalálkozója, amelyet a pandémia miatt kellett egy évvel elhalasztani. Az eseményre Ferenc pápa videoüzenetet küldött, amelyben hírül adja, hogy minden egyházmegye részt tud majd venni az eseményen, mivel újszerű, több központú formát dolgoznak ki.

Ferenc pápa videoüzenete július 2-án jelent meg, a Családok X. Világtalálkozójának vatikáni bemutatása alkalmából. „A családi szeretet: hivatás és az életszentség útja” – e téma jegyében gyűlnek majd össze a családok, különleges, eddig példa nélkül álló formában, ugyanis a világtalálkozó ezúttal több központú lesz, és a világ minden részére kiterjed.

A találkozó fővárosa Róma, miközben az egyházmegyék helyi programokat szervezhetnek a családoknak és a közösségeknek, hogy bevonják a híveket és élettel töltsék meg az eseményt.

A pápa videoüzenetében elmondja: „A korábbi találkozók során a családok nagy része otthon maradt, és távoli eseményként élte meg az összejövetelt, a televízión keresztül vagy sok esetben egyáltalán nem követte. Ezúttal a világ minden pontját érinti majd a találkozó, bízva a Gondviselésben, hogy mindenki, aki a közösség részének érzi magát, részt tudjon rajta venni.”

Rómában a családpasztoráció egyházmegyei küldöttei és a családpasztorációt elősegítő nemzetközi szervezetek képviselői vesznek majd részt a főbb eseményeken, amelyeket világszerte közvetítenek: így a Szent Péter téri szentmisén, vagy a VI. Pál teremben zajló családpasztorációs kongresszuson és a Családok Fesztiválján. Mindeközben az egyházmegyék helyi központjaiban párhuzamosan folynak majd a különböző programok, így azok is részt tudnak venni a világtalálkozón, akiknek nincs lehetőségük Rómába utazni. Ferenc pápa üzenetében arra hívta az egyházmegyéket, hogy szervezzenek programokat a találkozó fő témája köré, felhasználva a római egyházmegye által készített szimbólumokat, vagyis a logót, a himnuszt, az imát és az ehhez kapcsolódó illusztrációkat.

„Azt kérem tőletek, hogy legyetek élettel teliek, aktívak, kreatívak a családokkal való találkozó szervezésében a római programokkal összhangban és párhuzamban” – buzdított Ferenc pápa videoüzenetében, majd kifejtette: „Egy értékes esemény elé tekintünk, hogy lelkesedéssel szentelhessük magunkat a családpasztorációnak: a friss házasoknak, a családoknak és a lelkipásztoroknak egyaránt.”

A világtalálkozó témája a családi szeretethez fűződik, amely hivatás és az életszentség útja. Az eseményt a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma szervezi és koordinálja a római egyházmegyével együttműködve. A családok világtalálkozója két pápai dokumentum megjelenésének évfordulóját is ünnepli: az egyik az Amoris laetitia, vagyis a családban megélt szeretetről szóló apostoli buzdítás megjelenésének hatodik, a másik pedig a Gaudate et exsultate, vagyis a modern világban az életszentségre való meghívásról szóló apostoli buzdítás megjelenésének negyedik évfordulója.

Kevin Farrell bíboros, a Világiak, Család és Élet Dikasztériumának prefektusa az esemény sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a világtalálkozó az elmúlt években egyre több résztvevőt, családot vonzott. A több ezer ember nyelvi, kulturális és tapasztalatbeli gazdagsága egyértelmű jele a család szépségének az Egyház és az egész emberiség számára. „Ezen az úton kell továbbhaladni arra törekedve, hogy egyre több családot tudjunk megszólítani” – hangsúlyozta Kevin Farrell bíboros.

A római egyházmegye részéről Angelo De Donatis bíboros, vikárius kifejtette: „A találkozó értékes és egyedi lehetőség arra, hogy megújult missziós lelkülettel és kreativitással újabb lendületet adjunk a családpasztorációnak Ferenc pápa tanításából, az Amoris laetitiából kiindulva, az ifjú házasokat, a családokat és a lelkipásztorokat buzdítva.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Merényi Zita; Laityfamilylife.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria