Haladjunk együtt húsvét felé – Ferenc pápa keleti ortodox papokkal, szerzetesekkel találkozott

Ferenc pápa – 2023. február 26., vasárnap | 17:31

Február 23-án, csütörtökön délelőtt a keleti ortodox egyházakat képviselő fiatal papokat és szerzeteseket fogadott a Szentatya a Vatikánban. Zarándoklat, párbeszéd és vágy az egységre – az ökumenikus előrehaladásnak e három szempontját elemezte beszédében.

„Kedves testvérek! Jó napot kívánok! El kellene olvasnom mindazt, aminek a fordítását kezetekben tartjátok, de nem tudok olvasni, mert beteg vagyok és meg vagyok fázva, ezért nem tudok beszélni…” – mondta a kihallgatás elején Ferenc pápa, majd arra hívta a fiatal keleti ortodox papokat és szerzeteseket, hogy együtt mondják el a Miatyánkot.

A Szentatya örömmel üdvözölte a keleti ortodox egyházak fiatal papjait és szerzeteseit immár harmadik római látogatásuk alkalmával. Idén a nagyböjt kezdetén érkeztek Rómába, ami Krisztus húsvétjára, a hitünk középpontjára való felkészülés útja. A pápa felidézett egy másik utat, az emmauszi utat, amelyet két tanítvány tett meg a feltámadt Krisztussal (vö. Lk 24,13–35) és amely bizonyos értelemben jelképezheti a keresztények ökumenikus útját a teljes egység felé – fejtette ki a pápa, majd beszédében a két útvonal három közös pontjára mutatott rá.

Az első pont azt fejezi ki, hogy ha a keresztények együtt haladnak, miként a két emmauszi tanítvány, akkor elkíséri őket Krisztus, és így az út zarándoklattá válik. A tanítványokat önmagukba zárkózásuk megakadályozta abban, hogy felismerjék a mellettük haladó Jézust. Ugyanígy az autoreferenciális magatartás megakadályozza a különböző felekezetű keresztényeket, hogy meglássák azt, ami összeköti őket, hogy felismerjék Őt, aki egyesíti őket.

Hinnünk kell, hogy minél többet haladunk együtt, annál inkább titokzatos módon elkísér bennünket Krisztus, mert az egység egy közös zarándoklat.

– hangsúlyozta Ferenc pápa.

A Szentatya idézett Lukács evangéliumának az emmauszi tanítványokról szóló szakaszából, miszerint „közben beszélgettek mindarról, ami történt”. „Beszélgettek és tanakodtak”. Ez a második pont, a párbeszéd: a jótékony szeretet, az igazság, az élet párbeszéde. Az emmauszi tanítványok párbeszéde elvezet a Jézussal való párbeszédhez. Krisztus lángra lobbantja szívüket, elmagyarázva nekik a Szentírás rá vonatkozó részeit. Ez azt mutatja, hogy

a keresztények közötti párbeszéd Isten igéjén alapul, amelyet Jézus megértet velünk Szentlelke világosságával.

Amikor a tanítványok Emmauszhoz közeledtek, Jézus „úgy tett, mintha tovább akart volna menni”, de a tanítványok kérték, hogy maradjon: „Maradj velünk, mert esteledik, és már lemenőben van a Nap”. Vágytak arra, hogy együtt legyenek Krisztussal. Ez a harmadik pont:

vágyni kell az egységre imával, teljes szívünkkel és minden erőnkkel, fáradhatatlanul.

Mert ha kialszik az egység utáni vágy, akkor nem elég együtthaladni és párbeszédet folytatni, minden formálissá válik. Ha azonban a vágy arra késztet, hogy ajtót nyissunk Krisztusnak testvérünkkel együtt, akkor minden megváltozik. Ma talán ez az, ami a leginkább hiányzik a különböző felekezetek keresztényeinek: az egység iránti égő vágy, amely előbbre való a részérdekeknél.

Az egység zarándoklat, az egység párbeszéd az egység vágyakozás

– foglalta össze a Szentatya. – Ha megéljük ezt a három dimenziót az ökumenikus úton, akkor az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan együtt fel fogjuk ismerni Krisztust a kenyértöréskor, és ugyanannál az eucharisztikus asztalnál élvezzük majd a vele való szeretetközösséget. És ahogy a tanítványok visszasiettek Jeruzsálembe, hogy örömmel és csodálattal elbeszéljék, amit átéltek, mi is hiteles tanúságot tehetünk a keresztre feszített és feltámadt Jézusról, „hogy a világ higgyen” (vö. Jn 17,21).

A pápa megköszönte a keleti ortodox egyházak fiatal papjainak és szerzeteseinek látogatását, és annak a reményének adott hangot, hogy római zarándoklatuk során érezni fogják a feltámadt Krisztus élő jelenlétét, hogy szeretetközösségünk növekedjen a testvéri párbeszédben és mindnyájunkban megújuljon az egység iránit égő vágy.

Végül Ferenc pápa az Úr áldásáért fohászkodott, és Mária oltalmába ajánlotta a keleti ortodox egyházak papjait és szerzeteseit, üdvözölve püspökeiket és egyházaikat. Utalt rá, hogy vannak közöttük, akik a sokat szenvedő Szíriából érkeztek, ezért külön kifejezte közelségét ehhez a kedves néphez, amelyet nemcsak a háború, hanem a földrengés is sújtott, Törökországhoz hasonlóan, sok áldozatot követelve és szörnyű pusztítást okozva. Oly sok ártatlan ember, gyermekek, nők, édesanyák, családok szenvedése láttán a pápa azt kívánta, hogy mindent tegyenek meg az emberekért, hogy ne legyenek olyan okok vagy szankciók, amelyek akadályozzák a lakosság sürgős és szükséges megsegítését.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria