Le kell mondani az erőszak minden formájáról – Ferenc pápa mongol buddhistákkal találkozott

Ferenc pápa – 2022. május 31., kedd | 9:03

A Szentszék és Mongólia a diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulóját ünnepli, ebből az alkalomból látogatott a Vatikánba az ázsiai ország buddhista vezetőiből álló delegáció, melynek tagjait május 28-án fogadta Ferenc pápa. A Szentatya beszédében a vallások közötti párbeszédre szólított fel, hogy ez segítse az emberiséget az erőszakmentesség elfogadásában az élet minden területén.

A delegációt Giorgio Marengo püspök, Ulánbátor apostoli prefektusa kísérte. Ferenc pápa baráti és tiszteletteljes fogadtatásban részesítette a mongóliai buddhistákat, és elismeréssel szólt törekvésükről, hogy a Katolikus Egyházzal való kölcsönös megértés révén békés társadalmat építsenek.

A béke ma az emberiség égető vágya. Következésképpen sürgősen szükség van a béke és az erőszakmentesség kultúrájának előmozdítására minden szinten, a párbeszéd révén. Ennek a párbeszédnek minden embert arra kell ösztönöznie, hogy utasítsa el az erőszak minden formáját, beleértve a környezet elleni erőszakot is – hangsúlyozta a pápa. Nehezményezte, hogy egyesek még mindig a vallást igyekeznek felhasználni az erőszak és a gyűlölet igazolására.

A Szentatya Jézus és Buddha tanításairól szólva kiemelte: mindketten béketeremtők és az erőszakmentesség előmozdítói voltak. Jézus arra hívta tanítványait, hogy szeressék ellenségeiket. Ő lett a mi békénk, és véget vetett az ellenségeskedésnek. Buddha, az ókori India spirituális tanítója, aki a Krisztus előtti első évezred második felében élt, tanítását az erőszakmentesség és a béke alapelvére építette. Arra ösztönzött másokat, hogy lépjenek túl a győzelem és a vereség kategóriáján, és vessék el mindkettőt, önuralommal, ahelyett hogy mások legyőzésére törekednének. „A konfliktusok és háborúk által sújtott világban vallási vezetőkként kötelességünk felébreszteni az emberiségben azt a szilárd elhatározást, hogy lemondunk az erőszakról és a béke kultúráját építjük” – fogalmazott a pápa.

A Katolikus Egyház Mongóliában való harmincéves hivatalos jelenléte kapcsán a Szentatya arról is szólt, hogy csak kevés katolikus él az ázsiai országban: a mintegy 1200 hívőt számláló mongóliai katolikus egyháznak hat temploma van, ahol 33 pap és 44 szerzetesnővér teljesít szolgálatot, akik „teljesen elkötelezettek a találkozás kultúrájának elősegítése mellett” – fogalmazott Ferenc pápa. Arra szólította a mongol buddhistákat és katolikusokat, hogy „erősítsék meg barátságukat mindenki javára”. Reményének adott hangot, hogy a békés vallásközi együttélés hagyománya Mongóliában a vallásszabadság megvalósításához és a közjót szolgáló közös kezdeményezések előmozdításához vezethet.

„Mai jelenlétetek már önmagában a remény jele – mondta a Szentatya a buddhista küldötteknek. – Ezekkel az érzésekkel arra biztatlak benneteket, hogy a béke és a harmónia érdekében tartsatok ki továbbra is a testvéri párbeszédben, és ápoljatok jó kapcsolatokat az ország Katolikus Egyházával.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria