„Amit én tettem veletek, ti is azt tegyétek” – Az utolsó vacsora emlékmiséje egyházmegyéinkben

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

„A lelki tavaszhoz érkeztünk, ahol találkozhatunk az Úrral, átélhetjük húsvét örömét. Elkezdjük ünnepelni a szent háromnapot, az Eucharisztiára tekintünk, valamint Jézus Krisztus áldozatára és keresztjére, és igyekszünk megtanulni szeretni. Jézus meghívott bennünket az utolsó vacsora termébe, hogy vele együtt legyünk, megerősítsen bennünket, hogy felkínálja saját magát és erőforrásunk legyen az élethez” – ezekkel a szavakkal köszöntötte Palánki Ferenc megyéspüspök a híveket a debreceni Szent Anna-székesegyházban nagycsütörtökön este.

A liturgia az utolsó vacsorát, Jézus elárultatását és elfogatását, a szenvedéstörténet kezdetét tárja elénk. Jézus ezen a vacsorán adja a főparancsot: „szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Jn 13,34). Olyan tanítás ez, amelynek szolidaritásra és összetartásra vonatkozó üzenete a mai világban különösen is időszerű. Az ószövetségi olvasmány (Kiv 12,1–8; 11–14) felidézi az egyiptomi kivonulás éjszakáját. A zsidó peszah, a húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe. A szentlecke (1Kor 11,23–26) az utolsó vacsora termét jeleníti meg, ahol Jézus a tanítványainak ezt mondja: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem…” Jézus saját testét és vérét hagyja ránk, hogy lelkünket táplálja, vére által megszabaduljunk a bűntől és az örök haláltól.

Az Eucharisztia közösséget teremt. Nekünk ajándékozza testét és vérét, a kenyeret és a bort. Hisszük és valljuk, hogy valóban Krisztus testét és vérét vesszük magunkhoz. Az Eucharisztia a közösség teremtésnek a jelképe. Egyetlen búzaszemből nem lehet kenyeret sütni, egyetlen szőlőszemből nem lehet bort készíteni. Sok kell hozzá. És mi vagyunk ezek a búzaszemek, szőlőszemek, akik – amikor eljövünk a templomba –, a magunkét beletesszük a közösbe és Isten szeretete összefog bennünket – fogalmazott a főpásztor szentbeszédében.

A beszámoló teljes terjedelemben ITT olvasható.

Fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

*

Egri Főegyházmegye

Ternyák Csaba egri érsek a bazilikában mutatta be nagycsütörtök este a szentmisét, amellyel az Egyház az utolsó vacsorára emlékezik. Eucharisztia és a papság megalapításával Jézus saját testét és vérét hagyta ránk, hogy állandóan közöttünk lehessen.

A főpásztor szentbeszédében kiemelte: arra emlékezünk most, hogy Jézus örökre velünk akart maradni, s ezért kell hálát adnunk. A Dicsőség imádsága után elhallgattak a harangok és az orgona, a némasággal hirdetve e szent napok drámaiságát. Az esti szentmise középpontjában az utolsó vacsora emlékezete áll, amikor Jézus utoljára együtt étkezik tanítványaival azon az ünnepen, melyen a zsidóság a húsvéti kivonulásra emlékezett.

Ez a vacsora az Újszövetség igazi nyitánya, minden eucharisztikus ünnep, minden szentmise ennek az emlékezete. Az Ószövetségben Mózes az egyiptomi fogságból,

Jézus az ősi bűn rabságából szabadítja ki új választott népét: az Egyházat.  S ezt az új népet nem vérségi kötelékek kapcsolják össze, hanem a keresztség.

Jézus megparancsolja apostolainak: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” – s ez a felhatalmazás az Eucharisztia, a papság megalapítása.  Szent II. János Pál pápa az Eucharisztia és az Egyház életéről szóló enciklikájában ezt így fogalmazza meg: „Ha az Eucharisztia az Egyház életének központja és csúcsa, akkor ugyanúgy központja és csúcsa a papi szolgálatnak is. Ezért, hálával a mi Urunk Jézus Krisztus iránt, újra megerősítem, hogy az Eucharisztia „a papság szentségének legfőbb és központi indoka, a papság ugyanis az Eucharisztia alapításának pillanatában és vele együtt született.” (Ecclesia de Eucharistia 31.)

Jézus az alázatos szolgálatra is indítja apostolait, ennek egyik gesztusa a lábmosás szertartása, mellyel a püspök évről évre emlékezteti saját magát és mindannyiunkat Jézus tettére és szavaira.

A szolgálat szép példája a Karitász sok kezdeményezése, melyekkel a szegényeket, a háborúban szenvedőket támogatja. A főpásztor emlékeztetett: a legutóbbi nagyböjti akcióban 140 tonna élelmiszer gyűlt össze a katolikus templomokban, s ez arról tanúskodik, hogy Egyházunkban él a szolidaritás, jelen van a szeretet és a szegények felkarolása.

Ezen az esté Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk, s megértjük, hogy azt várja tőlünk, váltsuk konkrét tettekre az ő tanítását.

Amikor az Eucharisztiában őt vesszük magunkhoz, szeretnénk egyre inkább ebben is hasonlóvá válni hozzá, hogy Szent Pállal együtt elmondhassuk, élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem – zárta beszédét a főpásztor.

A szertartásban 12 ember lábát mosta meg Ternyák Csaba egri érsek a nagycsütörtök esti szertartásban, Jézus szolgáló szeretetét felidézve.

A szentmise végén minden díszt eltávolítottak az oltárról, emlékeztetve arra, hogy Jézust megfosztották ruháitól.

A bővebb beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Szent István Televízió

*

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Nagycsütörtök este Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét a felújítás alatt lévő esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházban. A szertartás elején kiemelte, hogy nem csupán az Oltáriszentség és a papság alapításáról emlékezünk meg ezen a napon, hanem Jézus megrendítő szolgáló szeretetéről is.

A liturgia során a főpásztor tizenkét hívőnek; az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet két elsőéves papnövendékének, valamint a vízivárosi hívőközösség tíz férfi tagjának mosta meg a lábát. „Az alázatnak és a szeretetnek ez a kifejezése itt él közöttünk a mai nap liturgiájában” – fogalmazta meg a bíboros homíliájában, amelyet Faragó András diakónus olvasott fel.

Erdő Péter szerint a lábmosás titokzatos története megmutatja, hogyan kell tekintenünk Krisztus kereszthalálára. Emberi ésszel, emberi logikával aligha indokolható, hogy a megtestesült Isten miért vállalta a szenvedést, a kivégzést és a megszégyenítő halált. Nem feladatunk mindezt megmagyarázni. „Ő az, aki harmadnapra feltámadt. Ő tudja, hogy miért teljesítette be így az isteni tervet.” Ferenc pápa apostoli látogatásával kapcsolatban kiemelte:

egyedül Krisztusban van biztos jövőnk.

A bíboros homíliája teljes terjedelemben IDE kattintva olvasható.

 *

Győri Egyházmegye

Április 6-án, Nagycsütörtökön Veres András győri megyéspüspök szentmisét mutatott be az Utolsó Vacsora emlékére a Nagyboldogasszony-székesegyházban.

A főpásztor az emlékmise bevezetőjében arra hívta a híveket, hogy képzeletben, mint egykor Jézus az apostolokkal, vegyék körbe az asztalt, az oltárt, hogy részesei legyenek annak a csodának, amelyben az apostolok részesültek az utolsó vacsora termében, amikor a kenyér és a bor színe alatt Jézus önmagát adta nekik.

Veres András megyéspüspök homíliájában XVI. Benedek pápa Sacramentum Caritatis (A szeretet szentsége) című apostoli buzdításának gondolataiból választott, az Oltáriszentséggel kapcsolatos hit elmélyítésére és a vele való személyes viszony átgondolását segítve. „A szeretet szentsége, a legszentebb Eucharisztia az önmagát feláldozó Jézus Krisztus ajándéka” – írja a Szentatya. Ajándék, amelyben Isten szeretete nyilvánul meg felénk. Azé a szereteté, amely önmagát adta minden ember üdvösségéért. Ugyanakkor a végtelen alázatosság is megnyilvánul benne, hiszen Isten Fia kiüresítette önmagát. Mintegy „elfelejtkezett” arról, hogy Ő Isten Fia, annyira megalázkodott és emberként mutatkozott – fogalmazott Veres András. A főpásztor felhívta a figyelmet arra is, hogy a nagycsütörtöki liturgia sokban segíthet minket az utolsó vacsora termében uralkodó különös feszültség átélésében, az apostolok döbbent érzéseiről (melyre az üres csend utal, miután elhallgat az orgona és a harangok „elmennek Rómába”) a nem megszokott pászkaünnepük kapcsán.

A megyéspüspök XVI. Benedek pápa körleveléből később Isten irántunk való szeretetéről elmélkedett: „Mindnyájan tudjuk, hogy a szeretetnek cselekedetei vannak. A szeretet önkifejeződése, hogy szavakkal, gesztusokkal, tettekkel kimondjuk azt, ami a szívünkben van.

A szeretet kifejezését meg lehet és ezért meg is kell tanulni.

Enélkül az élet sivár, a szeretet néma és felismerhetetlen.

„Jézus megerősített abban is, hogy Isten szeretete örök, melynek jelét adta, amikor megmosta apostolainak a lábát, de még nagyobb jelét adta a kereszten. S a feltámadás is Isten szeretetének a jele: teljes bizonyosság afelől, hogy van örök élet.

Az eucharisztikus szeretet pedig egyszerre valósítja meg a szeretetközösségét vertikálisan és horizontálisan, Isten felé és az emberek felé. Akiben mély a szeretet Isten felé, az szeretni tudja embertársait is. A kettő ugyanis egymás nélkül nem létezik”

– hívta fel a figyelmet a püspök.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Horváth Gábor

*

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Lassan hagyomány, hogy a debreceni főszékesegyházban a szent háromnap egyikén Dobos András atya, a Görögkatolikus Papnevelő Intézet rektora mond tanítást. Idén nagycsütörtökön az Eucharisztia alapítását, az Egyház születését helyezte homíliája középpontjába. Az ünnepi Szent Liturgia végén Kocsis Fülöp érsek-metropolita végezte a lábmosás szertartását.

„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” – idézte fel Dobos András prédikációja elején Jézus parancsát, amit tanítványai lelkére kötött az utolsó vacsorán. Ám a hangsúly nem az ezt, sokkal inkább az én szavakon van. „Ezt a vacsorát, amit eddig annak emlékére költöttetek el, hogy Isten megszabadította atyáitokat az egyiptomi rabszolgaságból, csodálatosan kivezette őket az idegen földről és hazát adott nekik, ezután az én emlékezetemre fogyasszátok!” – világított rá rektor.

Majd arról elmélkedett, vajon mit jelent Jézus emlékére elkölteni egy vacsorát? Hiszen nem akármilyen emlékezésről van szó; halotti torról például, amelyen felemlegetjük a kedves rokon vagy barát életének eseményeit.

Mit jelent az, hogy mindezt mi Jézus emlékére tesszük? Hogy megáldjuk a kenyeret és a bort, ahogy a zsidók húsvét szent éjszakáján, sőt ahogy minden jelentős ünnepi étkezésen teszik? Azt, hogy látnom kell magamat, ott, a kereszt alatt, hogy Jézus éppen értem hal meg. Önmagamat kell látnom, mint akiért Jézus meghalt. Aranyszájú János mondta: „Ha te lennél az egyetlen ember, akit meg kell menteni a haláltól, Jézus egyedül érted is megtestesült volna” – idézte fel az egyháztanító gondolatait a szónok, magyarázatként pedig hozzátette: Jézus énhelyettem halt meg, az én bűneimért ezzel Ő megszabadított engem a legrosszabbtól, az örök haláltól, még ha át is kell mennem a testi halálon.

A Szent Liturgia végén került sor a lábmosásra, mely közben a fődiakónus, Nyirán János olvasta fel az erről szóló Evangéliumot, miközben Kocsis Fülöp metropolita Krisztust utánozva levetette felső ruháját, derekára kendőt terített, kezébe kancsót vett és sorra letérdelt az emberek elé, megmosta és megcsókolta lábukat. A kiválasztott tizenkét férfi között idén csak papok voltak, a Főegyházmegye szolgálattevői.

Részletesebb beszámoló olvasható ITT.

Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

*

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

A kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban Bábel Balázs érsek vezette az utolsó vacsora szentmiséjét nagycsütörtökön. A főpásztor emlékeztetett: ezen a napon hagyta ránk Jézus az egyházi rend szentségét és az Eucharisztiát. Nem pusztán egy alkalomra gyűjtötte össze a tanítványokat, hanem állandósította ajándékát.

Nagy titok ez számunkra. Jézus búcsúzásában az Eucharisztiában itt hagyta önmagát. Meghosszabította a megtestesülést és velünk marad a világ végezetéig.

Már az ősegyház nagy gonddal őrizte az Eucharisztiát. A hittanulók utolsóként ismerhették meg az Eucharisztia titkát, a görög liturgia a mai napig őrzi a „Katekumenek, távozzatok!” felszólítást. Az Eucharisztia nagy titok és kincs, melyet nem lehet egyszerűen odaadni, odavetni senki elé. Ebből adódhat az a jánosi hiány, ami a többi evangéliumban megvan. Máté, Márk és Lukács beszél az Eucharisztia megalapításáról, János viszont később írta meg evangéliumát, amikor már üldözések voltak. A keresztényekről embertelen dolgokat állítottak. A beavatottak tudták, hogy mit hagyott Jézus örökül tanítványainak az utolsó vacsorán, mások előtt azonban titok maradt.

Ez a szentség próbára teszi a hitet. Isten létét elfogadni hittel viszonylag egyszerű. Emberi ésszel is rá lehet jönni. Annál nagyobb hitet kíván, hogy Jézusról valljuk, benne megtestesült a második isteni személy, majd hogy egy kis darab ostya és egy korty bor színében valósan ott van Jézus Krisztus. Ezért a felkiáltás az átváltoztatás után: „Íme hitünk szent titka!” Misztérium, vagyis olyan titok, ami nem megfejthető. Nem tárul ki teljességében. Ebben áll az üdvösség megunhatatlansága. A fölséges Istenből egyre több megismerhető, de teljesen soha. A jelek megmutatják, hogy nem egyszerű emlékvacsoráról van szó.

Maradandó szentség, az ember földi életére is hatással van. Megtart a jóban, a szeretet hűségében.

A betegek számára gyógyulást és megnyugvást ad, elfogadást az élet minden helyzetére. Az Eucharisztia változást ad az embernek. Jézus megígérte, hogy az Eucharisztia útravaló az üdvösségre.

Fotó: Koprivanacz Kristóf

*

Kaposvári Egyházmegye

Nagycsütörtökön este az utolsó vacsora és az Eucharisztia alapításának emlékére mutatott be szentmisét Varga László megyéspüspök a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban. A szentmisén újra felhangzott a hamvazószerda óta elmaradt Dicsőség az orgona, a harangok és csengőszó kíséretében, melyek a könyörgést követően elnémultak, s csak húsvét vigíliáján szólalnak meg újra.

„Példát adtam nektek, hogy amit én tettem veletek, ti is azt tegyétek” – idézte fel Jézus szavait a megyéspüspök prédikációjában. – Ez az ige felszólít bennünket arra, hogy amit ünneplünk szentmiséről-szentmisére, azt váltsuk tettekre, követve Jézus példáját. A filippiekhez írt levélben Szent Pál apostol azt kéri, hogy „ugyanaz a lelkület legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban volt”.

Szemléljük most azt a krisztusi lelkületet, amelyet az ő példáját követve tettekre kell váltanunk.

„Vegyétek, és egyétek. Ez az én testem. Vegyétek és igyátok, ez az én vérem, amely értetek adatik!” Az Eucharisztiában Isten elment a végsőkig az önmagát odaajándékozó szeretetben. Ő a végtelen Isten, aki a világmindenség teremtője, alkotója, fenntartója és beteljesítője. Beletestesül a halott anyagba és élővé teszi azt. Ő lesz a legkisebb, a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb. S az Eucharisztiába nemcsak egyszerűen beletestesül, hanem szétosztja magát általa.

Az Eucharisztia Isten önátadó, önmagát teljesen elajándékozó szeretetének a bizonyítéka. Így szeret az Isten. Elajándékozza, odaadja magát teljesen.

Nem tart vissza semmit magából. „Példát adtam nektek” – hallottuk az evangéliumban. Ha ugyanazt a lelkületet szeretnénk kibontani az életünkben, amely Krisztus Jézusban volt, akkor el kell indulnunk, vagy folytatnunk kell önmagunk szeretetben való elajándékozását, kezdve a közvetlen környezetünkben, családtagjainkon, szeretteinken, elmenve a végsőkig: odaadni magunkat, az életünket még az ellenségeinkért is. Azért, mert ezt tette az Isten. A kereszten Jézus jobban szerette az ellenségeit, mint saját magát. Az Eucharisztia alapításakor és önmaga elajándékozásakor jobban szerette az ellenségeit, köztük Júdást, mint saját magát.

Az Isten elajándékozta magát teljesen, feltétel nélkül, ingyen és véglegesen. Példát adott nekünk arról, hogy ugyanaz a lelkület legyen bennünk, mint ami benne volt.

Valami hasonló történt az utolsó vacsorán. Jézus letérdel tanítványai előtt, és szeretetének legnagyobb jelét adja: megmossa a tanítványai lábát. Megérinti bennük azt, ami legközelebb van a földhöz, ami a legsebzettebb, hiszen az út pora, tövisei, kövei megsebezték a lábukat. Közösséget vállal bűnös tanítványaival. Ezt fejezi ki a lábmosás.

A szentmise végén a főpásztor csendben végezte el az oltárfosztást, mely Jézus ruháitól való megfosztását szimbolizálja. Végül a papság és az asszisztencia az üres oltár előtt imádkozta el a sötétség zsolozsmáját.

A főpásztor homíliája ITT meghallgatható és a teljes beszámoló elolvasható ITT.

Fotó: Kling Márk

*

Miskolci Egyházmegye

A miskolci székesegyházban nagycsütörtökön Orosz Atanáz megyéspüspök vezette a nagy alkonyati istentiszteletet Nagy Szent Bazil Liturgiájával. A szertartáson szentelte meg az oltárokon használt ereklyekendőket (antimenzionokat) is.

A mai evangélium impulzusokat ad arra, hogyan is folytassuk életünket – mondta a Szent Liturgián Atanáz püspök, majd Márk evangélista szavait idézte: „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.” (Mk 14,38)

Az Úr szeretetet hozott közénk, és ez a szeretete leginkább az asztalközösségben nyilvánul meg. „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek” (Lk 22,14) Orosz Atanáz szentbeszédében emlékeztetett: ezt az asztalközösséget ünnepeljük ma is világszerte.

Amikor paptesvéreinkkel megismételjük Jézusnak az Eucharisztiát alapító szavait, akkor ebben példát is kell, hogy lássunk: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem, mely érettetek megtöretik”.

Az Úr azokat, akiket papoknak hívott, erre a közös áldozathozatalra is meghívott. Ha életüket külső vagy belső körülmények megtörik is, vele együtt töressen meg életünk, és az Ő áldozatába kapcsolódjon be mindnyájunk áldozathozatala.

Az Úr Jézus fegyvertelenül, lemeztelenítve meghalt érettünk, és így biztosította a világ üdvösségét. Őt ünnepeljük ezen a Szent Liturgián.

A szertartás a lábmosás szertartásával fejeződött be. Idén a tizenkét férfit a sajópálfalai kerületben élők, valamint a papnövendékek közül választották ki. Atanáz püspök levetette felső ruháját, derekára kendőt kötött és kezébe kancsót véve sorra letérdelt eléjük, megmosta és megcsókolta lábukat.

A teljes beszámol ITT olvasható.

Fotó: Miskolci Egyházmegye

*

Nyíregyházi Egyházmegye

Az utolsó vacsorára és a lábmosásra emlékeztek nagycsütörtökön a nyíregyházi székesegyházban, ahol Szocska Ábel megyéspüspök vezetett Szent Liturgiát. „Krisztus önmagát adta nekünk, hogy mindannyiunknak örök élete legyen” – mondta Ábel püspök a szertartáson.

Krisztus oly erős benyomást gyakorol ránk, hogy kétezer év után is jelenvalóvá, láthatóvá igyekszünk tenni tanítását, tetteit. Kétezer év óta próbáljuk utánozni az Ő tökéletességét a magunk tökéletlen módján. Erről szól nagycsütörtökünk, de talán egyházi ünnepeink mindegyike, s maga az Eucharisztia is.

Hogy megjelenítsük Krisztus életét, szeretetét és hogy láthatóvá tegyük az Evangéliumban és annak sorai között kiolvasható történéseket (s ezáltal kicsit jobban megértsük azokat), már a középkorban is vágya volt az embereknek, passiójátékokat és misztériumjátékokat adtak elő. Tulajdonképpen ez történik nagycsütörtökön és nagypénteken is.

Nagycsütörtök idén havazással érkezett, a szertartásokat azonban a hagyományoknak megfelelően alkonyati istentisztelettel kezdték és Nagy Szent Bazil Liturgiájával folytatták. A templomban a Nyíregyházi Egyházmegye papságának jelentős része ott volt, s az Eucharisztia megalapításának ünnepén mindannyian együtt mondták fennhangon főpásztorukkal az átváltoztatás imádságait.

A lábmosásra civileket és helynökeit, papjait szólította maga köré. Az intim pillanatokat feszült figyelemmel és meghatódva kísérték a jelenlévők.

Szocska Ábel szentbeszédével a teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó: P. Tóth Nóra

*

Székesfehérvári Egyházmegye

Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök a Szent István-székesegyházban a nagycsütörtök esti liturgiában arról beszélt arról, hogy Jézus szeretetében megújító segítséget kaptak a hozzá fordulók. A zsidó nép Istent hatalmasnak és félelmetesnek ismerte meg, Jézus pedig ugyanarról az Istenről nyilvánvalóvá tette, hogy valóban hatalmas, ugyanakkor végtelenül szeret. Többé már nem félünk Istentől, hanem törekszünk ebben a szeretetben élni.

A nagycsütörtöki szentmise egészen különleges, hiszen az évnek ezen a napján lélekben elkísérjük Jézust az utolsó vacsora termébe. Húsvét vigíliájáig innentől már csak kereplők hangját hallhatjuk majd.

Az utolsó vacsorán, mely egyben az első szentmise is volt, Jézus megalapította az Oltáriszentséget: a kenyér és a bor egyszerű jelei annak, hogy ahogyan a földi étek a testünket, úgy a szentségi eledel a lelkünket táplálja. Jézus ekkor rendelte el a papságot is. Minden szentmisében Ő van jelen.

És Jézus ekkor adta szeretetének legnagyobb jelét: megmutatta a felebaráti szeretet parancsának lényegét, a mindenkire kiáradó, támogató szeretetet. „Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!" (Jn 13,34).

A homília után a főpásztor ezt a szolgáló szeretetet idézte meg, amikor a lábmosás során megmosta a város képviselő-testületeiből érkezett 12 férfi lábát. A nagycsütörtöki szertartás végén Jézus elhurcolását jelképezve, az Oltáriszentséget csendben a mellékoltárhoz vitték. A szentmise után a püspök megfosztotta az oltárt díszeitől, emlékeztetve Jézus szenvedéseire, amikor elfogták és megfosztották ruháitól. Ezen az estén az Oltáriszentség áthelyezése, az oltárfosztás, a templomban kialvó fények és a virrasztás által már beléptünkKrisztus szenvedéstörténetébe.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Kovács Marcell

*

 

Váci Egyházmegye

Nagycsütörtökön este Marton Zsolt püspök Vácon a Barátok templomában mutatta be az utolsó vacsora emlékére rendelt szentmisét, amelyben megemlékezett arról a három ajándékról, amelyet Krisztus ezen a napon adott az Egyháznak: az eucharisztiáról, a papi szolgálatról és a szeretetszolgálatról.

Szentbeszédében Marton Zsolt emlékeztetett: ezen az estén keresztény hitünk forrásához megyünk, és Jézus három ajándékát ünnepeljük: az Oltáriszentséget, a papi szolgálat megalapítását és a szeretetszolgálatot.

„Legyen azért ez a nap emléknap nálatok: üljétek meg nemzedékről-nemzedékre” – idézte az ószövetségi olvasmányt a főpásztor (Kiv 12,14). Ez a szentírási rész a zsidó nép legfontosabb ünnepére, a Pészahra hívja fel a figyelmet, amikor az Úr átvonulására emlékeztek. Azon a napon azok menekültek meg Egyiptom földjén, akiknek az ajtófélfája meg volt kenve a bárány vérével. Ez az ószövetségi előképe annak az áldozatnak, amelyet Krisztus, mint áldozati bárány vállalt, amikor önmagát adta oda értünk a keresztfán, a mi megváltásunkért. Az emlékezésre való felhívás ezért ma is, ránk is vonatkozik.

Amikor az utolsó vacsorán Jézus elővételezve áldozatát, megalapította az Eucharisztiát és az apostolokra bízta, egyben a papságot is megalapította. A szentmisében a korinthusi levélből elhangzó olvasmány ezt az eseményt idézi fel.

A katekizmus szerint Krisztus megváltó áldozata egyetlen egyszer, egyszer és mindenkor történt meg, és mégis az Egyház eucharisztikus áldozatával jelenvalóvá válik minden szentmisében, amikor a pap elismétli Jézus szavait.

Jézus még egy ajándékot adott nekünk ezen az estén, amikor együtt ünnepelt apostolaival, akiket barátainak nevezett: a szolgáló szeretet ajándékát. Mert azzal, hogy megmosta tanítványai lábát, felhívta a figyelmüket arra is, hogy nekik is szolgálni kell egymást, felebarátaikat és a rájuk bízottakat. „Ti mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én az Úr és Mester, megmosom lábatokat, nektek is meg kell mosnotok, egymás lábát”– idézte Jézus szavait a főpásztor a János evangéliumból (Jn13,13-14) utalva arra, hogy itt Krisztus az igazi evangéliumi vezető modelljét mutatja meg.

A szentbeszédet követően Marton Zsolt a nagycsütörtöki liturgia hagyományait követve megmosta a közösséghez tartozó tizenkét férfi lábát, amint Krisztus is megmosta tanítványai lábát. A közben elhangzó evangéliumi antifónák Jézus szavait idézték: „Ha meg nem mosom lábadat, nem lesz részed bennem.”

A szertartás végén teljes csendben kísérték az oltáriszentséget a mellékoltárhoz, ahol a feltámadás ünnepéig őrzik. A szentmisét követően került sor az oltárfosztásra is, amely már Jézus magárahagyatottságát és ruháitól való megfosztását jelképezi.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Váci Egyházmegye

*

Veszprémi Főegyházmegye

Veszprémben utolsó vacsora szentmiséjén nagycsütörtök este – melyet Udvardy György érsek mutatott be a Szent Mihály-főszékesegyházban – a glória alatt még megszólaltak a harangok, de azután elnémultak a nagyszombati vigília glóriájáig, s helyüket a fakereplők foglalták el.

Szentbeszédében a főpásztor többek között arról beszélt, hogy a Szentírási szakaszok, amelyeket a nagycsütörtöki szentmise bensőséges légkörben hallottunk, visszavisznek bennünket a régmúlt időbe, a választott nép szolgaságához, ahhoz a ponthoz, amikor Jézus a választott nép tagjaként tanítványaival együtt emlékezni akart.

Emlékezni arra, hogy a választott nép megszabadult a szolgaság házából, átlépett a Vörös-tengeren, és belépett az ígéret földjére. Emlékezve Isten hatalmas tetteire évről évre felidézték ezt az alkalmat, mert ez jelentette számukra az életet, a méltóságot.

Isten a szabadító, Isten az élet Istene, Isten az, aki áldozatok révén is megmenti a népét, Isten az, aki nem csak bevezeti az ígéret földjére, de táplálja is folyamatosan az ő népét. S ez az önfeláldozó táplálás, a testi, szellemi, lelki táplálék, ez az Isten részéről a teljes önfeláldozásig vezet.

Amikor Jézus kimondja a szavakat, a liturgiától eltérően meghökkentő módon: „ez az én testem és ez az én vérem”, akkor azon túl, hogy tanítványaival a szabadulásra emlékezik, föltárul általa Isten éltető akarata, ereje is: Isten úgy szabadító, hogy éltet és táplál is, az emberért áldozatot vállal: Jézus az áldozatul adott test, áldozatul adott vér, mert az Isten ilyen.

Udvardy György érsek prédikációját teljes terjedelemben ITT olvashatják.

Fotó: Veszprémi Főegyházmegye

 

Forrás: Egri Főegyházmegye; Esztergom-Budapesti Főegyházmegye; Győri Egyházmegye; Hajdúdorogi Főegyházmegye; Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye; Kaposvári Egyházmegye; Miskolci Egyházmegye; Nyíregyházi Egyházmegye; Székesfehérvári Egyházmegye; Váci Egyházmegye; Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír