A konferencia a már tudományos fokozattal rendelkező oktatók és a doktoranduszok számára is fórumot biztosított kutatási eredményeik bemutatására, a hallgatóság soraiban pedig a főiskola hallgatói is nagy számban képviseltették magukat.
A megnyitón Kocsis Fülöp érsek-metropolita és Galambvári Péter megbízott rektor köszöntötte a résztvevőket. A rendezvény rangját emelte, hogy a Görögkatolikus Metropólia mindhárom püspöke jelen volt.
Galambvári Péter megbízott rektor köszöntőjében a jubileumhoz kapcsolódva kiemelte, hogy a konferencia központi gondolata nem csupán teológiai, hanem emberi és tudományos szempontból is irányt mutat.
A kinyilatkoztatás Isten szabad és személyes önközlése, amely ma is megszólítja az embert, és hív, hogy életközösségbe lépjünk vele.”
A rektor arra is emlékeztette a hallgatóságot, hogy a tudományos munka legmélyebb értelme a megosztásban rejlik. „Amikor egy tanár, kutató, oktató tudományos előadást tart, kicsiben az Istenhez kell hasonlóvá válnia. Nem lehet irigy, nem tarthatja meg sajátjának a tudását.”
A kinyilatkoztatás példája arra tanít, hogy a hit és a tudás is akkor válik élővé, ha közösségben, párbeszédben bontakozik ki.
Zárásként a rektor így fogalmazott: „A kinyilatkoztatás forrása folyamatosan táplál minket, kiapadhatatlan módon.”
„A kinyilatkoztatás befogadásához nagyon fontos a mi belső nyitottságunk, mert az nemcsak kívülről érkezik, hanem belülről érint meg bennünket. A mai előadások alkalmasak arra, hogy megérintsenek bennünket, és csak rajtunk múlik, hogy mennyire tudjuk őket hasznossá tenni és beépíteni az életünkbe. Ehhez a Szentlelket hívjuk segítségül, aki nemcsak az előadóknak, hanem a hallgatóknak is segít ebben” – fogalmazott Kocsis Fülöp metropolita köszöntőjében.
A megnyitót követően a plenáris előadást Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke tartotta A Nyugat válsága. A Biblia mint kiút címmel.
A megújulásnak bennünk kell kezdődnie
– hangzott el a vezérgondolat, egyénre és Európára egyaránt vonatkoztatva. A „hit krízisét”, mely napjainkban a nyugati világot jellemzi, a XVI. Benedek pápa által megfogalmazott kritériumok alapján elemezte.
Európa megújulása ott kezdődhet, ha visszatalálunk a Forráshoz. Kézbe kell adnunk a Szentírást a fiataloknak, a gyerekeknek. Az élő Igét, ami nem betű, hanem Lélek és Élet
– összegezte Székely János.
A délután folyamán két (teológiai és interdiszciplináris) szekcióban zajlottak a szakmai előadások. Az elhangzottak alapján elkészített lektorált tanulmányokat a főiskola a későbbiekben fogja megjelentetni.
A konferencia végén Kocsis Fülöp metropolita megköszönte a szervezők és az előadók munkáját, akik hozzájárultak ahhoz, a kinyilatkoztatás titkáról egy kicsit többet „megsejtsenek” az érdeklődők. Ismét hangsúlyozta:
a kinyilatkoztatás nemcsak felülről szól, az emberi hozzájárulás is szükséges,
mely gondolatot a délután során több előadás is érintette Isten szavának befogadását segítve, illetve számos további gondolatot vetve fel, amelyeket később beszélgetésekben is érdemes megvitatni – összegzett a rendezvény végén Kocsis Fülöp metropolita.
Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye; Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola/Vándor Ilka
Fotó: Farkas Friderika, Berecki Dániel
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria





