150 éves a sátoraljaújhelyi Georgikon

Hazai – 2022. április 29., péntek | 18:08

„Hittel nevelünk, szívvel lélekkel tanítunk” – ez a jelmondata a sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumnak. Az intézmény a 2021/22-es tanévben ünnepli jogelődje alapításának 150. évfordulóját. Az iskola védőszentje, Szent György vértanú liturgikus emléknapjához közel, április 25-én ünnepelték meg a jeles évfordulót.

Az ünnepi esemény – Szent György vértanú és Szent Márk evangélista tiszteletére – búzaszenteléssel kezdődött. A szertartást Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök vezette. A főpásztor Isten áldását kérte a szántó- és szőlőföldekre.

A megyéspüspök köszöntőjében János evangéliumából azt a hasonlatot emelte ki, amelyben az Atya a földműves – a görög szöveg szerint geórgosz –, Jézus a szőlőtő, tanítványai pedig a szőlővessző (Jn 15,1–17).

A legnagyobb földműves, a mennyei Gazda biztosítja a Georgikonnak a gyarapodást, a növekedést, olykor észrevétlenül is. „Az ő kezében van a remélt jó termés és gyümölcsszüret. Őrá bízzuk magunkat, egymást és egész iskolánkat” – mondta Orosz Atanáz püspök. Köszönetét fejezte ki a jelenleg és valaha a sátoraljaújhelyi intézményben dolgozó nevelőknek, tanároknak, hogy – miként fogalmazott – úgy végezték a metszést, olyan irányban nyesegették a fiatal hajtásokat, hogy a kezük alól kikerültek ízletes gyümölcsöket teremhessenek, és a Megváltás megfelelő évadában a legjobb ízű, bő termést hozhassanak.

Az ünnepségen felszólaló öregdiákok szakmai tudásról, emberségről és tisztességről tettek tanúságot, melynek apró magjait ennek az iskolának is köszönhetik, és amelyre tíz, húsz, ötven év távlatából is hálával emlékeznek. Sok olyan diák került ki 150 év alatt az iskola falai közül, akik esetleg nem az itt tanult szakmát, azonban az itt megszerzett elméleti tudást vitték tovább, más területen vívtak ki elismertséget, egyetemi tanárok, művészek, lelkipásztorok, papok lettek.

Beszédében Stumpf István, a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos, a 2021-ben megalapított Tokaj-Hegyalja Egyetem Alapítványának kuratóriumi elnöke reményét fejezte ki, hogy a Georgikon az egyetem háttérintézményévé válhat. Hegyi László, az egyházi felsőoktatási és szakképzési intézmények fejlesztéséért felelős miniszteri biztos az egyházak oktatásban betöltött meghatározó szerepére világított rá, melyet az utóbbi évtizedekben, de a második világháborút megelőző évszázadokban is betöltöttek; hangsúlyozta, mily nagy szükség van jól képzett szakemberekre, amihez a Georgikon bázisként működik a térségben.

Papp Zoltán atya, az iskola igazgatója ünnepi beszédében az utóbbi néhány év jelentős vívmányáról is említést tett, melyek egyik leglátványosabb része az iskola épületének, tanműhelyeinek felújítása és a tanborászat kialakítása volt.

A Georgikon elődjét 1872-ben alapították meg Tarcalon, még mint vincellérképezdét. A korabeli dokumentumok tanúsága szerint akkor még sokkal inkább a gyakorlat nevelte a tanulókat három éven át, hajnali négytől este kilencig tartó munkanapokkal. A képzés módját, időtartamát sok minden alakította az idők során, így a filoxéravész, majd a világháborúk, azonban az iskola minden korban igyekezett szakembereket nevelni. 1953-tól került át Sátoraljaújhelyre. A képzési kínálat is folyamatosan bővült; bevezették a levelező oktatást, majd a szakközépiskolai képzést.

A sátoraljaújhelyiek sokszor még most is „Mező” néven emlegetik az iskolát, bár 2016-ban, amikor a Miskolci Egyházmegye fenntartásába került, hivatalos neve Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium lett. A név a legújabb képzési kínálatot is takarja: bor és pezsgőgyártáshoz értő szakembereket, pékeket és cukrászokat, kertészeket és gépgyártásban jártas szakembereket képeznek; a közelmúltban vezették be a turizmus-vendéglátás szakirányt. A százötven év során huszonkét igazgató vezette az intézményt; az utóbbi harminc évben nyolc különböző fenntartója volt.

A kerek évforduló alkalmából kiadott évkönyvben sok érdekességet olvashatunk az iskola életéről, történetéről, öregdiákok visszaemlékezéseiből.

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Szöveg: Varga-J. Bernadett

Fotó: Szabó Bence

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria