A kegyhelyen nagyon sokan összegyűltek, hogy főpásztorukkal együtt imádkozva adjanak hálát szolgálatáért, és kérjék a Segítő Szűzanya szeretetét és oltalmát.
A fatimai engesztelés része volt hagyományosan a szentolvasó elmondása és a kegyhely körüli körmenet. A bodajki bazilikában az imaórát és a szentmisét Spányi Antal megyéspüspök tartotta.
A püspök a magyar szentek és boldogok emléknapján kiemelte, milyen nagy ajándék, hogy népünk feltekinthet szentjeire, azokra a nagyjainkra, akik előttünk jártak, erényes életükkel tündökölnek, és közbenjárnak értünk és nemzetünkért. Bátorította a jelenlévőket, hogy kérjék őket: segítsenek az égből, és járjanak velük az üdvösség útján.
A szentmise elején a helyi Boldog Gizella Óvoda gyermekei; Stumpf Melinda, az intézmény igazgatója; valamint Kovács János, a bodajki plébániai képviselő-testület világi elnöke köszöntötték a főpásztort. A liturgia végén pedig Mórocz Tamás plébános a papi közösség nevében mondott köszönetet a Spányi Antalnak, amiért a kegyhelyet hosszú évek óta örömmel, szeretettel és állhatatos támogatással kíséri, nemcsak anyagi segítséggel, hanem lelki iránymutatásával is gyarapítva a közösséget.
Három dolgot különösen is megköszöntek a püspöknek: a hiteles, tiszta és igaz Egyházért való gondolkodás ajándékát; azt az alázatos, szerény magatartást, amelyben megvalósul Keresztelő Szent János szava: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem” (vö. Jn 3,30); valamint a közösség fontosságának, az együtt gondolkodás és együtt végzett szolgálat ajándékának hangsúlyát.
Szöveg: Mórocz Tamás bodajki plébános, kegyhelyigazgató
Fotó: Kaposi Zsolt
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria








