A hála dallama – Hangversennyel mondott köszönetet a Pécsi Egyházmegye a munkatársainak

Hazai – 2025. december 2., kedd | 12:56

A pécsi Kodály Központban november 30-án, advent első vasárnapján megtartott hangversennyel az egyházközségek, egyházi intézmények munkatársainak és családtagjaiknak áldozatos munkavégzéséért, szolgálatáért mondott köszönetet a Pécsi Egyházmegye nevében Felföldi László püspök.

A mára hagyománnyá vált adventi hangversenyen idén mintegy ezer vendég előtt az egyházmegye fiatal zenei tehetségei léptek fel; az est kiemelt eseménye a Szélkiáltó együttes koncertje volt.

Az est házigazdája Felföldi László pécsi megyéspüspök; a hangverseny állandó szakmai koordinátora Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, a Pécsi Székesegyház zeneigazgatója, a PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének egyetemi docense volt.

A Pécsi Egyházmegyei Hivatal kiemelten fontosnak tartja a kulturális értékek őrzését, életben tartását, hiszen a művészet, annak emberformáló ereje Isten adománya. 

Felföldi László méltatta a munkatársak szolgálatát, akik, mint fogalmazott, a hétköznapok csöndes munkavégzésében viszik vállukon, hordozzák a szívükben, lelkükben az egyházmegyét, az evangélium hirdetését, a közösség építését.

Napjainkban kapkodás, feszültség, zavart keresés jellemzi az advent valóságát – mutatott rá beszédében a püspök.

Ez a hangverseny abban segít, hogy az istenkereső ember találkozhasson Istennel, és ebből a találkozásból béke, harmónia, az evangélium örömének teljessége szülessen meg.

Advent arra hív, hogy a Lélek valóságában éljünk. Belső megtisztulás és bűnbánat nélkül nincs igaz várakozás, de ez nem csak erre az időszakra érvényes. Az egész életünk advent.

Az emberi élet nagysága éppen az, hogy nem cél, hanem híd a valóság felé.

Várakozás a valóságra. Ez a várakozás az advent, ez a várakozás az életünk – idézte Prohászka Ottokárt a püspök.

Felgyulladtak az első fények az adventi koszorúkon.

Engedjük, hogy szívünkben is újra és újra fellobbanjanak az istenlátó fény lángjai, és elég erősek legyenek ahhoz, hogy másoknak is fényt adjanak,

mert akkor az advent után a megtestesülés titka újra megerősít bennünket Krisztus örömében és biztonságában – zárta köszönő beszédét Felföldi László pécsi megyéspüspök.

Az idei egyházmegyei hangverseny több zenei csúcspontot tartogatott. A Kodály Központ csodás akusztikájú hangversenyterme olyan környezetet és feltételeket kínált, amelynek köszönhetően megszülettek a csodák – mondta el az Egyházmegyei Hivatal Kommunikációs Irodájának Kovács Szilárd Ferenc, a rendezvény szakmai koordinátora.

Az orgonaművész-zeneigazgató szerint a hallott kamarazenei produkciókból kiderült, hogy a zenélésnek ez a formája olyan, mint az élet: egyszerre kell alkalmazkodni, adott esetben átvenni a kormányrudat, és – ami talán a legnehezebb és legszebb – e helyzetek között spontán módon váltva jelen lenni az előadásban. Így megszülethet a zenei imádság, amely a lelket minden konkrét szó nélkül Isten felé fordítja. Ez most az adventi időszak elején mindannyiunknak jól esett – fogalmazott Kovács Szilárd Ferenc.

A hangverseny záró énekét a hagyományok szerint ezúttal is az előadókkal és a fellépőkkel együtt, állva énekelte a publikum.

A Pécsi Egyházmegyei Hivatal köszönetét fejezi ki Pécs Megyei Jogú Városnak, hogy támogatásukkal ebben az évben is a Kodály Központ volt az ünnepi pillanatok helyszíne, továbbá a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. munkatársainak a rendezvény lebonyolításában nyújtott közreműködésért.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria