A Nyíregyházi Egyházmegye a Széchenyi Terv Plusz program egyik pályázatának keretében két darab, 48-48 férőhelyes bölcsődei épület megépítésére nyert vissza nem térítendő európai uniós, valamint kormánytámogatást.
Az új bölcsődék építésével az egyházmegye olyan környezetet teremt a kisgyermekek számára, ahol a szülők biztonságban, hitbéli meggyőződésükhöz is igazodó környezetben tudhatják gyermekeiket, amíg ők visszatérnek a munka világába.
Konkrét célkitűzés a gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása, a szolgáltatások minőségének fejlesztése, valamint a település megtartó erejének növelése munkahelyteremtéssel. Olyan építészeti elemek, berendezések, formák kialakítása, amelyek kultúrát közvetítenek a gyerekek felé és tükrözik az intézmény eszmeiségét.
A fejlesztés eredményeként a Nyíregyházi Egyházmegye direkt és indirekt módon hozzájárul a női foglalkoztatás növeléséhez, segíti a nőket abban, hogy mielőbb visszatérhessenek a munka világába, valamint elősegíti a fiatalok vidéken és helyben tartását, ezzel hozzájárulva a makrogazdaság fejlődéséhez. A beruházásnak köszönhetően a Nyíregyházi Egyházmegye a bölcsődékben összesen 96 kisgyermek ellátását tudja majd biztosítani, valamint 12 fő számára teremt új munkalehetőséget.
A fejlesztés Rakamazon és Nyíregyháza-Oroson zajlik majd. Rakamaz város területén hiánypótló a beruházás, hiszen e településen ez a bölcsőde nyújt elsőként a görögkatolikus szülők számára lehetőséget, hogy kisgyermekeiket olyan intézménybe tudják adni, ahol a görögkatolikus vallás és hagyományok tisztelete a mindennapi élet része. Oros Nyíregyháza rendkívül gyorsan fejlődő kertvárosi része. A településrész rendkívül kedvelt a kisgyermekes családok körében, mivel a falusias, nyugodt, csendes városrész ideális a kisgyermekek neveléséhez, bölcsőde azonban nem áll rendelkezésére itt.
A két új bölcsődei épület építése során kiemelt figyelmet kapnak a helyi természeti és környezeti adottságok. A megújuló energiaforrások használata (napelemek felhelyezése) pedig csökkenti az elsődleges energiafelhasználást és növeli az erőforrások hatékonyságát. A bölcsődék építése a legkorszerűbb anyagok felhasználásával valósul meg, az energiahatékonysági szempontok maximális figyelembevételével és tekintettel az egészséges ökoszisztémák védelmére. A Nyíregyházi Egyházmegye a teljeskörűen akadálymentesített épületek költséghatékony, környezetbarát, fenntartható működtetését kívánja megvalósítani.
A projekt várható befejezése 2024. év vége.
*
Az egyházmegye az „Ékes Virágszál Görögkatolikus Óvoda ellátáshoz való hozzáférés javítása” elnevezésű projekt keretében 500 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert. Célja az óvodai ellátás infrastruktúrájának fejlesztése, a hozzáférés javítása, valamint a szolgáltatások minőségének fejlesztése Máriapócson és vonzáskörzetében.
A beruházás során a Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és az Ékes Virágszál Görögkatolikus Óvoda közötti közel 13 méteres utcai szakaszon folynak munkálatok, összekötve a két épületegységet. A tervezett új épületrészben kap helyet egy 350 adagos főzőkonyha – amely a 14 év alatti gyermekeket, illetve a település szociálisan rászoruló lakosait szolgálná ki egészséges meleg étellel –, étterem, illetve az áthelyezett tanári szoba, titkárság és az igazgatói iroda.
Kialakítanak továbbá új vizesblokkot, akadálymentes WC-t és egy teakonyhát is. Az óvodaépület nyugati oldali bejárata akadálymentesített lesz, ennek közelében hoznak létre akadálymentes parkolót. A jelenleg érvényben lévő tűzvédelmi szabályoknak megfelelően füstmentes lépcsőházat alakítanak ki, akadálymentes lifttel. A tornaszoba mérete 60 négyzetméteresre növekszik. Az aula alapterületének növelése a teakonyha elbontásával valósul meg. Itt kap helyet a többcélú nagyterem, a logopédiai foglalkoztató, a szülői fogadóhelyiség és a raktár. Az intézmény fűtését gázkazán és az udvaron geotermikus (talajszondás) hőszivattyú segítségével biztosítják majd.
Forrás és fotó (archív): Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria