A pasaréti plébánia lelki központ a karantén idején is

Hazai – 2020. május 12., kedd | 11:54

Összeállításunkban a budapest-pasaréti rendházban élő ferencesek szolgálatáról, a járvány idején rejtettebben, többnyire online, de mégiscsak működő plébániaközösségről szeretnénk híreket adni. Elsőként Kálmán Peregrin ferences szerzetest, plébánost kérdeztük.

– Legutóbb az Új Ember  húsvét utáni számában, a címlapon találkozhattak olvasóink egy, a budapest-pasaréti Páduai Szent Antal-plébániával kapcsolatos hírrel: Vanek Ákos mentőstisztet, volt élsportoló triatlonost a nagyszombati liturgia keretében megkeresztelte Kálmán Peregrin plébános. A járványhelyzetben hogyan működik a plébánia, a szentségek kiszolgáltatása?

 – A nyilvános istentiszteleteken való közösségi részvétel szünetel, egyéni imádságra azonban nyitva áll a templom. Amikor a rendházból átmegyek, szinte mindig találok ott imádkozókat. Ennek azért örülök, mert nagyon fontosnak tartom, hogy a mostani helyzetben se szűnjön meg templomunkban a személyes ima, inkább erősödjön.

Az online közvetítések kialakításakor dilemma volt, hogy összevonjuk vagy a megszokott rend szerint tartsuk meg a miséket. Ma már egyértelműen jónak tartom, hogy az utóbbi mellett döntöttünk, mert így tudjuk biztosítani a hívők számára a járványhelyzet előtt megszokott miserendet. Úgy érzékelem, a hívek nem távolodnak el a templomtól amiatt, hogy csak online kapcsolódhatnak be a szentmisébe, ez inkább feléleszti bennük a vágyat, hogy amikor majd lehet, újból itt lehessenek.

A nagyhét óta minden vasárnap feltesszük a Facebook-oldalra az énekek szövegeit. Áldoztatóink közül többen eljönnek az Eucharisztiáért, és a közvetítéskor, az áldozási résznél megáldoztatják a családtagjaikat.

Májusban 21.50-től közös esti imádságot is közvetítünk az interneten keresztül.

Papként az üres templomban misézve egyre mélyebben átélem a felszenteltségnek azokat a Krisztus küldetéséből fakadó szempontjait, amelyek a Zsidókhoz írt levélben olvashatók, de eddig számomra nem voltak ennyire érzékletesek: a nép nevében és képviseletében megadni Istennek a köteles áldozatot, közbenjáróként állni előtte.

Az üres templom és „a virtuális tömeg” kettősségében ott van a távolság és a közelség, ami jól érzékelteti a földi és a mennyei Egyház egyébként minden szentmisében megvalósuló közös jelenlétét.   

Légi fotó a pasaréti templomról az egyik ferences videó készítése közben (Fotó: Z. M.)

Rendtársaim javaslatára a nagyböjt utolsó időszakától vasárnaponként két órát, a nagyhéten pedig napi négy órát gyóntattunk a templomkertben, amikor áldozni is lehetett. Akkor vettem észre, hogy a kényszerű távollét miatt milyen mély értelművé vált az emberek számára az áldozás előtti ima: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj…”. Vagy azt, hogy a 40-50 év körüli férfiak az Eucharisztia vételekor a megérintettség hatására ismét megtanultak hitvallás gyanánt térdre borulni a Szentség előtt. 

Úgy látom, lelki beszélgetésre, házassági előkészítésre a többi paptestvér is alkalmat teremt személyesen vagy online formában. Három esetben az élethelyzetből fakadó indokok miatt a beavató szentségeket sem halasztottuk el. Valakinek pedig éppen a veszélyhelyzet miatt kellett a hét szentségből ötöt (beavató szentségek, házasság, betegek kenete) kiszolgáltatnom egy alkalom keretében.

A Korányi Intézet lelkipásztori ellátását Donát atya végzi, illetve itt van a közelünkben a Szent János Kórház és a Kútvölgyi is, ahonnan felhívtak minket, hogy haldokló esetén kereshetnek-e. Azt viszont nagyon nehezen éltem meg, amikor egy súlyos beteg, koronavírusos pasaréti hívőhöz be kellett volna mennem a Szent László Kórházba, de az intézmény sem engem, sem más papot nem engedett be, pedig mentünk volna és megyünk is szívesen.        

„Jól vagyunk”

Komáromi Előd OFM, pasaréti házfőnök: Itt, a pasaréti rendházban tizenöten lakunk, és azt mondhatom, hogy a járvány idején a belső életünk kevéssé változott: a közös imádságok, a közös asztal keretet ad a napjainknak. Persze most mindenki itthon van, így a találkozásnak ezeken az alkalmain gyakorlatilag nincs hiányzó, mint máskor, amikor egyéb kinti programok miatt ez előfordulhat. A növendékeink és a tanáraink mindennapjait meghatározza a digitális oktatás. Mindezzel együtt ez a helyzet egyfajta elmélkedésre, csendesebb időszakra hív minket. Azt hiszem, mindannyiunknak több ideje jut most olvasásra, elmélkedésre és imádságra. Hiányoznak a világi Krisztus-hívők, de igyekszünk szabályos és észszerű találkozási lehetőségeket kialakítani velük. A hitünk, a belső életre való igényünk, a csend szeretete nagy segítség ebben a kialakult helyzetben, így azt mondhatom: jól vagyunk.

– Sok száz, talán több ezer hívő kötődik a pasaréti plébániához, számos közösség működik itt, és jól ismertek a kreatív kezdeményezések (a színjátszókör, a szociális célú vásárok, az adománygyűjtésre szolgáló krumpliebéd). A plébániához tartozó ferences kolostor közössége mindig sokat tett és tesz a hívekért.  Most, a járványhelyzetben milyen módon sikerül elérni a fiatalokat és az időseket az otthonaikban?

– Sok csoportban megszületett az elhatározás, hogy a veszélyhelyzet idején is találkozzanak; velük online működik a kapcsolattartás. A hitoktatóink is így tartják meg az iskolás korosztály hittanóráit. Ha áldoztatást kérnek az idősek, áldoztatóink kimennek hozzájuk. Egyikük egy ilyen alkalommal abban a házban találta magát, amelyben az édesapja nevelkedett, és akit áldoztatott, még mesélni is tudott neki róla.  

A plébánia hívei közül többen is jelen vannak a közéletben, a döntéshozók között. Sokan segítenek a környezetükben élő időseknek, és igyekeznek jobban odafigyelni egymásra a családban.

A hívek megtalálják azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével tartani tudjuk a kapcsolatot. Különféle kisebb-nagyobb adományokkal, figyelmességekkel lepnek meg minket; az egyikük takarítócége például itt tanította be a munkásokat, mindent fertőtlenítettek.

Esténként, ha tehetem, sétálok egy nagyot a plébánia területének valamelyik részén. Ilyenkor a hívekért végzem a rózsafüzért, és legtöbbször ismerősökkel is összefutok. Jelenleg – a megfelelő távolság megtartásával – a személyközi pasztoráció a meghatározó, és nem a közösségi lelkipásztorkodás.          

Karanténkánon és otthoni ministrálás

Radványi Atanáz OFM: Még a járványhelyzet kezdetén a fiatalok maguk segítettek nekünk megtalálni a legmegfelelőbb felületeket az online találkozásokra. Minden tanórájukon online vesznek részt, így könnyen ment az átállás arra, hogy a plébániai foglalkozásokon is így legyenek jelen. Sok jó ötlettel segítik a hittanórákat, kreatív feladatokat találnak ki egymás számára. Igényük van arra, hogy ilyen formában is találkozzunk hétről hétre, és közelebb kerülhessünk Istenhez. Öröm látni ezt.

Mi, hitoktatók, szerzetesek, közösségvezetők pedig igyekszünk minél több úton-módon megszólítani a fiatalokat. A ministránsokat (fiúk) és a csibekórus tagjait (lányok) sem hagyjuk teendő nélkül. Különféle feladatokat találunk ki számukra (például otthoni ministrálás). A csibekórus éppen egy karanténkánonnal készül, amit mindenki otthon énekel fel, majd az egybegyűlt énekeket digitálisan összeszerkesztjük.

Készítettünk már vidám húsvéti videót is, bepillantást engedtünk a közvetítések hátterébe. Készült videó a rendház kápolnájáról, tartottunk online triduumot, és persze rövid üzeneteket is küldünk az egyes csoportoknak. Nagyon sok ötletünk van, de sajnos a mi kapacitásaink is végesek így a szorgalmi időszak végén.

Azt hiszem, ha helyesen éljük meg ezeket a heteket, akkor hitünkben elmélyülve, hivatásunkban megerősödve fogunk kilépni a karanténból. Ez a bezártság segíti az elcsendesedésünket. Úgy gondolom, hogy mindaz, ami kizökkent bennünket a megszokott kerékvágásból, segít megbecsülni mindazt, ami természetes számunkra.

Süteménykészítés a Csibekórus tagjaival – életkép a karantén előtti időkből

– A mostani helyzetben a plébános lelkivezetői szerepe talán még hangsúlyosabb, mint korábban. Mit javasol, hívő emberként hogyan álljuk a sarat a most már két hónapja tartó járványhelyzetben?  

– Szerintem az a legfontosabb, hogy ne pánikoljunk. Tartsuk be a szabályokat, de ne legyünk aggályoskodók vagy kicsinyesek.

Ne lépjen a szorongás az istenfélelem helyére, ami annak elismerése, hogy az ő jóságos szeretetében van az életünk és a halálunk. Persze, mindannyian félünk a szenvedéstől, haláltól, fáj a szeretteink elvesztése. Jézus is átélte ezeket, de mindezek közepette sosem szakadt ki az Atya közegéből, ami így áthatotta a számára is kínzó élethelyzeteket.

A „maradjatok meg szeretetemben, ahogy én is megmaradtam az Atya szeretetében” jézusi mondat így egészen konkrét értelmet nyer.

Ugyanakkor azok, akikkel össze vagyunk zárva, szembesítenek bennünket önmagunkkal. Fontos, hogy a sok esetben hosszú évek után felnyíló sebekkel ne egymást sértsük, hanem legyenek ezek feltárhatók, megérinthetők, és ha mi okoztuk őket, vállaljuk értük a felelősséget, miként Tamás apostol tette. Most szembesülünk azzal is, hogy „a mai rohanó világunkban” formula milyen képmutató szóvirággá lett, hiszen mögé bújva kényelmesebb volt elmenni egymás mellett, mint odafigyelni a másikra. Most eljött az odafigyelés ideje. No, és ott az olvasás, a szellemi táplálkozás és az alkotómunka lehetősége. Ez is segít abban, hogy ne csak egy könyv, hanem Isten és embertársaink életének sorai között is tudjunk olvasni, azaz meglássuk a mélyet, a lényeget.

Önkéntes, színművész

A ferencesek nagy családjának közvetítésével „kívülről” is érkezett segítség Pasarétre. Az erdélyi születésű Keresztes Gábor színművész, a Veszprémi Petőfi Színház tagja egy korábbi ismerős, barát, Urbán Erik OFM közvetítésével éppen a pasaréti plébániához tartozó Gondviselés Házánál dolgozik önkéntesként. „Amikor felütötte a fejét a járvány, a Békediktátumot próbáltuk, Oberfrank Pál rendezésében. Amióta bezártak a színházak, a kollégáimhoz hasonlóan jómagam is igyekszem részt venni a szépkorúaknak szánt segítségnyújtásban. Sokan ajánlják fel, hogy részt vesznek ebédkihordásban, gyógyszerek kiváltásában, a szükséges élelmiszerek beszerzésében, orvosi maszkok varrásában, telefonos kapcsolattartásban. Mivel Budapesten élek, itt vállaltam munkát Urbán Erik ferences szerzetes barátom közvetítésével. A pasaréti Gondviselés Házában olyan embereket ismerhettem meg, akik számára természetes, hogy segítenek másoknak, ezt teszik mindennap. Felemelő érzés köztük lenni. Ebédet hordok ki a II. kerületben élő idős embereknek, és telefonos beszélgetések útján tartom velük a kapcsolatot, például verset olvasok fel nekik.”

Keresztes Gábor meghatottan emlékezik az egyik telefonbeszélgetésre: „Cili néni azt kérte, hogy diktáljam le neki az Éjjel az omnibusz tetején című ismert dal szövegét. Arra készül, hogy velem együtt fogja elénekelni ezt a slágert.”

A színművész reméli, „hogy mindaz, amit most megélünk, nem hiába történik, és ha ennek vége lesz, nem ott fogjuk folytatni, ahol abbahagytuk. A járványidőszak talán alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjunk, elcsendesedjünk, és segítséget nyújtsuk a rászoruló embertársainknak, ki-ki a maga módján”.

Fotó: Gieszer Richárd

Körössy László/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2020. május 10-i számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria

Légi fotó a pasaréti templomról az egyik ferences videó készítése közben (Fotó: Z. M.)Süteménykészítés a Csibekórus tagjaival – életkép a karantén előtti időkből