A preevangelizációról szólt a Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kateketikai konferenciája

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A jubileumi tanácskozás vissza- és előretekintés a kateketikai szolgálatunkra, ugyanakkor ünneplés – mondta Bárány Béla a Budapesti Hitoktatási Felügyelőség vezetője a konferencia köszöntőjében. Az ünnepnek megfelelően „Istennek és embernek tetszően” virágokkal, zöld installációval díszítették a Párbeszéd Háza konferenciatermét. Maczej Györgyi, a rendezvény főszervezője bemutatta és méltatta a szakmai teamet, amely a konferenciát előkészítette. A teremben felállított molinón megjelent a kovász és a kenyér szimbóluma, amely a keresztény ember, köztük a katekéta hivatását jelképezi: Isten arra a szerepre szánja gyermekeit, hogy éltető kovásszá legyenek a világban.

A konferencia nyitó liturgiáján Bárány Béla a tanácskozás mottójára utalva arról beszélt, hogy Máté evangéliumának központi gondolata: velünk az Isten. „Szentlelkével segít, akkor is, amikor a hittanórára készülünk, de akkor is, ha elkeseredünk, Ő ott van velünk örömeinkben, imáinkban, s amikor megtapasztaljuk a munkánk gyümölcsét. Sohasem vagyunk egyedül, ez a mi nagy ajándékunk” – hangsúlyozta Bárány Béla.

A liturgia során elmélkedések hangzottak el a búzáról, a vízről, a sóról, a kovászról, a kenyérről, az ostyáról, a keresztény élet és küldetés jelképeiről.

A szertartást követően a jelenlévő katekéták, pedagógusok néhány percben arról beszélgettek, hogy mit jelent számukra a preevangelizáció a mindennapi gyakorlatban, milyen elvárásokkal érkeztek a konferenciára, és mit szeretnének kapni ettől a két naptól.

Rövid szünetet követően Erdő Péter bíboros, prímás előadása következett a katekézis céljáról. A bíboros többek közt a katekézis különféle területein megjelenő kihívásokról beszélt. Tisztázta, hogy a katekéta feladata „a lelkek üdvösségén dolgozni”, hirdetni az evangéliumot. Szent VI. Pál szavai szerint „az Egyház az evangélium hirdetése végett létezik”. Az evangélium tartalma pedig nem más, mint hogy Krisztus feltámadt, s minket is örök életre hív. „Az Egyháznak mindig is a világnak e tanítás iránti közönyével, hitetlenségével kellett megküzdenie” – mondta a bíboros, s egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy óvakodni kell a hit ideológiává válásától, azaz „ha azt hisszük, hogy a teljes missziót nekünk magunknak kell elvégeznünk, akkor tévedünk. Mi Isten munkatársai vagyunk”. „A hit ugyanis nem tulajdonunk, hanem kegyelmi ajándék, s emellett személyes döntés, és tartalma is van – szögezte le Erdő Péter. – Katekétaként a tevékenység szintjén személyes kapcsolatban vagyunk Istennel, meghozzuk a döntést, elfogadjuk a hitet, megismerjük a tartalmát, és azt át is karjuk adni másoknak.”

A realitás az – folytatta a bíboros –, hogy napjainkban a katekéták különféle helyzetben végzik a szolgálatukat: állami iskolákban hittanárként, egyházi és azon belül szerzetesi iskolákban, és a plébánián.

Az állami intézmények esetén azzal kell számolni, hogy sok esetben nem ideális az iskolai légkör, nehezen viselhető a környezeti nyomás, és ilyen helyzetben kell elérni, amit lehet. Ugyanakkor nagy különbség van e tekintetben az iskolák között, például az ott tanuló gyermekek családi hátterét illetően. Törekedni kell arra, hogy az adott iskola szintjén adjuk át, amit akarunk.

Veszélyes, ha a katekéta fogyasztói igényeket szolgál ki, szórakoztatja a gyerekeket, hogy megnyerje őket, mert nem fogja győzni, hiszen a „fogyasztó” mindig többre vágyik – mondta Erdő Péter. – Motiválni kellene a tanulókat, és bizonyos minimumra törekedni kell a tananyag elsajátításánál. Vannak iskolák, ahol magas színvonalú, magas követelményeket támasztó hitoktatást folytathatunk, máshol viszont elég lehet, ha legalább keresztet tudnak vetni és a Miatyánkot, az Üdvözlégyet érthetően el tudják mondani a gyerekek. Bérmálásnál az elvárható minimum az Apostoli hitvallás, a tízparancsolat, az Egyház szentségeinek és az Egyház öt parancsának tudása.

„Mindez nagyon kevés, de nem kell félnünk attól, ha bizonyos helyeken csak ennyit, legalább ennyit sikerül átadnunk, akár az óra előtt, végén való imádkozás segítségével. Az év során pedig például ezek az imádságok magyarázata hangozhatna el.”

Felmerül sokszor a kérdés, miként irányíthatnánk el és kapcsolhatnánk be a gyermeket, a szülőt a templomi közösségbe. A bíboros hangsúlyozta, hogy ehhez szükség lenne egy minimális bevezető (körölbelül kéthetes) kurzusra, „hídra” a kapcsolat kialakulása végett. További segítség lehet a kórusba járás, a nyári táborok is.

Más a helyzet az egyházi iskolákban, ahol magas színvonalú, jó hitoktatás folyik, nyugodtabb a légkör. Ott arra kell ügyelni, hogy ne kerüljön túlsúlyba a szubjektivizmus, a túlzott érzelemközpontúság a hittartalom elsajátításának rovására. Nagy kísértés az ilyen iskola részéről a templomba járás „pótlása” (iskolamise), pedig nem fő feladata a misék tartása az egyházi iskoláknak. Ez inkább a helyi plébániaközösség körében kell történjen.

A szerzetesi iskolák esetében is megvan annak a veszélye, hogy a gyermek elszakad a helyi plébániai élettől, és kizárólagosan egy belterjes szerzetesi világot ismer meg.

A katekéták harmadik típusú terepe a plébániai hitoktatás. Ott még erősebb a tanúságtétel szerepe, és a különféle tudástartalmak átadása (felnőtteknek, gimnazistáknak, stb.) is megvalósítható. A plébánián arra kell ügyelni, hogy a katekéta ne csússzon el a túlzott spiritualitás irányába, a szociális, pszichológiai jellegű tréningek felé a konkrét, standard hittani ismeretek rovására. A felnőtt katekézis alkalmával például tanult embereknek is lehet és kell megfelelő módon magyarázni a Hiszekegyet – mondta Erdő Péter. Alapvető, hogy a katekéta minden egyes hittanóra előtt tudja, hogy mit akar elérni aznap, mi a célja, és ha azt nem is sikerült éppen elérnie, legalább tudja, mit nem ért el.

A konferencia hallgatóságának figyelmébe ajánlotta a bíboros a plébániai élet megújításáról szóló, amerikai szerzők által írt Újraépítve című könyvet, amely Timothy Dolan bíboros, New York érseke ajánlásával jelent meg, s most magyar fordításban is olvasható. Ez a könyv, mint Erdő Péter mondta, a püspöki tanács szándéka szerint a jövőben a papi továbbképzés alapja lesz, és bár amerikai könyv, amerikai sajátosságokkal, de a főbb gondolatai mentén sok lehetőség megvalósítható a hazai plébániákon. A kötet tisztázza a plébánia feladatát, alapvető célját: a hit, az evangélium továbbadása, és nem csupán annyi, hogy jól érezzük magunkat együtt.

Amikor az Egyháztól távollevő embert hívunk meg, az ő szemével kell tekintenünk magunkra. Meghívó, elfogadó közeget kell találjon, aki betér a templomba, egységes zenei szolgálatot, amibe be is lehet kapcsolódni, megfelelő prédikációt („tisztázni kell, mit akarunk tanítani, és mit szeretnénk elérni”). Fontos, hogy a fizikai térnek is meg kell újulnia, és lényegesek a liturgián kívüli együttlétek is. Az anyagiakhoz való hozzáállásról is szól a könyv, amely szerint ennek a közösségi élet természetéből kell fakadnia, így válhat nagylelkűvé, igazodva az Egyház céljaihoz.

Erdő Péter bíboros előadása után jubileumi ünneplés következett. Az Udvardy György püspök és Fogassy Judit nővér által elindított konferenciasorozat tíz évét pezsgővel, tortával ünnepelték a jelenlévők, majd kerekasztal-beszélgetés következett a preevangelizációról.

Maczej Györgyi elmondta, a katekézis folyamata a preevangelizációval indul, amely a szív talajának előkészítése az evangelizációra, azaz az örömhír hirdetésére a vallási ismeretekkel nem rendelkezők esetében.

Merjünk beleállni a preevangelizációba, a szeretet dialógusába, hiszen nem tudunk mindenkinek rögtön Jézusról beszélni, sokan nem kaptak semmiféle vallásos nevelést – mondta a konferencia főszervezője. Ennek a folyamata az ismerkedés (jó kapcsolat kialakítása), a bizalom légkörének megteremtése, találkozás és tanúságtétel ebben a légkörben, majd az alapvető emberi értékek feltárása.

A kerekasztal katekéta előadói a hitre nevelés, az erkölcsi életre nevelés, az imádságra nevelés, a közösségi életre nevelés, a szolgálatra, a misszióra nevelés és a liturgikus nevelés emberi alapjairól beszéltek.

Rövid reflexió és szünet után a harminc éve hitoktató Kató Csaba előadása következett. Az „önmagunkkal való szerződésről” beszélt, amely nem más, mint katekétaként a változás mellett való elköteleződés. A hitoktatói hivatás ugyanis elköteleződést kíván, és az évek során ki is ürülhetnek a lelki tartalékok. Kató Csaba életének nehéz időszakáról számolt be, amikor a kiégéssel kellett szembenéznie, majd ebből az állapotból sikerült felállnia.

Lukács evangéliumának 14,28 versére hivatkozva hangsúlyozta, hogy a katekétának tisztáznia kell a célját, hogy hova akar megérkezni, fontos elképzelnie, hogy el is tud jutni oda, s ehhez reális célt kell kitűznie, ami a valósággal való szembesülésből, annak megértéséből fakad.

Szabaddá kell válnia a hiedelmektől (tudat alatt elvárt érzések, tettek), az egójától (nem róla szól a szolgálat), és kell legyen egy víziója, amelyet részcélokon keresztül valósít meg. A katekétának tudnia kell, mire képes, és mire hajlandó a cél érdekében, és főként tudnia kell, hogy miért felelős, illetve miért nem (a hit például ajándék, és nem a hitoktatótól függ annak létrejötte).
Továbbá a katekétának számolnia kell az akadályokkal is, bölcsen fell kell mérnie azokat, és azt is, hogy mit akar velük kezdeni, és ehhez milyen segítséget fog kérni (a katekéta társaktól).

Elengedhetetlen ezen az úton, hogy meg tudjuk ünnepelni a sikereinket – mondta Kató Csaba –, ezt érdemes meg is tervezni. A kudarcokról pedig annyit mondott: „Lehet hibázni, Jézus mindig velünk van, ahogy megígérte, Ő bizonyosan kipótolja, helyrehozza azt, amit mi elmulasztottunk vagy elrontottunk.”

A konferencia első napja közös ünnepélyes vacsorával, ezalatt kötetlen műhelybeszélgetésekkel, és imádsággal zárult.

Másnap konkrét esetmegbeszélésekre került sor a munkacsoportokban, valamint Török Csaba atya tartott előadást a paradigmaváltásról a katekézisben.

Fotó: Lambert Attila

Körössy László/Magyar Kurír