Az első élményekről a miskolci zarándokcsoport egyik tagja, Galambvári Sára írt személyes hangvételű beszámolót, melyből az alábbiakban részleteket olvashatnak.
„Két napja vagyunk az ifjúsági jubileumi világtalálkozón, mégis, ha csak egy szóval kellene leírnom a mostani eseményeket, akkor az a csoda lenne. (...)
Csoda, hogy ennyien, különböző országokból itt vagyunk. Csoda, hogy mi mind itt imádkozunk egymásért, egymással.
Első napunkon meglátogattuk a Santa Maria in Trastevere-bazilikát. Körbejárva, áhítattal figyeltük minden részletét, és az oltár előtt megállva görögkatolikus hívőként eszünkbe jutott az egyik legszebb imádságunk, a Jézus-ima. (...) a Jézus-ikon előtt énekeltünk, újabb csodákat átélve.
A második napon az utazás fáradalmait a tengerparton letéve (...), felfrissülve érkeztünk meg a Szent Péter térre, a nyitó szentmisére, ahol csodálattal tekintettük meg távolról először a Szent Péter-bazilikát.
A fények, a tömeg, az ima; minden közrejátszott, és amikor azt hittem, ennyi volt; megjelent a pápa. Az a pápa ment el tőlem két méterre, nekünk fiataloknak integetve, széles mosollyal, akiről nem tudtuk, hogy egyáltalán találkozunk vele, (...) amikor jelentkeztünk a zarándoklatra. És az első napon lep meg minket?
Tehát a szó, amivel leírom a napjaink történéseit, a csoda. És még hol van a vége… Mennyi meglepetést tartogat még nekünk Róma, a zarándoklat és a Jóisten? Költői kérdés volt, tudjuk, hogy még rengeteget, hiszen
Isten a tenyerén hordoz minket ezen a héten is.”
*
Július 30-án, a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában az összes magyar fiatal zarándok számára tartottak szentmisét. Augusztus 2-án, szombaton közös virrasztáson vesznek részt a Szentatyával.
A római Jubileumi Ifjúsági Találkozót (JIT) augusztus 3-án, vasárnap délelőtt a pápai szentmise zárja le. A szertartást a Duna TV élőben közvetíti 9 órától.
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria