A Hierarchák Tanácsa a magyar görögkatolikus egyház főpásztorainak testülete, amelyben a három egyházmegye vezetői vesznek részt. Tagjai: Kocsis Fülöp metropolita, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érseke; Orosz Atanáz püspök, a Miskolci Egyházmegye főpásztora, valamint Szocska A. Ábel püspök, a Nyíregyházi Egyházmegye vezetője. Az ülésen ezúttal is jelen volt a Szentszék képviseletében Michael Wallace Banach, Magyarország apostoli nunciusa, aki a Vatikán nevében követi és támogatja a magyar görögkatolikus egyház életét.
Michael W. Banach beszéde ITT olvasható.
Az imaórát követően számos, a görögkatolikus egyház életét érintő kérdés megvitatását tűzte napirendre a tanács.
A mostani ülés egyik legfontosabb napirendi pontja a 2026-os ad limina apostolorum látogatás előkészítése volt. Ez a megyéspüspökök szabályos időközönként kötelező látogatása a pápánál. A latin kifejezés jelentése: „az apostolok küszöbénél”, ami Szent Péter és Pál római sírjára utal. A főpásztoroknak be kell számolniuk egyházmegyéjük állapotáról a pápának és az illetékes szentszéki hivataloknak. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia legutóbbi ad limina látogatása (ez a rövidebb elnevezés a közkeletű) 2017-ben volt, akkor Ferenc pápa fogadta főpásztorainkat.
A tanácskozás során külön figyelmet kaptak a metropóliát érintő aktuális kérdések is, így többek között a Filioque-tétellel kapcsolatos párbeszéd feladatai.
A filioque (latinul: ’és a Fiútól’) az Egyház történetében úgy vált híressé mint betoldás a nicea-konstantinápolyi hitvallásba, ahol a Szentlélekről eredetileg az állt, hogy „az Atyától származik”. A nyugati Egyházban a 8. század végétől úgy vallják, hogy „az Atyától és a Fiútól” származik – írja a Magyar katolikus lexikon. A Hiszekegyet az idei esztendőig a magyar görögkatolikus egyház is a római katolikusnak megfelelően imádkozta, a Filioque-betoldással, de idén visszatértek az eredeti szövegváltozatra. Ez utóbbi lépés miatt van szükség a kérdésben párbeszédre.
A főpásztorok továbbá foglalkoztak az anyakönyvi szabályzat aktualizálásának kérdésével, majd megvitatták az országos lelkipásztori nap előkészítésének részleteit is.
Az ülésen szó esett továbbá a máriapócsi nemzeti kegyhely életével kapcsolatos aktuális kérdésekről, fejlesztési tervekről és a zarándoklatok lelkipásztori vonatkozásairól. A főpásztorok áttekintették a metropóliai ministránstalálkozó előkészületeit is, amely a fiatalok hitének elmélyítését, az egyházhoz való kötődésük erősítését és közösségi életük támogatását szolgálja.
Szerző: BSZI/Hajdúdorogi Főegyházmegye, asz
Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye; Magyar katolikus lexikon
Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



