Bibliai ételeket kóstoltak szekszárdi kórházlelkészségi önkéntesek

Szekszárdon a „lila iskola” épületébe érkezve különös látvány fogadott minket. A Tolna megyei Balassa János Kórház ikonikus épülete adott otthont a kórházlelkészség szekszárdi csoportja rendezvényének, a bibliai ételek kóstolójának. Önmagában az asztali étkek látványa is megérte a részvételt, de persze a bemutatásuk tette igazán érdekessé az egészet.

Jézus idejében az ételek elkészítése sokkal több munkát igényelt, mint ma, amikor hozzá vagyunk szokva az élelmiszerboltok bőséges kínálatához. Már az is különleges, ha valaki magának süti a kenyerét, de még nehezebb elképzelni azt a helyzetet, amikor a lisztet magunknak kell előállítani. Ma leveszem a kamrapolcról a kilós lisztet, és sütök. De ez Jézus idejében nem így volt.

Ennek szemléltetésére Edit először egy tál pirított árpamagot tett elénk. Képzeljük el, hogy ebből még ma kenyeret kell sütnünk. Valószínűleg én már itt – mint egyetlen opcióra – az éhen maradásra  szavaznék, de természetesen a nálam élelmesebbek tudják, hogy a magok megőrlésével kell kezdeni. Az illatos kenyér egy hosszadalmas folyamat eredménye volt, amely hajnalban kezdődött a háziasszony számára.

Jézus idejében az alapanyagok tárolása sem volt egyszerű, sem hűtő, sem légmentesen záró dobozok nem álltak rendelkezésre, mindent a lehető legrövidebb időn belül fel kellett dolgozni. Persze voltak akkor is tárolásra alkalmas eszközök, mint például cserépedények, bőrtömlők, fatálak, de például fából készült hordók nem voltak elérhetők. Az óbor nem kuriózum, hanem a még éppen fogyasztható, de már állott ízű bor volt. Edit felhívta a figyelmet arra, hogy napjaink alapvető élelmiszerei közül a bibliai időkben nem volt ismert a paprika, a paradicsom, a hagyma, a kukorica és a rizs sem. Ezek még a gazdag emberek számára sem voltak elérhetők, hiszen például Amerika felfedezésére – ahonnan az előbbiek egy része is származott – még várni kellett, úgy másfél évezredet.

A csomagolás sem volt olyan egyszerű, mint ma, a tárolás rövid időre szólt. Az éhség gyakori volt: „többet voltak éhesek, mint jóllakottak”. Ez viszont az étel jelentőségét emelte ki. Sokkal jobban megbecsülték az ételeket, mint tesszük mi, napjainkban. Mértéktartóbb, megfontoltabb, finomabb érzékük volt az ételekhez. Olyan kor volt, amikor tudták, hogy Isten ül egy asztalhoz az emberrel. 

Megjelenik előttünk a jézusi közösség, amikor tanítványaival egy asztalnál ült az Úr: Isten és ember asztalközössége, a megbecsülés, a gondoskodás és a törődés helyszíne, ahol Isten van a középpontban.

Még Júdás árulásának központi helyszíne is az asztal. Az olajfák hegye is, amely a Getszemáni-kert nevet vette fel arra utalva, hogy Jézus megtöretik az emberért – mint a friss olajbogyó a prés alatt, ontva magából az életet tápláló olajat –, az elnevezés ugyanis az arám gat semané, azaz olajprés szóból ered, a terület a rajta álló olajprésről kaphatta a nevét. Az istenemberi áldozat a rólunk való gondoskodás lényege. Ahogyan a családfő megtöri a kenyeret az asztalnál, és egész élete a családról való gondoskodást jelenti, úgy az Isten Fia által gondoskodik az emberről. Ebben benne van a terítés jelenete is: Jézus asztalt terít az utolsó vacsorán az embernek. Ez lényegében az első Eucharisztia.

De térjünk vissza a bevezetőben feltett kérdésre: honnan szerezték be az emberek Jézus idejében az étkezéshez szükséges alapanyagot? Piacról, cserekereskedelemből, de sok mindent maguk termesztettek és tenyésztettek. Gondoljunk csak a betlehemi barlangra, amely istálló volt, vagy a sok aratási képre, amely az evangéliumokban megjelenik. Az asztal, amelyet most körülálltunk, ilyen nyersanyagokkal volt tele. Elsőként a már említett árpát, más néven a szegények búzáját kóstoltuk meg. Majd jött a lepénykenyér, a füge, a datolya, az olívabogyó és a szőlő. A mézes és mazsolás köleskása sem maradhatott ki. Az ételek édesítéséhez nem cukorrépát használtak, hanem mézet és különféle szirupokat. Fűszeres sárgarépa, sós sajt kaporral és tejföllel. Hüvelyesek, fűszerek, hagymafélék és sok gyümölcs. Megkóstoltuk a híres vöröslencsét is, amelyért Ézsau elcserélte az elsőszülöttséget. Hús nem volt az asztalon, se halak, de a bőséges tálalás így is eltelített minket. Amit biztosan nem találunk egy ilyen kóstolón, az a disznóhús, hiszen tisztátalan ételnek számít még ma is a zsidók körében.

Nekem legjobban az árpakenyér tetszett, mert szimbolikus jelentősége van. Valószínűleg annál a fiúnál is árpakenyér lehetett, aki felajánlotta azt Jézusnak a csodálatos kenyérszaporításkor. A szegények búzájából készült árpakenyér inkább csak éhségcsillapításra volt jó, mint hogy kulináris élvezetet nyújtson. Az úti tarisznya elmaradhatatlan kelléke volt, kicsi és jelentéktelen, mégis akkor, ott a dombon ötezer férfi és hozzátartozója lakott vele jól. Ahogyan ma is jóllakhatunk milliónyian, most már az Eucharisztiával. Az árpakenyér az Eucharisztia előképe: épp oly kicsi és egyszerű, mint az a kisded, az Élő Kenyér, aki felnőve megváltotta a világot.

A teljes beszámoló ITT olvasható. 

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Szöveg és fotó: Priskin Zsolt diakónus

Magyar Kurír