Bódi Mária Magdolna nyomában szerveztek zarándoklatot

Hazai – 2025. augusztus 7., csütörtök | 9:02

Szakács Péter révfülöpi plébános vezetésével augusztus 2-án Bódi Mária Magdolna-imautat szervezett a Veszprémi Főegyházmegye, amelyen a helyi hívek mellett Bükről is érkezett egy nagyszámú zarándokcsoport.

A Badacsonytomajról induló út során festői környezetben gyalogolva ismerkedhettek meg a gyerekek a fiatalon vértanúvá lett lány példaadó életével, akit szeptember 6-án avatnak boldoggá Veszprémben.

A gyalogos zarándoklaton az elmélyülésre és az imádságra is lehetőség adódott. Közben a fiatalok Bódi Mária Magdolna-utazókavicsokat festettek, amelyeken saját gondolataikat is megörökítették. Igazi közösségépítő program volt.

A büki csapat részéről Sulicsné Sági Henrietta számolt be az eseményről. Mint kiderült, Bódi Mária Magdolnával a győri megyéspüspöknek, Veres Andrásnak köszönhetően ismerkedtek meg a részt vevő fiatalok. A főpásztortól megkapták azt a kis lelkifüzetet, amelyet az áprilisi boldoggá avatásra készített a Veszprémi Érsekség, segítve ezzel a lelki felkészülést. A boldoggá avatásra sajnos végül áprilisban nem került sor Ferenc pápa halála miatt. A gyerekek és a hitoktatóik azonban XIV. Leó pápa megválasztását követően bizakodva várták a boldoggá avatás új időpontját, és addig is fontosnak tartották, hogy a fiatalok minél többet halljanak Bódi Mária Magdolna életéről. Vincze Erzsébet hitoktató ezért szervezte meg a gyalogos zarándoklaton való részvételt.

A büki csapat a badacsonytomaji plébánián szállt meg, ahol a büki plébános, Szalai Gábor atya is meglátogatta a társaságot és együtt imádkozott velük.

A zarándokutat Szakács Péter atya vezette. Hat kilométeren át tartott a badacsonylábdihegyi Herczeg Ferenc strandról indulva a badacsonytördemici Szent Mihály-plébániatemplomig. Ezalatt kilenc állomást érintettek, ahol Szakács Péter atya a fiatalokat részletesen megismertette Magdi életével, életkörülményeivel, és lelki fejlődését, mély hitét is bemutatta.

A lelkes résztvevők Bő, Bük, Gór, Iklanberény, Mesterháza és Szombathely településekről érkeztek.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria