Harminc éve segíti a rászorulókat gyógyászati eszközökkel a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa

Amikor a kerekesszéket még megkülönböztetés nélkül lehetett tolókocsinak mondani, az eszközökre hosszú hónapokat kellett várni, a meghibásodott darabokat pedig nem volt hol javítani… Amikor a templomtetőről lezuhant osztrák ácsmester azzal szembesült, hogy Magyarországon alig elérhetőek rehabilitációt segítő eszközök, ezért maga kezdett ilyeneket küldeni… Amikor németországi gyűjtésből nagy számban érkeztek a hazai kórházakban addig ismeretlen, az ápolást segítő és a beteg igényeihez igazítható ágyak…, akkor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alagsori kis egyszemélyes műhelyében a segítségnyújtás új gyakorlata alakult ki.

1992. szeptember 1-jén az addig önkéntes segítőként bejáró Lutas Csaba főállású máltai dolgozó lett, ezzel sajátos módon intézményesült számos tevékenység, amely 30 év eltelte után ma is elsősorban az ő személyéhez köthető. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat honlapján a Nyolcágú kereszt című rádióműsorban vele készült interjúból idézünk részleteket.

„Annak idején, amikor Csilla (von Boeselager) asszony beküldte a rengeteg kamiont, érkeztek gyógyászati segédeszközök is, és az első intézmények között volt a gyógyászati segédeszköz kölcsönző is. Aztán kiderült, hogy kórházi ágyakra is nagy szükség van. Megbíztak engem a kórházi ágyak összeszerelésével, kiszállításával, mert abban az időben még ki is vittük a kórházi ágyakat. Utána olvadt össze a gyógyászati segédeszköz kölcsönzés, a tolókocsi-javító műhely, és a kórháziágy-program.

Johann Freilinger egy idős osztrák úr volt, aki Eferdingben lakott. Tetőfedő mester volt, ácsmester, aki leesett egy templom tetejéről, és ő járt ide Magyarországra, rehabilitációra. Látta, hogy nagy a hiány ezekből a gyógyászati segédeszközökből, és elkezdte nekünk küldeni ezeket. Eleinte ő hozta be a saját autóján. Direkt vett magának egy nagyobb mikrobuszt, hogy tudja szállítani az adományokat, aztán egy idő után mi mentünk ki hozzá. Saját pénzen bérelt magának raktárt Eferdingben, ott összegyűjtötte az eszközöket, hébe-hóba ránk szólt telefonon; kimentünk, felpakoltuk, és hazahoztuk. Hála Istennek az évek folyamán nagyon sok gyógyászati segédeszközt adtunk ki, és ezek lassan kezdenek visszacsordogálni a lakosságtól.

Ezer-ezerháromszáz gyógyászati segédeszközt szoktunk kiadni, száz-száznegyven ágyat, annak függvényében, hogy mennyit hoznak vissza, illetve, hogy mennyit kapunk külföldről. Beszállítjuk az árut, majd apránként felújítjuk, alkatrészeket cserélünk, áttakarítjuk, átfertőtlenítjük, előkészítjük a kiadásra. Ha valakinek ilyen eszközre van szüksége, akkor segítünk a kiválasztásában. A tolókocsi mérete például centiméterenként változik.

Nagyon sok ember úgy jön be, hogy akkor találkozik először ezzel a helyzettel, hogy valaki megbetegedett a családban. Nem ismerik az eszközöket, a tanácsunkat kérik, mit ajánlunk, hogyan használják. Volt, amikor egy 90 éves nénikének a 60 éves lánya kérésére vittünk kórházi ágyat. Épp csak ki nem rúgott bennünket az idős hölgy, nagyon tiltakozott. Két nap múltán telefonált, hogy nagyon szépen köszöni, és milyen jó, hogy megteremtettük neki a lehetőséget, hogy könnyebben lehessen őt ápolni. Neki is sokkal jobb, az ápolónak is sokkal jobb.

2012-ben volt Magyarországon nemzetközi mozgássérült máltai tábor, akkor állítottunk először gyógyászati segédeszköz javító sátrat. Azóta minden mozgássérült táborban ott vagyunk. Egy-két nappal korábban lemegyünk, akadálymentesítjük a környezetet, felállítjuk a sátrakat, mindent előkészítünk. Ha igénylik, szobánként lebontunk egy-egy emeletes ágyat, és beviszünk a helyére egy elektromos kórházi ágyat arra az egy hétre. Leviszünk 30-40 darab tolókocsit, szobavécét, rollátort, és ameddig szervizeljük valakiét, addig átültetjük őt a miénkbe. Vagy ha le kell vinni a Balatonba, akkor a mi tolókocsinkat használják, hogy ne az övék merüljön vízbe. Már fél évvel előre elkezdjük gyűjtögetni az eszközöket, a betegemelőtől a tolókocsiig, ezeket félretesszük a táborra.

A műhely falán van két tábla, valahonnan megmaradt, és fel kellett tenni ahhoz, hogy ne a csupasz fal látszódjon. Utána jutott eszünkbe, hogy mi lenne, ha azok, akik meg voltak elégedve a munkánkkal, odaírhatnának egy üzenetet. Ez egy Rio de Janeiróból érkezett képeslap, egy súlyemelő paralimpikon küldte, aki évente egyszer-kétszer visz tőlünk egy-egy tolókocsit, illetve cserélünk neki tolókocsit. Tényleg nagyon örültünk, hogy még az olimpián is gondol ránk. Ezzel a teniszlabdával Taróczy Balázs Wimbledonban nyerte meg a bajnokságot, emlékbe elhozta nekünk, és dedikálta, amire ugyanúgy büszkék vagyunk. A Pa-dö-dő lányai be szoktak jönni.”

Lutas Csaba szerel, takarít, szállít, segít a kerekesszék kiválasztásában, amihez nem csupán a használó méreteit veszi fel, hanem megismeri az életmódját, mindennapjait, és ahhoz megfelelő eszközt ajánl. A családtagokat türelemmel és alázattal fogadja, van, amikor maga ül be az emelő hevederébe, hogy megnyugtassa a hozzátartozót, nem kényelmetlen a szerkezet, de a kerekesszékek manőverezési képességeit is szívesen demonstrálja a kétkedőknek.

A műhelyvezető azt vallja, az eszközök javításával ahhoz járul hozzá, hogy a legnehezebb helyzetben az emberek megőrizhessék méltóságukat. Rendszeresen visz adományokat a határon túli magyar közösségeknek Kárpátaljára és Erdélybe.

Kezdetektől a vészhelyzetkezelési munkacsoport önkéntese, dolgozott árvizeknél, a vörösiszapömlésnél, a 2015-ös menekültválságban, szállította a védekezéshez szükséges eszközöket a máltai intézményekbe a koronavírus-járvány idején, 2022 tavaszán pedig a szeretetszolgálat adományt szállító járművét vitte Ukrajnába.

A javítóműhely és a gyógyászati segédeszköz kölcsönző munkájáról készített beszámolójában Lutas Csaba egy alkalommal azt írta: a Máltai kereszt szimbolizálja a hitet, a reményt és a nem várt segítséget.

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: Kovács Bence

Magyar Kurír