Imádság kilenc hónapon át egy magzatért – Lelki adoptálók találkoztak Kaposváron

Hazai – 2023. január 3., kedd | 16:01

Lelki adoptálók egyházmegyei találkozóját tartották a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban december 28-án. A szentmise keretében tettek fogadalmat mindazok, akik vállalták, hogy kilenc hónapon át naponta imádkoznak egy veszélyben levő magzatért.

Voltak, akik már nem az első gyermekért kezdték el ezt a nemes imaszolgálatot, valamint olyanok is, akik most találkoztak először a lelki adoptálással.

A találkozón Varga Péter esperes, plébános köszöntötte a jelenlévőket, majd Udvardy Márton és Udvardyné Tóth Lilla, a Kaposvári Egyházmegye életvédő referensei beszéltek röviden a lelki adoptálás hátteréről és módjáról. Az est folyamán több tanúságtétel is elhangzott, mely mind azt erősítette meg, mekkora ereje van az imának. A résztvevők hallhattak arról is, hogyan alakult új közösség a lelki adoptálás kapcsán, valamint hogy miként készítette az Úr kilenc hónapon át egy család lelkét az örökbefogadott gyermek érkezésére.

Ezután Udvardy Márton buzdító szavakat intézett a jelenlévőkhöz, kiemelve az idősek szerepét és jelentőségét a kisebb és nagyobb közösség életében. Ahogyan a 92. zsoltár is fogalmaz: „Öregségükben is gyümölcsöt teremnek”.

A megjelentek együtt mondták el a lelki adoptálás napi imáját és a tized rózsafüzért. Megható pillanata volt a találkozónak, amikor Varga Péter esperes és Matykó Árpád állandó diakónus külön áldásban részesítette az életvédő referenseket és munkájukat.

A jelenlévők a Kaposvári Egyházmegye számos pontjáról érkeztek, többségében Gölle, Fonó, Kisgyalán, Kaposvár, Kaposfüred, Csurgó, Somogydöröcske és Pincehely településekről. A szentmise előtt minden résztvevő egy kis ajándékot kapott a szervezőktől.

Aprószentek emléknapjához kapcsolódva szentbeszédében Varga Péter kiemelte, hogy ezen a napon szeretnék felhangosítani azoknak a gyermekeknek a hangját, akiket nem engedtek megszületni. Az Egyház szentként tiszteli őket, mert bár szavukkal nem vallhatták meg Krisztust, mégis helyette haltak meg. Másnak a gyűlölete, zsarnoksága, kénye-kedve miatt. Az esperes ugyanakkor hangsúlyozta, hogy amikor kimondjuk, hogy az abortusz halálos bűn, tesszük ezt annak tudatában, hogy van bűnbánat és megbocsátás. Jézus Krisztus elhozta számunkra a kiengesztelődés lehetőségét.

A szentmise keretében többen tettek ünnepélyes fogadalmat, hogy kilenc hónapon át imádkoznak egy veszélyben levő magzatért.

Az esemény szerény agapéval zárult, amelyen a különböző településekről érkezőknek lehetőségük volt megismerkedni, kötetlenül beszélgetni is.

Forrás és fotó: Joppé Evangelizációs Központ/Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria