Internetes keresztény közösségi tér nyílt fiataloknak – Offline találkozókat is terveznek

Hazai – 2023. március 23., csütörtök | 18:16

Uspace (ejtsd: juszpész) elnevezéssel fiatalokat megszólító online felületeket mutatott be a Katolikus Szeretetszolgálat március 23-án Budapesten sajtótájékoztató keretében. A keresztény értékrendű virtuális platformokon a tizen- és huszonéveseket foglalkoztató kérdésekre elismert szakemberek és középiskolás, illetve egyetemista korú fiatalok közösen igyekeznek válaszokat találni.

Uspace – ezt a nevet kapta a Katolikus Szeretetszolgálat új online közösségi tere, amelyet sajtónyilvános kerekasztal-beszélgetésen mutattak be a szervezet székházában.

A katolikus, keresztény értékrendű platform kifejezetten tizen- és huszonéveseknek szól, akik a különböző Uspace-csatornákon választ kaphatnak az őket érdeklő kérdésekre, információkat gyűjthetnek olyan fontos döntésekhez, mint a továbbtanulás és a pályaválasztás. A podcastokban megjelennek a szerelem, a szexualitás, a családi életre felkészülés, a termékenység témái, ugyanakkor a fiatalok könnyedebb tartalmakat is találhatnak.

„A Uspace minta arra, hogyan lehet egymásra figyelnünk, olyan közösségi tér, ahol a fiatalok otthon érezhetik magukat, találkozhatnak hasonlóan gondolkodó kortársaikkal, és keresztény értékeken alapuló válaszokat kaphatnak az őket érdeklő kérdésekre. Ez a platform a közös megoldáskeresésről szól, hiszen szükségünk van egymásra. A Uspace remek társaság” – mondta a sajtótájékoztatón Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója.

A uspace.hu oldalon megjelenő cikkek középpontjában olyan értékek állnak, mint a teremtett világ tisztelete, az emberi élet méltósága, az Istennel való kapcsolat és a hit, a családi élet fontossága, a férfi-női kapcsolat pozitív megjelenítése, a természetvédelem és a természetközeliség.

Előkerül a diák-tanár kapcsolat, az egymás iránti tisztelet témája, szó esik a testképről, az öltözködésről, vagy éppen a böjtről, a vegán életformáról. A műsorkészítők közismert embereket is meghívnak a podcastokba, nyílt, őszinte eszmecserére törekednek.

A hiánypótló online ifjúsági fórum mellett a szerkesztők offline találkozókat is terveznek.

A sajtóeseményen slideshow-vetítés keretében mutatták be a szerkesztőséget és kerekasztal-beszélgetésen kerültek szóba a tinédzserkorral kapcsolatos kérdések.

Nagy-Varga Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára a Prédikátor könyvéből idézve (Préd 11,9) rámutatott: szükség van a Biblia iránymutatásaira, ahogy arra is, hogy ezeket lefordítsuk a mai fiatalok nyelvére, erre szolgál a Uspace, amely a felnőtté válás kérdéseire keresi a válaszokat a keresztény értékek alapján. A kormány támogatja az értékalapon működő közösségeket – mondta a helyettes államtitkár.

Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családreferense püspöktársai nevében is megköszönte a fiataloknak, hogy elindulhatott a Uspace ifjúsági platform, majd kifejtette: „Általatok is megszólít minket az Úr, életkedvet, eredetiséget ad; szükségünk van a lelkesedésetekre!”

Az Egyház az öröm helye, az evangélium szó jelentése is ez: örömhír – világított rá. A püspök többek között Ferenc pápát idézte, aki a Christus vivit (Krisztus él) kezdetű apostoli buzdításában a generációk közötti párbeszédre is nagy hangsúlyt helyezett.

Birher Nándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja is üdvözölte az online közösségi tér létrehozását, s hozzátette: nem könnyű ma keresztény tartalmakat közvetíteni, nemzetközi szolgáltatók akár le is tilthatják ezeket.

A keresztény értékek megfelelő közvetítése mégis fontos, hiszen a fiatalok számára szorongató teher a nyugati civilizáció elvallástalanodása, a járvány és a háború valósága, valamint a teremtés, a környezet pusztulásának nyomasztó tapasztalata. Mindez együtt erős kihívás, amire erős válaszokat kell adni – mondta Birher Nándor. – Jó eszköz lehet erre a világháló (a dékán a saját fiát említette példaként, aki matematikusnak készülve a neten indiai matekórákat nézve tanul), s „a mesterséges intelligencia is jó irányba állítható a problémák megoldása érdekében”.

A Katolikus Szeretetszolgálat budapesti székházában a továbbiakban az új online felületeket szerkesztő fiatalok (Verbényi Gréti és Lábán Barnabás, a Uspace-podcast nagykövetei), Szlávik Bence, a szervezet projektmenedzsere és Djuroskáné Csabai Krisztina pszichológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Fejlődés- és Klinikai Gyermeklélektan Tanszékének tanársegédje beszélgettek a tinédzserek életkori sajátosságairól, problémáiról.

A beszélgetést Keresztes Ilona, újságíró, a Uspace-podcast szerkesztője vezette. Elhangzott, hogy az online platformon chatfelületet is nyílik, és a szerkesztők a beszélgetésekbe belefűzik az ott megjelenő témákat, másrészt várják a médiaszereplésre vállalkozó fiatalokat is a Uspace csapatába.

*

A platform Facebook-oldala elsősorban a szülők és a tanárok számára készül, míg az Instagram-oldal a fiatalok terepe. Ugyancsak a gimnazista és egyetemista korú fiatalok szerkesztik a Spotify-on és videós formában is elérhető podcastokat.

A Uspace a YouTube felületén is megjelenik, ahol a videók a tizenévesek legégetőbb problémáira igyekeznek megoldást adni.

Az iskolaválasztás előtt állók rendszerint túl kevés információval rendelkeznek a különböző szakmákról, ezért a Uspace-TV rövid, informatív videókban mutat be egy-egy különlegesebb szakmát, kiderül például, milyen feladatai vannak egy biomérnöknek, egy karosszérialakatosnak vagy éppen egy operatőrnek.

Szerző: Körössy László

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria