Keresztutat jártak a Gellért-hegyen

Hazai – 2022. március 30., szerda | 9:42

A Gellért-hegyre vezető kálvária múltja már több mint háromszáz éves – tudhatjuk meg Pető Mária régész kutatásai alapján –, 1951 óta azonban sajnos semmilyen nyoma nem látható már. Ebben az esztendőben, a május elsejét megelőző éjszakán rombolták le ugyanis véglegesen az addig egyedüliként még megmaradt utolsó stációfülkét, mely a Szirtes út és a Számadó utca sarkán volt található.

A Gellért-hegyi keresztútjárás régi hagyományát kívánja feleleveníteni a környéken harminc éve működő Szentimrevárosi Egyesület, amelynek tagjai 2016 és 2019 után idén harmadszor szervezték meg az eseményt.

Az egyesület négy évvel ezelőtt kezdeményezte a kálvária kiépítését, amely – reményeik szerint – hamarosan megvalósulhat. Addig is, amíg ebből valóság lesz, a keresztutat alkalmilag felállított stációk mentén, évente egyszer tervezik végigjárni.

Idén március 26-án, szombaton délután gyülekeztek a hívek a Sziklatemplom bejáratánál. Szkaliczki Örs ciszterci szerzetes, a budai Szent Imre-templom plébánosa indította útjára a körülbelül kétszáz fős menetet.

Az egyes stációknál önkéntes diákok álltak őrt. Az állványokra kihelyezett képeken Prokop Péter pap költő, festő alkotásai voltak láthatók.

Az elmélkedéseket ciszterci, lazarista és pálos szerzetesek, testvérek olvasták fel. A keresztút a Gellért-hegy tetején ért véget.

A Citadella átépítési munkálatai miatt a Golgota állomása ezúttal a Lődomb tetejétől kissé távolabb került.

Szöveg: Török Tamás

Fotó: Réber Anikó

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria