Krisztus papságának vagyunk a hordozói – Olajszentelési szentmise a győri székesegyházban

Hagyományosan nagycsütörtök délelőttjén tartják az úgynevezett krizmaszentelési misét. Az Egyház azonban lehetőséget kínál arra, hogy alapos lelkipásztori okból kifolyólag más napon is megtartható a szertartás.

A Győri Egyházmegye papságának nagy többsége kérte, hogy a lelkipásztori szempontból mozgalmas nagycsütörtök helyett inkább más napon tartsák meg az olajszentelési szentmisét.

Az olajszentelés mellett a papi ígéretek megújítása, így a papság ünnepe is ez a nap – fogalmazott a szentmise bevezetőjében Veres András megyéspüspök, aki arra kérte a jelenlévő híveket, hogy imádkozzanak azokért, akik a megáldandó olajok által részesülnek valamelyik szentségben, de imádkozzanak a papokért és új papi hivatásokért is.

Krisztus papságának vagyunk a hordozói – kezdte szentbeszédét a főpásztor, aki a Katolikus Egyház Katekizmusát idézte: „A szolgálati papság lényegében különbözik a hívők általános papságától, amiatt, hogy szent hatalmat ad a hívők szolgálatára” (KEK 1592.). A különbözőség a feladatban van, tehát mások üdvösségét kell szolgálnunk, a papi hivatást mások szolgálatára kaptuk.

Minden körülmények között Isten népének gyarapodását kell előbbre vinnünk – mutatott rá Veres András püspök. – Mi, felszentelt papok Krisztus személyében végezzük a szolgálatot. Vianney Szent János úgy fogalmaz:

„Ha valaki itt, a földön helyesen értené, hogy mi a pap, meghalna, de nem a rémülettől, hanem a szeretettől.”

A papszentelésben lényegesen több van, mint egy kiválasztás, egy megbízás, egy beiktatás. A felszentelt személy megkapja a Szentlélek ajándékát a szent hatalmak gyakorlására, amely Krisztustól származik.

Maga Krisztus szenteli fel a papot az Egyház javára.

Ha Krisztus papságának vagyunk a hordozói, akkor a pap feladata nem lehet más, mint megbízójának küldetését végezni – mondta a püspök.

Az örökre Isten titka marad, hogy miért minket hívott meg a papságra. Ajándék, amellyel megszenteli Isten népét, és általa megszentelődik a pap is.

Elfogadtuk az Úr meghívását, és az Úr elfogadja a szolgálatunkat. Szent Pál azt írja: „A megbízottól pedig nem kívánnak többet, mint hogy hűséges legyen” (1Kor 4,2).

A ránk bízott feladatot kell végeznünk, nem mást. Amikor elköteleződünk egy dologra, sok minden másra nemet mondunk, mert a meghíváshoz méltó módon kell válaszolni. Ha valójában szeretetből fakad a szolgálat, már nem fájdalom a lemondás, mert szeretetből fakadó önajándékozássá válik.

Krisztus papságának hordozóiként azt kell végezni, amit ránk bíztak. Ebből egyértelműen következik, hogy lelkületben is Krisztushoz kell formálódni.

Krisztus jelenléte a szolgában nem jelenti azt, hogy védett lenn bűntől és emberi gyengeségtől (vö. KEK 1550.). A Szentlélek a felszentelt pap nem minden cselekedetében mutatkozik meg ugyanazzal az erővel. A szentség kiszolgáltatása nem függ a pap életszentségétől, de árthat az Egyház apostoli tevékenységének, ha a pap nem él a Krisztus által elvárt életszentség szerint. Ezért nem nélkülözhető a törekvés arra, hogy szentül, Isten akarata szerint éljünk. Krisztus személyéhez, lelkületéhez kell igazítanunk saját lelkületünket, mert a pap szolgálata Krisztustól és az Egyháztól származik – hangsúlyozta Veres András.

Napjainkban, a járvány lecsengése után különös apostoli buzgóságra van szükség, mert az egyházi közösségeink nagyon megfogyatkoztak számban is, tevékenységben is. Fontos, hogy még odaadóbb elszántsággal, a tőlünk telhető módon tegyünk meg mindent azért, hogy Krisztus evangéliumát minden emberhez elvigyük.

A nagykeddi zsolozsma szövegére utalva Nazianzi Szent Gergelyt idézte a püspök:

Előbb saját magát kell megszentelnie az embernek, hogy utána másokat is Istenhez tudjon vinni.

„Azt kívánom, hogy a mai nap, amikor megújítjuk szentelési fogadalmainkat, mindnyájan új buzgóságot, lelkesedést kapjunk szívünkbe, hogy mindenki ott, ahová a Gondviselés állította, akarjon és tudjon mindent megtenni a rábízottak üdvösségének szolgálatáért, hogy abban mindnyájan a napi munkánk által meg is szentelődhessünk.”

A szentbeszéd végén az egyházmegye püspökeként és annak felelőseként, hogy a papság hogyan végzi a munkáját, a főpásztor Szent Pál apostol szavaival buzdította papjait: Élesszétek fel magatokban Isten kegyelmét, amit a kézrátétel által kaptatok (vö. 2Tim 1,6).

A prédikációt követően a papság megújította a szenteléskor tett ígéretét, majd püspök megáldotta a keresztelendők és a betegek olaját, illetve megszentelte a krizmát.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ács Tamás

Magyar Kurír