Mária biztonságos kikötő – Fogolykiváltó Boldogasszony-búcsút ünnepeltek Búcsúszentlászlón

Hazai – 2025. szeptember 22., hétfő | 14:10

Szeptember 21-én, vasárnap tartották a Fogolykiváltó Boldogasszony-búcsút Búcsúszentlászlón. A térségből és az ország számos részéről érkeztek hívők és zarándokok, hogy együtt vegyenek részt az ősi zalai kegyhely hagyományos búcsúján. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Michael W. Banach érsek, magyarországi apostoli nuncius volt.

Az ünnepi szentmise elején Udvardy György veszprémi érsek köszöntötte az apostoli nunciust és a jelen lévő híveket. Felidézte, hogy Michael Wallace Banach érsek 2024 októberében hivatalos látogatást tett a Veszprémi Főegyházmegyében, és megnyitotta Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására való közvetlen felkészülés időszakát; majd jelen volt a boldoggáavatási szertartáson is.

A veszprémi főpásztor köszöntőjében hangsúlyozta a zalai kegyhely jelentőségét is: „Jó tudni azt, hogy Búcsúszentlászló ennek a zalai régiónak meghatározó kegyhelye évszázadok óta, és jó tudni, hogy ez a hagyomány ma is erősen él. Hálásak vagyunk az Úristennek ezért.” 

Udvardy György érsek elmondta, hogy a főegyházmegyében négy nagyobb búcsújáróhely van, s azt szeretné, hogy „régi fényükben ragyogjanak, és töltsék be azt a szerepet, ami mindig is szerepük volt:

legyenek az imádságnak, a gyónásnak, a megtisztulásnak és az Istenhez fordulásnak a helyei”.

A kegyhely plébánosa, Tódor Szabolcs köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a remény szentévében különös jelentőséggel bír, hogy az apostoli nuncius elfogadta a meghívást, és Búcsúszentlászlón mutatja be a legszentebb áldozatot.

A plébános háláját fejezte ki mindazoknak, akik az ország számos részéről elzarándokoltak a kegyhelyre.

Michael W. Banach érsek a Fogolykiváltó Boldogasszony-búcsún mondott szentbeszédében Máriát az Irgalmasság és a Remény Anyjaként állította a hívek elé.

Az Irgalom Anyja-tisztelet a 13. században született, s

Mária ma is azok mellett áll, akik „életük nehézségei, bűneik vagy szenvedéseik miatt foglyoknak érzik magukat”. 

Ő az a „biztonságos kikötő, ahol lehorgonyozhatunk, menedéket találva a viharos hullámok és szelek elől”

– hangsúlyozta az apostoli nuncius.

Mária rendíthetetlen hittel kapaszkodott Isten ígéreteibe a kereszt lábánál is: „Mária reményének horgonya nem tört el.” Élete példát ad arra, hogy a remény nem a könnyű napokra való, hanem „éppen akkor válik erőnkké, amikor félelem, csüggedés vagy kilátástalan helyzetek szorítanak bennünket”.

Üzenete ma is aktuális: „Ne féljetek! Amire szükség van, az a bizalom, az a rendíthetetlen remény.”

Szentbeszéde végén Michael W. Banach érsek Szent Ágoston szavaival imádkozott a hívekért, kérve, hogy „Mária, az Irgalmasság és a Remény Anyja legyen közbenjárónk Fiánál, őrizze életünket és erősítse hitünket”.

Michael W. Banach apostoli nuncius teljes homíliája ITT olvasható.

Az ünnepi szentmise végén Tódor Szabolcs plébános köszönetet mondott mindazoknak, akik szolgálatukkal és önkéntes munkájukkal hozzájárultak a búcsú méltó megünnepléséhez.

A búcsúi szentmisén zenei szolgálattal közreműködött a kegytemplom kórusa, a Zala Brass fúvósegyüttes és a Vox Carmeli leánykar.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria