Megáldották a máriapócsi közösségi házat

Hazai – 2022. december 11., vasárnap | 18:58

A Magyar Falu Program segítségével új épülettel bővült a máriapócsi görögkatolikus központ: a Családvár mellet álló egykori vegyesboltot teljesen felújították, a december 8-án megáldott épület a közösség építését hivatott szolgálni.

„Legyen ez a kicsi helyiség a békés családok helye, akik egymásra testvérként tekintenek – mondta Kocsis Fülöp hajdúsorogi érsek-metropolita a közösségi ház megáldásán. – Azért is kértük Isten áldását e kis hajlékra, hogy az ő jelenlétével épüljön a közösség, és legyen a mennyország csírája.”

Az épületmegáldás szertartását a három görögkatolikus főpásztor, Kocsis Fülöp mellett Orosz Atanáz miskolci és Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök, közösen végezte. Orosz Atanáz szenteltvízzel hintette meg, SzocskaÁbel pedig szentelt olajjal kente meg a falakat, jelezvén, hogy az épület ezentúl a Szentháromság oltalma alatt áll.

A szertartást követően Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos háláját fejezte ki, hogy az elmúlt években komoly eredményeket értek el a vidéki kistelepülések fejlesztésében. A program célja, hogy a csökkenő népességszámú kistelepülésen élőket a fejlesztésekkel arra buzdítsák, hogy maradjanak falujukban, megakadályozzák ezzel a falvak elnéptelenedését.

„A falu az a hely, ahol Isten jár a kert alatt” – idézte Wass Albertet a politikus. „Magyarország Kormánya mindig is támogatni fogja azokat a kezdeményezéseket és területeket, amelyek a hagyományos keresztény értékrendet képviselik.”

„Ha létezik falupasztoráció Magyarországon, akkor abban a görögkatolikus egyház élen jár, amiért nagyon hálásak vagyunk nekik, ezért ebben a tevékenységben mindig támogatni fogjuk őket” – zárta köszöntőjét a kormánybiztos.

Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője elmondta: 555 millió forint pályázati támogatást kaptak a közösségi létet szolgáló egyházi kezdeményezések a Nyírségben. „Máriapócshoz közelebb hoztuk a világot, hiszen az infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően egyre könnyebb és gyorsabb eljutni a városba.”

Zárásként Kocsis Fülöp metropolita elmondta, hogy a bizánci egyházban december 8-án estétől Szent Anna csodálatos foganását ünneplik, ezért a közösségi épület védőszentjének Szent Annát „kérték” föl.

Szerző: Király András/Görögkatolikus Metropólia

Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria