Merjetek álmodni, Krisztussal a békéért tenni! – Német László bíboros, belgrádi érsek Nagymaroson

Hazai – 2025. október 5., vasárnap | 13:00

Az október 4-én megtartott Nagymarosi Ifjúsági Találkozón a szentmise főcelebránsa és szónoka Német László SVD bíboros, belgrádi érsek a reményről és a fiatalok küldetéséről beszélt.

Idén október 4-én, szombaton rendezték meg az őszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, „Add tovább a reményt’” mottóval. A délelőtti előadást (az erről szóló tudósításunk ITTolvasható) az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye három fiatal papja tartotta: Riesz Domonkos és testvére, Benedek, valamint Faragó András.

A délutáni szentmise főcelebránsa Német László bíboros, belgrádi érsek volt. A nap folyamán a zenei szolgálatot Csiszér László és zenekara végezte.

A szentmisén Marton Zsolt váci megyéspüspök; Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának elnöke; Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök és számos paptestvér koncelebrált.

A szertartás elején Dobszay Benedek OFM, a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó szervező stábjának tagja köszöntötte Német László bíborost, érseket, valamint a nyolcvan esztendős Vargha Miklós Péter atyát; és Fazekas Katalint, aki sekrestyésként immár harminchárom éve készíti elő a nagymarosi találkozó liturgikus eseményeit. Tapssal köszöntötték a harminc évvel ezelőtt alapított piros pólósok animátori-segítői csapatát is, valamint a nagymarosi szervező stáb születésnapos tagját, Hadi Ritát.

Német László bíboros a szentmise elején köszöntötte a jelenlévőket, és kérte Istent, „hogy támogasson minket Szentlelkével, elmélyítve a hitünket, reményünket, szeretetünket”.

A főpásztor szentbeszéde elején emlékeztetett, hogy az idei szentév központi mottója: a remény zarándokai. „Ferenc pápa meghívására Krisztussal közösségben, imádságban járjuk a remény útját, hogy megerősödjünk, bizakodva tekinthessünk a jövő felé és hittel válaszoljunk korunk kihívásaira.” Német László rámutatott, hogy

a keresztény remény nem pusztán optimizmus, hanem az a bizonyosság, hogy Krisztus velünk van minden helyzetben, az ismeretlen utakon is vezet minket.

Reményünk benne gyökerezik, belőle nő ki.

A bíboros kifejtette: „Isten minden embernek reményt, hitet és szeretetet ajándékozott, de mi, keresztények azt mondjuk, a mi reményünk Krisztusban még erősebbé vált, mert ő értünk emberré lett, köztünk élt, értünk meghalt, és feltámadott. A láthatatlan, feltámadt Mester velünk van. Fizikailag is jelen van, méghozzá a Szentírásban, Isten igéjében: nem csak a betűk sokasága az, amit olvasunk, hanem az élő Isten Lelke, amely Jézusban látható formát öltött. Ferenc pápa is a Szentírást, Szent Pált idézi, amikor azt mondja: a remény nem csal meg. Krisztus nem hagy minket sohasem egyedül.”

A főpásztor a reményről szólva a fiatalokat arra buzdította, hogy merjenek nagyot álmodni, „ez erőt ad, hogy menjünk tovább”. Példaként említette az 1960-as évekből Martin Luther King polgárjogi harcost, aki az afroamerikaiak hátrányos helyzete ellen küzdött, és híres washingtoni beszédét így kezdte: „Van egy álmom…” („I have a dream...”). 

„Békésen harcolt és hihetetlen sokat tett a szegregáció ellen – mondta Német László. – Ez utóbbi napjainkban is jelen van a társadalmunkban, mindenhol a világon. Pedig az álmunk egy olyan emberi közösségről szól, ahol tudunk boldogan élni, nem kell félnünk, hogy mi vár ránk.”

A bíboros az előbbiekhez kapcsolódva a képzelet hatalmáról elmélkedett, a Beatles együttes Imagine (Képzeld el) című száma alapján. Az emberiség elképzelt békéjéről szól a dal, „egy álomról, egy hihetetlenül nagy kihívásról, amelyet mi, felnőttek többnyire nem tudunk megvalósítani; mi inkább parancsolunk a katonaságnak, a fake news-gyártóknak, akik összehazudozzák a világot, butítják az emereket, és arra vezetnek, hogy gyűlöljük egymást. Ti, fiatalok, ne engedjétek meg, hogy a közösségi médiában terjedő gyűlöletbeszéd terjedjen! Hány ember lelkében okozunk mély sebeket, amikor hazug, gyűlöletes szavakkal fordulunk másokhoz!"

A belgrádi érsek a Szerbiában 2024. november 1-je óta tartó kormányellenes tüntetéssorozatról is beszélt, amely azután indult, hogy 16 ember meghalt, amikor egy újvidéki (Novi Sad) vasútállomás teteje leszakadt. Egyetemisták vezetésével tömegek tiltakoznak azóta is a mostani politikai-gazdasági rendszer hibái ellen, kérve a kivizsgálást, hogy a bűnösöket büntessék meg. Március 15-én félmillió ember gyűlt össze Belgrádban. „Teljes nyugalomban vonultak. Érezni lehetett a reményt, hogy sikerül valamit megváltoztatni – mondta a főpásztor. –

Amikor egy közösség reménykedik, valami plusz erő keletkezik, a jónak a működése nyilvánul meg az emberekben, azzal a tudattal, hogy a problémák békében és szeretetben, párbeszéddel megoldhatók, és nincs félrevezető hazugság.

Ez hihetetlen nagy erő. De nem mindig tudjuk megvalósítani.”

Mindezek összegzéseként Német László rámutatott: a mi keresztény reményünk is zarándokút, beteljesedésről beteljesedésre halad előre. Újra kell kezdeni, és ha valami nem működik, akkor meg kell tisztulni; át kell tekinteni, hogy mi volt rossz, min tudnánk változtatni. A szentév éppen az újrakezdésre való felszólítás a világ zűrzavarában. Ahogy Ferenc pápa írja: „a megosztottság közepette is fedezzük fel a lehetőséget az újrakezdésre”.

Beszéde végén a bíboros így buzdított:

„Ne féljetek fiatalnak lenni és nagyot álmodni, mert csak akkor fogtok nagyokat tenni! Felelősséggel formáljátok a jelent, és akkor nem csupán elszenvedői lesztek a jövőnek!”

Német László összegzésként hozzátette: a remény zarándokai vagyunk Krisztussal élve, belőle táplálkozva, feléje haladva, békét, bizalmat, örömet hordozva. S amikor a mostani találkozó véget ér, zarándokoljunk Nagymarosról haza, vigyük magunkkal otthonainkba a reményt, amelyet itt megtapasztaltunk!

A szentmise után az ifjúsági találkozó kötetlen zenés, táncos közösségi együttléttel zárult.

Fotó: Pesti Dóra, Szilvay Zsigmond

Körössy László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria