Minden embernek meg kell tanulnia ragyogni – Székely János felszentelte az öttömösi templomot

Hazai – 2019. július 5., péntek | 10:55

Székely János szombathelyi megyéspüspök június 30-án, vasárnap újraszentelte az öttömösi Kisboldogasszony-templomot, és Brenner János-ereklyét ajándékozott a plébániának.

Csongrád megyében, a Homokhátság szívében található Öttömös. A közel 650 lelkes falu 1937-ben épült kis temploma a közelmúltban a pályázatoknak és a helyi hívek nagylelkű adományának köszönhetően megújult.

Negyela Zoltán plébános meghívására Székely János szombathelyi megyéspüspök végezte el a templomszentelés liturgiáját a jelen lévő papság közreműködésével.

A templom előtt az épületet felújító Szögi Lászlótól vette át a főpásztor a templom kulcsait, majd a papsággal együtt bevonult. A vízszentelés után következett az oltár és a falak meghintése, majd a felszentelő imádság; a Mindenszentek litániája után pedig az oltár és a falak megkenése, megtömjénezése, végül pedig a főoltár megáldása.

A felszentelést szabadtéri szentmise követte. Székely János püspök szentbeszédében kiemelte, hogy „minden embernek meg kell tanulnia ragyogni és világítani”. Hangsúlyozta, hogy az a tisztaság, hit, öröm, becsületesség és emberség, melyek Brenner Jánost jellemezték, mind mélyen hívő családjából fakadtak; és ha hasonló fiatalokat szeretnénk nevelni, akkor olyan családok kellenek, mint amilyen az övé volt. Legyenek ma is olyan szülők, akik otthon nem veszekednek, hanem együtt gyónnak gyermekeikkel, és beengedik Istent maguk közé – zárta beszédét a főpásztor.

A szentmise végén a megyéspüspök Boldog Brenner János-ereklyével ajándékozta meg a templomot, melyet ünnepélyes körmenetben vittek, majd a templomban helyeztek el. A liturgián közreműködött a szegedi székesegyház kórusa.

A helyi hívek minden jelenlévőt megvendégeltek spárgából készült ételekkel – lévén Öttömös a spárga hazája, ahol minden évben megrendezik a spárgafesztivált. 

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fotó: Kisboldogasszony-plébánia, Öttömös

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria