Pro Minoritate díjat kapott a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium

Hazai – 2023. május 17., szerda | 14:49

Miskolc város ünnepén, május 11-én a városban, illetve a városért kiemelkedő tevékenységet végző személyeket és közösségeket elismerésben részesítik. Az idei városünnepen a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium Pro Minoritate díjat kapott. A díjat a Miskolci Nemzeti Színházban megtartott ünnepi közgyűlésen vette át Makkai László egyetemi lelkész, a kollégium igazgatója.

Ezt az elismerést azok kaphatják, akik munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, példát mutatnak elhivatottságból, szorgalomból és kitartásból.

„Tartozz közénk!”, „Itt a helyed, ha úgy érzed, képes vagy tenni valamit” – biztatják a Miskolci Egyetem hallgatóit a Miskolctapolcán működő Görögkatolikus Roma Szakkollégium felhívásai. Elsősorban roma származású és/vagy hátrányos helyzetű fiatalokat várnak, de szívesen fogadják azokat is, akiket „csak” érdekelnek a cigány hagyományok, vagy szolgálni szeretnék a kultúrák közötti párbeszédet

A szakkollégium – nem tévesztendő össze a diákotthonnal vagy a hagyományos kollégiummal – a felsőoktatásban tanuló hallgatókból álló közösséget jelent, melynek lényege a tagok aktivitása, öntevékenysége. Olyan közösség, melynek a szakmai fejlődésen túl fontos célja a tagság önismeretének, valamint társadalmi érzékenységének formálása is.

A 2011-ben alapított, Miskolctapolcán működő Görögkatolikus Roma Szakkollégium a Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthonhoz tartozik. Mindkét intézmény igazgatója, szakmai vezetője Makkai László egyetemi lelkész; fenntartója a Miskolci Egyházmegye (korábban Miskolci Apostoli Exarchátus). A szakkollégium feladata a felsőoktatásban tanuló a cigány származású hallgatók tehetséggondozása, keresztény életvitelre nevelése.

A szakemberek szerint remélhető, hogy az Egyházhoz kötődő, kettős, magyar–roma identitású értelmiség sokat tud majd tenni a cigányokért, az Egyházért és a cigány–magyar kapcsolat javulásáért. Olyan szellemi műhely ez, amely a magyar társadalom számára a cigányság integrációjának keresztény szellemiségű alternatíváját kínálja fel.

A miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium abból a felismerésből született, hogy a Miskolci Egyetemre felvételt nyert roma származású hallgatókat támogatni kell a lemorzsolódásuk megelőzése érdekében és társadalmi szerepvállalásuk megerősítésében. A Miskolci Egyházmegye tehát azért hozta létre ezt a szakkollégiumot, hogy elősegítse a keresztény szellemiséget felvállaló és képviselő értelmiségi réteg kinevelését, valamint tehetséggondozó és hátránykompenzáló műhely is legyen egyben.

Olyan fiatalokat várnak, akik felelős értelmiségiként, szakmájukban kimagasló eredményt nyújtva felvállalják azt a társadalmi küldetést is, amely a cigányság társadalmi integrációjának és a cigány–magyar együttélésnek segítését jelenti.

A szakkollégium tizennégy hallgatóval kezdte meg működését 2011 szeptemberében. A létszám az évek során fokozatosan nőtt, majd 25–33 főnél stabilizálódott.

Az intézmény a tehetséggondozás területén kifejtett komplex tevékenységéért 2015 júliusában Akkreditált Kiváló Tehetségpont minősítést kapott; 2021-ben a Családbarát Munkahely bronz fokozatában részesült. Létrejötte óta jelentős fejlesztési programokat, projekteket hajtott végre annak érdekében, hogy sokoldalú szakmai programját működtethesse, és hogy a tárgyi környezet, továbbá a hallgatók lakhatását biztosító diákotthon infrastruktúrája is megfelelő legyen.

Elsősorban roma származású, a felsőoktatásban nappali tagozaton tanuló hallgatók nyernek felvételt a szakkollégiumba, de másokat is fogadnak. Így integrált tanulóközösségként működik: roma és nem roma hallgatók egyaránt tagjai. Ez azt a célt is szolgálja, hogy a fiatalok mindennapi életükben is tanulhassák, tapasztalhassák az együttélés lehetőségeit, problémáit, sikereit, és hogy a szakkollégium, ha kis léptékben is, de felmutathassa a békés és gyümölcsöző együttélés példáját.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria