Mit jelent a személy? – Folytatódott a pécsi szabadegyetem előadás-sorozata

Hazai – 2016. április 4., hétfő | 10:50

Március 30-án a szabadegyetemi est témája a személy fogalma volt. Udvardy György megyéspüspök és Heidl György eszmetörténész mellett Gáti Ágnes pszichoterapeuta osztotta meg gondolatait a közönséggel.

Három előadás, három különböző megközelítés – a szabadegyetemi konferenciasorozat második szemeszterének harmadik estéjén a személy fogalma állt a középpontban.

Udvardy György megyéspüspök beszédében napjaink meghatározó kérdéseire és a Szentírás személlyel kapcsolatos értelmezésére is kitért.

Gáti Ágnes pszichoterapeuta az orvostudomány és a pszichológia felől közelítette meg a témát, érzékeltetve azt is, milyen sokat jelenthet az embernek, ha képes elmélyülni hitében.

Heidl György eszmetörténész a személyfogalom történeti fejlődését mutatta be, az ókori kultúráktól napjainkig, kitérve a kereszténység hatására, amely a személyről való gondolkodásunkat is befolyásolta. Heidl György a szabadegyetem egyik fő szervezőjeként elmondta azt is: az előadás-sorozat nemcsak hogy beváltotta a hozzáfűzött reményeket, hanem felül is múlta azokat.

A legközelebbi szabadegyetemi est témája az igazság lesz április 27-én.


Hanganyagok:

Udvardy György előadása
Gáti Ágnes előadása
Heidl György előadása

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Hanganyag: Visontai László

Magyar Kurír