Nekünk a Balaton... – Több százan voltak a Görögkatolikus Metropólia idei családtáborában

Hazai – 2025. július 30., szerda | 15:07

Idén július 14–19. között ismét Balatonföldváron találkoztak a görögkatolikus testvérek: az ország minden szegletéből érkeztek ismerős arcok, barátok. Több mint 400 résztvevője volt a Görögkatolikus Metropólia által megszervezett találkozónak. Sokan most is vonattal érkeztek a Balaton partjára.

Tavaly nagy hőség kísérte végig a balatoni családtábort, idén viszont a vastagabb ruházat is előkerült. Ez azonban senkinek nem szegte jó kedvét az egy hét alatt.

Minden reggel Szent Liturgiára várták a híveket a Szent Kereszt római katolikus templomba, az estéket pedig közös imádsággal zárták. Kedden látogatta meg a táborozókat Kocsis Fülöp metropolita, aki az esti vecsernyét, majd reggel a Szent Liturgiát végezte.

Most sem felejtkeztek meg a szervezők napközben a kisebbekről, de a tizenéveseknek és a felnőtteknek is készültek programokkal, meglepetésekkel. A délutánok játékkal és sportolással teltek.

Elfogadta a meghívást Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó, aki hitéről is beszélt, emellett saját életébe is bepillantást engedett.

Mosolyt csalt az arcokra Pindroch Csaba színművész, aki Segítség, megnősültem című önálló estjével szórakoztatta a táborozókat.

A fiatalok Domokos Zsolt ifjúságpasztorációs referens önismereti foglalkozásán vehettek részt, ahol közösen keresték a válaszokat az élet nagy kérdéseire.

Fellépett és jól megtáncoltatta a közönséget a MintaPinty Zenekar, a balatonboglári pincészet jóvoltából pedig borkóstolón vehettek részt a felnőttek.

A komolyabb hangvételű programok között szerepelt Orosz István atya és felesége, Orosz Rita tisztelendő asszony közös előadása, illetve az érdeklődők megnézhették a Romzsa Tódor vértanú életéről készült magyar filmet.

A hét második felére pedig még az időjárás is lehetőséget biztosított egy nagy csobbanásra, úgyhogy a végén nem volt hiányérzete senkinek.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye; Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Zadubenszki Norbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria