Nem vasárnapi keresztények – Fiataloknak tartottak lelkigyakorlatot Máriapócson

Érkezésükkel szinte azonnal érezhető lett az a nyitottság és kíváncsiság, amely ilyenkor mindig átszínezi a kegyhely hangulatát. A hétvége mottója – „a kevésben hű voltál, sokat bízok rád” (Mt 25,23) – már az első pillanattól meghatározta az együtt töltött idő arculatát: finoman emlékeztetett arra, hogy az apró döntések, a csendes hűségek és a hétköznapi figyelmességek gyakran többet jelentenek, mint hinnénk.

A péntek esti nyitó vecsernyén Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita a gyufaszálak példájáról beszélt: egyetlen szál milyen törékeny, de ha sok kicsi összefonódik, már egészen más erőt képviselnek.

Ahogyan a gyufaszálakból köteg lesz, úgy épül fel a mi életünk is apró hűségeinkből, halk imáinkból, kisebb-nagyobb döntéseinkből.

És ahogy a gyufaszálak egymást erősítik, úgy vagyunk mi is képesek egymást megtartani közösségben, hitben, szeretetben.

A hétvége egyik legmeghatározóbb pillanatát Makláry Ákos Keresztény vagyok, nem csak vasárnap című előadása hozta el. Ákos atya könnyed, mégis mélyreható gondolatai arról szóltak, hogy ma vajon „ciki-e kereszténynek lenni”, és mit jelent egyáltalán felvállalni a hitünket egy olyan világban, ahol sokszor épp a legfontosabb tartalmak tűnnek el a zajban.

Arról beszélt, hogy

a hit nem alkalmi ünneplőruha, hanem valami olyan finom, csendes, de állandó jelenlét, amely végigkíséri a hétköznapokat.

Szó esett arról is, hogy mindannyian felelősséggel tartozunk egymásért, különösen akkor, amikor valaki épp erősítésre vagy bátorításra vár. Szavai egyszerre voltak őszinték és felszabadítóak, sokak számára éppen azt az üzenetet adva, amire régóta vártak.

A három nap során a fiatalok együtt imádkoztak, beszélgettek, elmélyedtek, nevetéstől és őszinte kérdésektől visszhangzó kiscsoportokban keresték a saját útjukat. A közös liturgiák, a Jézus-ima visszatérő csendjei és az alkalmi megállások mind külön kis szigeteket jelentettek, ahol újra és újra meg lehetett érkezni Istenhez és önmagukhoz. A színes előadások, a személyes történetek, a spontán beszélgetések és a baráti pillanatok lassan olyan egységgé álltak össze, amely minden résztvevőben másként, mégis egyformán mélyen hagyott nyomot.

Vasárnapra, amikor a lelkigyakorlat lassan elcsendesedett, már egyértelmű volt, hogy ez a hétvége nem egyszerűen három nap volt a naptárban. Sokakban gondolatokat rendezett, másoknak új irányt mutatott, megint másokat egyszerűen csak megerősített abban, hogy nincsenek egyedül a hit útján. A gyufaszálak képe és a mottó is velük maradt, és talán mindannyian hazavittek valami egészen személyes, csendes felismerést arról, hogy a kicsi hűségek valóban összeadódnak, és egyszer csak nagy dolgokká érnek.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Szöveg: Farkas Friderika

Fotó: Juhász Ádám, Farkas Friderika

Magyar Kurír