Októberig lehet pályázni a Szent Imre-ösztöndíjra

Hazai – 2021. augusztus 29., vasárnap | 13:34

A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a 2021/2022. évi Szent Imre-ösztöndíj elnyerésére. A pályázatokat 2021. október 4-ig lehet benyújtani. Az ösztöndíjat egy tanévre lehet elnyerni.

Pályázhatnak azok a nappali munkarendben, magyarországi tanintézzményben tanuló, hitüket gyakorló katolikus fiatalok (a kispapok kivételével), akik köznevelési intézmény, szakképző intézmény 9–15. osztályos tanulói, vagy felsőoktatási intézményben első felsőoktatási szakképzésben, első alapképzésben, első mesterképzésben vagy első egységes, osztatlan képzésben vesznek részt.

A pályázatok elbírálása elsősorban a tanulmányi eredmény; az egy főre jutó jövedelem; a testvérek, eltartottak száma; a hitoktatásban és a közösségi életben való részvétel alapján történik. Döntés és kiértesítés decemberben várható.

Az ösztöndíjat egy tanévre lehet elnyerni. A kuratórium döntése után a Katolikus Központi Alapítvány szerződést köt az ösztöndíjassal az ösztöndíj folyósításának feltételeiről. A megkötött szerződés egy tanulmányi évre szól; az ösztöndíj újabb pályázat alapján ismételten elnyerhető.

Az ösztöndíjra pályázni elektronikusan a www.szentimrepalyazat.katolikus.hu felületen lehet. Bővebb információ e-mailben (szentimrepalyazat@katolikus.hu) vagy telefonon kérhető: +36-1/445-4587 (munkaidőben).

A pályázathoz elektronikusan és papír alapon is csatolni kell az alábbi mellékleteket:
– katolikus pap vagy hitoktató által adott igazolás a pályázati felületen elérhető formanyomtatványon kitöltve, aláírással hitelesítve;
– iskolalátogatási vagy hallgatói jogviszony igazolása;
– a tanulmányi átlagot igazoló iskolai igazolás vagy a bizonyítvány, törzslapkivonat másolata;
– jövedelemigazolások (a kataszteri jövedelem igazolása önmagában nem elég, a pályázati felületen közzétett nyilatkozat kitöltése kötelező!).

A rendszerből kinyomtatott, aláírt adatlapot és a csatolt mellékleteket papír alapon is el kell küldeni az alapítvány címére (1406 Budapest, Pf. 79). A borítékra rá kell írni a következőt: „ösztöndíjpályázat”, valamint a rendszer által generált pályázati azonosítót.

A pályázatokat 2021. október 4-ig lehet benyújtani. Csak a 2021. október 4-éig elektronikusan és postai úton is beadott pályázatokat tudják elbírálni. A pályázatokat nem őrzik meg és nem küldik vissza.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Wikimedia Commons

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria