Önkéntes beteglátogató képzést indít áprilisban a Budapesti Katolikus Kórházlelkészség

Hazai – 2024. február 26., hétfő | 14:33

Április 13-án indul a következő önkéntes beteglátogató képzés az immár 20 éves Budapesti Katolikus Kórházlelkészség szervezésében. A képzésre március 31-ig lehet jelentkezni a +36-1-224-8640-es telefonszámon, hétköznap 8–16 óra között.

Hitüket gyakorló katolikusok jelentkezését várják, akik olyan életállapotban vannak, hogy nem okoz problémát számukra hétről hétre egy délutánt odaadni szabadidejükből a betegek látogatására, és azonosulni tudnak egy olyan szolgálattal, amelyben alázattal, szeretettel embertársként a másik ember mellé állhatnak ott, ahol tart, a legnagyobb tisztelettel elfogadva őt, szolgálatára lehetnek úgy, ahogy igényli: meghallgatva, vagy rossz érzés nélkül elfogadva azt is, ha elutasító, nincs kedve találkozni, szóba állni senkivel.

Az önkéntes beteglátogató szolgálat az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kórházainak heti lelkipásztori szolgálatához kapcsolódik. Az önkéntes beteglátogató a kórházlelkész látogatását megelőző napon látogatja végig azt az osztályt, ahova a kiválasztott kórházon belül be lett osztva, és jelzi a kórházlelkész felé, ha a betegek közül valaki szentségekhez szeretne járulni, vele szeretne találkozni.

A szolgálat heti rendszerességgel jelen van az esztergomi, dorogi, visegrádi, pomázi és budapesti kórházakban.

Forrás és fotó: Budapesti Katolikus Kórházlelkészség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria